Közélet

A vajdasági magyarellenes megtorlások a szerb történész szemével

A vajdasági magyarellenes megtorlások a szerb történész szemével

2013. január 19., szombat
A vajdasági magyarellenes megtorlások a szerb történész szemével

„Nem kell feltalálnunk a meleg vizet”

A magyar és szerb történészek közt sok olyan kérdés van, amit máshogyan látnak, de egyre inkább uralkodóvá vált az a nézet, hogy a források feltárásával, azokra koncentrálva kell szembenézni a múlt eseményeivel. A nagy érzéseket felvető vita megoldódhat, ha a felek az emóció helyett a tényekre próbálnak összpontosítani. A magyar–szerb akadémiai vegyes bizottság szegedi ülésén megkérdeztünk egy szerb történészt, ő hogyan ítéli meg a ’44-45-ös magyarellenes megtorlások eseményeit a Vajdaságban.

Srdjan Cvetković

, a

pénteki szegedi tudományos tanácskozáson

előadó szerb történész olyan területet kutat, amely évtizedekig tiltott gyümölcsnek számított az egykori Jugoszláviában, majd hosszú időn keresztül Szerbiában is. Ahogy portálunknak elmondta, nehéz és a társadalom számára tabunak számító témákat dolgoz fel, mint amilyen a politikai elnyomás gépezete, a hatalmi represszió, a népellenségek likvidálása, a kényszerű beszolgáltatás, a Goli otok nevű szigeten található hírhedt börtön stb.

Az áldozatokat bírósági ítélet nélkül végezték ki

Hosszú ideig jómaga sem tudott semmit ezekről az agyonhallgatott eseményekről, csupán a média szellőztetett meg néha egy-egy hasonló témát. A levéltári dokumentumok nem voltak elérhetőek, csupán a múlt század ’90-es éveiben nyíltak meg az archívumok. Emiatt a történészek is nehezebben vállalkoztak ezen témák és korszakok felkutatására. A másik objektív ok, hogy elmaradt a társadalom és a rendszer reformja, így nem is volt ajánlatos ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel foglalkozni. A kutató szerint ma már többnyire elérhetőek és kutathatóak az egykoron tiltott témák. Különösképpen igaz ez azóta, hogy megalakult a magyar–szerb akadémiai vegyes bizottság. A magyarok ellen elkövetett 1944-45-ös megtorlásokról nem sok dokumentum árulkodik, hiszen ezeket az áldozatokat többnyire bírósági ítélet nélkül végezték ki. Fennmaradt néhány ítélet, ezeket a katonai bíróságon és a jugoszláv levéltárban őrzik, ott lehet kutatni a forrásokat. A tartományi és a köztársasági levéltárban is léteznek listák az áldozatokról, ezekkel munkatársai foglalkoznak. Mint fogalmaz, az áldozatok pontos száma a mai napig ismeretlen, noha ilyen időtávlatból nehéz is azt pontosan megállapítani, ők mindenféleképpen igyekeznek minél pontosabb, a legszigorúbb tudományos elvárásoknak megfelelő munkát végezni. A kutatások korántsem értek véget, a történész azt szeretné, ha eddigi kutatásaikat is csupán egyfajta keresztmetszetnek, részeredménynek tekintenék.

Túlzottnak tűnik a több tízezer magyar áldozat

A vegyes bizottság munkáját nagyon dicsérte, szerinte kiváló a két fél közötti bizalom, az együttműködés, és ha létezik is némi eltérés a téma megközelítésében, lényeges különbségről nem beszélhetünk. „Nem kell feltalálnunk a meleg vizet” – fogalmaz Srdjan Cvetković, adottak a kritériumok, a közösen elfogadott módszertan, pontosan tudják, kit kell regisztrálni, kit nem. A bizottság feladata nem megállapítani az áldozatok ártatlanságát, csupán arra szeretne választ adni, mennyi ember veszett oda. Előbb tehát meg kell várni a kutatás végeredményét, és csak az után hozhatunk ilyen-olyan ítéleteket. A priori ítéletekkel nem korrekt előállnunk, mondja a szakember, mert a tények könnyen megcáfolhatják feltevéseinket. Ha sikerül befejezni a kutatásokat, akkor kevesebb lesz a találgatás, a manipuláció az áldozatok számát illetően. Politikai és egyéb okokból gyakran hangzanak el túlzások, vagy ami még rosszabb, egyesek alábecsülik a tragédiát, illetve teljesen cáfolják az események valóságtartalmát. Kérdésünkre, mekkora lehet az ártatlanul kivégzett magyar áldozatok száma, a történész elmondta: tudomása szerint eddig 5600-5700 áldozatot sikerült összeírniuk. Nem vonja kétségbe, hogy ez jóval nagyobb lehet, de számára jelenleg túlzottnak tűnik a több tízezres nagyságrend, nem tartja reálisnak, sem tudományosnak azt, ha most elkezdenének ezekről alkudozni. Meggyőződése, hogy az áldozatok száma nem fogja meghaladni a 8-10 ezret. Ez is jelentős veszteség, figyelembe véve az akkori magyar lakosság arányát a Vajdaságban. Srdjan Cvetković elmondta, ő és munkatársai mindent megtesznek, hogy egyetlen áldozat neve, nyilvántartásba vétele se sikkadjon el. A munka befejezéséhez szerinte még legalább másfél-két évre van szükségük.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.