Közélet

Az idén egymilliárd forint jut a hungarikumok megóvására

Az idén egymilliárd forint jut a hungarikumok megóvására

2013. március 17., vasárnap
Az idén egymilliárd forint jut a hungarikumok megóvására

Az idén összesen egymilliárd forint jut a magyarság számára kiemelkedően fontos helyi, megyei, valamint nemzeti értékek, köztük a hungarikumok megóvására - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) főosztályvezetője, a Hungarikum Bizottság titkára az MTI-nek szerdán Budapesten, a Hungarikum Sajtóklub háttérbeszélgetésén.

Gyaraky Zoltán

közölte: jelenleg 12 hungarikum van, amelyeket a hungarikumokról szóló törvény erejénél fogva nyilvánítottak azzá. Nyolc a világörökségi listán szerepel, a többi pedig az UNESCO szellemi, kulturális listáján kapott helyet. Ilyen a matyó hímzés, a mohácsi busójárás, a budai Várnegyed. A szakember megjegyezte: ezen a listán élelmiszer nem szerepel. Emlékeztetett: abból a magyar értékből lesz hungarikum a törvény szerint, amely a magyarság által létrehozott csúcsszintű, nemzetközileg is elismert anyagi és szellemi alkotás, amit az ország határain kívül és belül egyaránt annak tartanak. Megjegyezte: a jogi szabályozás célja többek között az, hogy a helyi, a külhoni és a magyar értéktárak széles körű nyilvánosságot kapjanak. A Hungarikum Bizottság titkára hangsúlyozta: a testület azon kíván őrködni, hogy a hungarikumok értéke megmaradjon, ezért nem kívánja azok számát mértéktelenül gyarapítani. Gyaraky Zoltán szerint évente várhatóan kevesebb mint száz értéket nyilvánítanak hungarikummá. Legközelebb március 21-én Herenden ülésezik a bizottság.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.