/

Maráz Vilmosnéra, a Szegedi Ítélőtábla egykori bírájára emlékeztek

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A bírói karnak szüksége van példaképekre – mondta Kónya István, a Kúria elnökhelyettese pénteken a csongrádi megyeszékhelyen a Maráz Vilmosné, a Szegedi Ítélőtábla tavaly elhunyt bírájának emlékére rendezett tanácskozást követő sajtótájékoztatón.

Maráz Vilmosné – aki a táblabíróság büntető kollégiumát vezette – ízig vérig bíró volt, felfogása, gondolkodásmódja mindig mértéktartó, törvénytisztelő, igazságszerető és nagyon gyakorlatias volt – fogalmazott az elnökhelyettes.

Kónya István hangsúlyozta, hogy tavaly elhunyt kollégájának pályafutása egyetemi oktatóként teljesedett ki, amikor “a katedra és a talár egymásra talált”.

Az ítélőtábla földszintjén, a büntető kollégium 11-es tárgyalóterménél – Maráz Vilmosné munkásságát méltatva – emléktáblát lepleztek le. Hegedűs István, a Szegedi Ítélőtábla november 1-jével kinevezett büntetőkollégium-vezetője bejelentette: a tárgyalóterem a jövőben elődje nevét viseli.

Hilbert Edit, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) általános elnökhelyettese kérdésre válaszolva, azzal kapcsolatban, hogy a közelmúltban korrupciós bűncselekmények miatt több bíró ellen is vádat emeltek, kifejtette: fontos azoknak a rendszereknek a vizsgálata, amelyek lehetővé tehetik, hogy a hasonló esetekre hamarabb fény derüljön, valamint olyan garanciák kiépítése, amelyek megakadályozzák az ilyen események megtörténését. Az oktatás során pedig az OBH igyekszik rámutatni az olyan etikai veszélyekre, amelyek azt a látszatot kelthetik, hogy sérül a bírói függetlenség – mondta.

Default thumbnail
Előző sztori

Képregényfesztivált rendeznek szombaton a Somogyiban

Default thumbnail
Következő sztori

Kiemelt lesz tizenkilenc víztározó beruházás hatósági eljárása

Legutóbbi hasonló cikkek