Közélet

Pszichológus segíti megyénkben a bűnügyek sértettjeit

Pszichológus segíti megyénkben a bűnügyek sértettjeit

2013. január 24., csütörtök
Pszichológus segíti megyénkben a bűnügyek sértettjeit

A bűncselekmények áldozataival sértettgondozó pszichológus foglalkozik Szegeden. Róka László célja, hogy az áldozatokban, valamint a szeretteikben keletkezett lelki sérüléseket kezelje, és segítsen az áldozatoknak továbblépni, hogy a megrázkódtatásokat feldolgozva folytathassák életüket.

„Alapvetően azok jönnek hozzám, akik bűncselekmény áldozataivá váltak, vagy az ő hozzátartozóik, netán szomszédjaik. Minden olyan embert fogadok, akit bűncselekmény ért, s az akkor keletkezett lelki sérüléseket és stresszt nem tudja feldolgozni. Mivel ezek nem hétköznapi események, nem is várható el, hogy megfelelő módon tudják kezelni” – magyarázta

Róka László

. A sértett gondozó pszichológus hozzátette, a jogi szakterülettől jelentősen különbözik az ő munkája, hiszen egy húszezer forintos anyagi kár, vagy netán egy könnyű testi sértés is nagyon komoly lelki sérüléssel járhat együtt. Elmondta, ha valakinek például az otthonából lopnak el valamit besurranó tolvajok, akkor meginog az ember biztonságérzete, az intim szférája már akkor sérülhet. „Hogyha rosszul reagálja le a sértett, ez vezethet – akárcsak egy nemi erőszak – elkerülő magatartáshoz, fóbiákhoz, szorongásos megbetegedésekhez, akár evés- vagy alvászavarhoz is” – jegyezte meg. Kevéssé ismert még ez a TÁMOP által támogatott projekt keretében elindult szolgáltatás megyénkben, de volt már olyan ügyfele Róka Lászlónak, akit nem ért bűncselekmény, hanem egyik ismerősétől hallotta, hogy pszichológus fogadja az érdeklődőket. A többség információkért vagy pénzügyi segítségért érkezik a Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálatához, és ott szembesülnek azzal, hogy van lehetőségük pszichológus segítségét is kérni.

Arányaiban sok a férfi áldozat

Csongrád megyében átlagosan 5000 sértett van évente, döntő többségük 25-55 év közötti férfi. Az időskorú sértettek aránya viszonylag alacsony, igaz az utóbbi időben növekedett, az összes esethez viszonyítva 10-15%. Egyedül élő magányos férfiak közül már többen felkeresték Róka Lászlót, tőlük pénzt csaltak ki nők. „Volt akinek társkereső hirdetésre válaszolva csalták ki a pénzét, másik típusba tartoznak azok az egyedül élő emberek és párok is, akik trükkös lopások áldozataivá váltak, például utcán vagy tömegközlekedési eszközön lopták meg őket” – részletezte a sértett gondozó pszichológus. A családon kívüli erőszak nem kap túl nagy nyilvánosságot, de ezek is többnyire a férfiakat érintik. Ide tartoznak a kocsmai verekedések, illetve, ha egy párt megtámadnak az utcán, akkor is férfit ütik meg. „Akikkel eddig foglalkoztam, többnyire egyedül vannak, például elváltak, nincs gyermekük vagy már felnőtt és nem tartják a kapcsolatot, vagyis bizonyos szempontból elszigetelten élnek. Nekem azt kell megnéznem elsősorban, miként és kitől tudnak segítséget kérni” – magyarázta. Vegyes, hogy mennyire nyíltak a sértett gondozó pszichológushoz fordulók, és szerencsére nem minden sértett lesz valóban áldozat, vagyis viszonylag lazán tud kezelni egy testi sértést is. Róka László portálunknak elmondta, sokan megpróbálják palástolni problémájukat, erősnek akarnak látszani.

Érdemes elfogadni a szükséges segítséget

Sajnos hazánkban a pszichológiának nincs megfelelő kultúrája, a többséget visszatartja a tévhit, hogy aki pszichológus, az mentálisan sérült emberekkel foglalkozik. Keverik a pszichológust a pszichiáter szakorvossal, sőt esetenként a neurológus szakorvossal is, vagyis egyszerűen nem tudják, mi a pszichológus feladata. „Én pszichológusként egészséges emberekkel foglalkozok, akik egy rendkívüli vagy nehezen feldolgozható élethelyzetbe kerültek, és azt nem tudják egyedül feldolgozni vagy csak nagyon nehezen tennék” – hangsúlyozta Róka László. Kérdésünkre elmondta, előfordult amikor már egy beszélgetéssel is sikerült úgy átcímkézni a történteket, hogy nem volt szükség többszöri találkozásra az sértettel, de általában több beszélgetésre van szükség. Hangsúlyozta, nem az a célja, hogy segítsen megoldani a régi lelki problémákat, hanem az, hogy az aktuális helyzetben talpra állítsa a hozzá fordulót. A gyors beavatkozásra azért van szükség, mert sok esetben beszűkül annyira a gondolkodás, a tudatállapot, annyira rágörcsöl az adott problémára a sértett, hogy magát a megoldást sem látja. Jellemző, hogy képtelenek kikapcsolni, így más élethelyzetben sem tudnak megfelelően teljesíteni, vagy éppen pihenni. „Nagyon fontos, hogy a kliensnek legyen valami kapaszkodója, amivel ki tud kapcsolódni. Akár ha elmegy kocogni, és nem az eset jár a fejében, vagy a szeretteivel tölti idejét. Ez azért nagyon fontos, mert innen jönnek olyan plusz erők, amik segítenek átvészelni a nehézségeket.” A Sértett Gondozói Pszichológusi Szolgálat a „Csongrád megyei összefogás az áldozattá válás megelőzése és az áldozatsegítés érdekében” című TÁMOP által támogatott projekt keretében kezdte meg működését Szegeden. A szakembert a Csongrád Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata a Tisza Lajos körúti épületben kereshetik fel az érintettek. Hétfőn, kedden és csütörtökön 8-tól 16 óráig, szerdán 8 és 18 óra között, míg pénteken 8 órától kettőig áll az ügyfelek rendelkezésére.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.