Közélet

Orbán megállapodásra számít földtörvényügyben

Orbán megállapodásra számít földtörvényügyben

2012. november 5., hétfő
Orbán megállapodásra számít földtörvényügyben

Minden kérdésben megállapodásra számít az új földtörvény ügyében Orbán Viktor. A miniszterelnök ezt a Fidesz-KDNP-frakció hétfői üléséről távozóban mondta, miután a képviselőcsoport tárgyalt a Ház előtt fekvő földtörvényjavaslatról.

"Összesen talán két vagy három kérdésben maradt fenn egyeztetési lehetőség, de nagyon közel vagyunk, minden kérdésben meg fogunk állapodni" - fogalmazott a kormányfő a fideszes

Ángyán József

és

Bencsik János

által beterjesztett módosító javaslatokat firtató újságírói kérdésre. Ángyán József korábbi agrárállamtitkár, aki - frakciótársával, Bencsik Jánossal közösen - több tucat módosító indítvánnyal írná át a kormány földtörvényjavaslatát, azt mondta, a hétfői, csaknem 2,5 órás tanácskozáson az irányokról volt szó, nem konkrét módosító javaslatokról. A legnagyobb nézetkülönbség szerinte a birtokméretek kérdésében van. A további lényegi kérdések között említette például a fiatalok helyzetbe hozását, amiben egyetértés van, valamint a helyi közösségek bevonását a döntésekbe. Arra, hogy kapott-e kritikát a korábbi bírálatai miatt, úgy reagált: "nem, semmilyen személyes kérdésről nem volt szó". Bencsik János kifejtette: a hétfői tanácskozáson ismertették az álláspontokat, ezt követően a kormányfő és az agrártárca áttekinti a benyújtott módosító javaslatokat, majd egy következő frakcióülésen visszatérnek a részletkérdésekre. Hozzátette, a miniszterelnök és a frakció is nyitottságot mutatott az Ángyán Józseffel közös módosító indítványaira. Ángyán József és Bencsik János javaslataikkal elsősorban azt akarják elérni, hogy valóban csak a helyben lakók juthassanak a településhez tartozó termőföldhöz, és több beleszólást adnának a földhasználati ügyekbe a helyi közösségeknek. A frakcióülésről távozóban

Harrach Péter

KDNP-frakcióvezető a birtokméretek maximumát firtató kérdésre jelezte, végső döntés még nincs a kérdésben, de a kereszténydemokraták álláspontja az, hogy bizonyos kivételeket biztosítani kell a felső korlát meghatározásakor, így például az állattartás vagy a vetőmagtermelés esetében. Arra a kérdésre, hogy a földtörvény kétharmados jogszabály lesz-e, azt válaszolta, ez még nem dőlt el, de a kereszténydemokraták szerint biztonságot adna a minősített többség.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.