Püspöki mise a Csillagból szabadult elítéltnek

Tizenegy év raboskodás után Halottak napján szabadult a Csillagból B. Ferenc, aki a börtönben 7 éve működő Katolikus Kör tagjaként évről-évre meglepte az elítélteket egy-egy, saját drámája alapján készült színdarabbal. Irodalmi munkásságát fegyelemmel kísérte Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök is, aki reverendáját is kölcsönadta az egyik színdarabhoz, B. Ferenc szabadulásakor pedig szentmisét tartott tiszteletére, megreggeliztette, és úgy bocsátotta útjára.

A mindennapi gyilkosságok és kegyetlenebbnél kegyetlenebb bűncselekmények hatására a közvélemény egyre inkább a halálbüntetés visszaállítását sürgeti. Mind kisebb a bűnözők iránt megnyilvánuló tolerancia, miközben érezhetően nő az előítéletesség és ellenszenv. Ilyen társadalmi közhangulatban nehezen kap zöld utat bármilyen – elítéltekkel kapcsolatos – pozitív kezdeményezés, hír vagy beszámoló. Gyulay Endre nyugalmazott püspöktől kérdezem, mi késztette erre a lépésre, s nem tart-e attól, hogy kétségtelenül nemes, emberséges gesztusát egyesek esetleg félremagyarázzák. „Nagyon régóta szívügyem a börtönbe zártak lelkének sorsa. Még a rendszerváltás sem történt meg, amikor sikerült megszervezni a levelezést azokkal, akiknek nem ír senki. Nagy megkönnyebbülés volt az elítélteknek 1-1 levél, 1-1 kapcsolat a kinti világgal. Később én kaptam megbízást a Magyar Katolikus Konferenciától, hogy tárgyaljak a miniszterrel a börtönpasztorációról. Sikerült megszervezni. Szegeden is megindult. Ünnepeken magam is bejártam szentmisét bemutatni. Hitünk ismertetése megindult alkalmas lelkipásztorok munkájával. Képzésük is folyamatos” – magyarázza Gyulay Endre.

– Van-e értelme ennek a munkának?

- Azt hiszem, és a tapasztalat is azt mutatja, hogy van. A bűn elismerése nem történik meg az ítélettel. Majdnem mind ártatlannak véli magát, csak a bíró, a körülmények… A hitre térés el tud indítani valami belső beismerést és megbánást. A vallás gyakorlása pedig segíti a tőle telhető jobb életre felkészülésben. Több személynél a kikerülés után is bebizonyosodik, hogy valódi volt a megtérése. A benti miséim, kézfogásaim, embernek tartom őket beszédeim, sokakban szimpátiát keltettek nem csak irántam, hanem akit képviselek, Jézus Krisztus iránt is. Tizenegy év után szabadult az egyik elítélt. Belátta bűnét, vezeklésnek élte meg pár év után a börtön nehézségeit. Példásan élt, hitét megvallva a többiek előtt is. Írói vénája lévén színdarabokat írt, betanította azokat rabtársaival, engedéllyel elő is adták rokonaik, rabtársaik jelenlétében. Magam is majdnem mindet megnéztem. Úgy vélem, nívósak voltak. Ügyes megoldással díszleteket is rögtönöztek a bent megtalálható anyagokból, tárgyakból. Gratuláltam is neki és társainak. Néha lelki eligazítást is kért.

– Hogyan történt, hogy misét is szolgáltatott a közelmúltba szabadult B. Ferenc tiszteletére, megáldotta, majd mielőtt az elítélt útnak indult volna, megreggeliztette?

– Szabadulása éppen Halottak napjára esett. Hazatérése előtt felkeresett. E napon három szentmisét mutathat be minden pap, így magánkápolnámban részt vett a szentmisén, megáldozott, áldásomat kérve indult neki az új életnek. Az áldás előtt neki és kísérőjének egy gyors reggelit is adtam, hogy ne üres gyomorral induljon Pécs felé. B. Ferenc úgy véli, további életét az egyház szellemében szociális munkában szeretné folytatni. Nagyon komolyan akar elmélyedni a katolikus hitben, hittudományi főiskolai végzettséget is szeretne az induláshoz megszerezni. Azt hiszem, ő az egyik, de nem egyedüli bizonyítéka a börtönpasztoráció fontosságának.