Bulvár

Még mindig sokkal több fiúgyermek születik Kínában, mint lány

Még mindig sokkal több fiúgyermek születik Kínában, mint lány

2013. március 5., kedd
Még mindig sokkal több fiúgyermek születik Kínában, mint lány

Negyedik éve csökkennek a nemek közti arányokat illető születéskori különbségek Kínában, de még mindig nagy az eltolódás a fiúk felé – derül ki a frissen közzétett hivatalos statisztikákból.

A kínai népesedési és családtervezési bizottság új adatai szerint a kelet-ázsiai országban 2012-ben minden megszületett 100 lányra 117,7 fiú jutott. Ez ugyan a korábbi évekhez képest jelentős javulás – 2009-ben még 100:119,5 volt az arány, 2004-ben pedig 100:121,2, míg a normálisnak tekintett arány 100 lánygyermekre 103-107 fiú –, de még mindig súlyosan torzultnak számít. A kínai vezetés célja, hogy a nemek arányát az évtized közepére 100:115-re csökkentsék. Ezt „kemény feladat” lesz elérni, s jelentős erőfeszítéseket igényel majd – fogalmazott korábban

Csang Csien

, a bizottság sajtóért felelős vezetője a kínai sajtóban. A fiúgyermekeket – elsősorban vidéken – számos okból a mai napig előnyben részesítik Kínában, egyebek közt a család fenntartását, az idősekről való gondoskodást biztosítandó. A helyzet az 1979-ben bevezetett szigorú, egy gyermeket engedélyező családtervezési politika után vált igazán súlyossá. Máig elterjedt a szelektív abortusz, amelyet a kínai vezetés 2003-ban hivatalosan is betiltott ugyan, de az eredmények szerint sikertelenül. A becslések szerint az évtized végére a házasulandó korú férfiak száma 30-40 millióval is meghaladja majd hasonló korú nőtársaikét, ami jelentős társadalmi problémákat vetít előre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.