Közélet

Javul a nők munkaerőpiaci helyzete Magyarországon

Javul a nők munkaerőpiaci helyzete Magyarországon

2013. január 30., szerda
Javul a nők munkaerőpiaci helyzete Magyarországon

A magyarországi nők munkaerőpiaci helyzetének javulásáról számolt be, egyben fontosnak nevezte az atipikus munkakörök további bővítését Szalai Piroska miniszteri biztos szerdán Pécsett.

A nők munkaerőpiaci helyzetének javításáért felelős kormányzati szakember a Pécsi Tudományegyetemen egy, a témában rendezett konferenciát megelőzően újságíróknak azt mondta: a nők foglalkoztatásában elért eredmények annak is köszönhetők, hogy a teljes munkaidős mellett az atipikus foglalkoztatottak arányát is sikerült növelni az elmúlt időszakban. Jelezte, a cél az, hogy az évtized végére az aktív lakosság 75 százalékának legyen állása. A Központi Statisztikai Hivatal kedden közölte, hogy 2012. negyedik negyedévében a 15-64 éves nők közül 1 millió 790 ezren tartoztak a foglalkoztatottak közé, 34 ezerrel többen, mint 2011. október-decemberben. Foglalkoztatási rátájuk 1,3 százalékponttal, 52,4 százalékra emelkedett az egy évvel korábbihoz képest.

Szalai Piroska

örömének adott hangot, hogy Magyarországon kedvező a diplomás, a 40-50 év közötti és a 12 évnél idősebb gyermeket, vagy gyermekeket nevelő nők foglalkoztatási aránya. Rámutatott, utóbbi 75 százalék, ami magasabb az európai uniós átlagnál. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy az alacsony iskolázottságúak, az alapfokú végzettségűek, a szakképzetlenek jelentős hátrányban vannak az elhelyezkedésnél. A miniszteri biztos emlékeztetett rá, hogy a kormányzat januártól munkahelyvédelmi akciótervvel is segíti a foglalkoztatást, ez a 25 év alattiak, az 55 év felettiek, a szakképzetlenek és a kisgyermekes anyák munkaadói számára is kínál adókedvezményt. Hozzátette, ezen kívül több kisebb program is fut és készül a jövőben, támogatva a nők munkavállalását is. A miniszteri biztos fontos feladatnak nevezte az atipikus munkakörök bővítését, hogy a gyesről, gyedről visszatérő anyák újra beléphessenek a munkaerőpiacra. Ezen a téren ugyanakkor elvárásként fogalmazta meg a munkaadók és a munkavállalók jövőbeni együttműködését egyedi, speciális megoldások kidolgozása érdekében. Szalai Piroska szólt arról is, hogy kutatások szerint a fejlett országokban három nagy területen, az infokommunikáció, a zöld gazdaság, valamint a szociális és egészségügyi szférában nagyobb munkaerőigénnyel lehet számolni a következő 10 évben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.