A szerb vándorlás emléknapja Szentendrén

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az év műtárgyát, Az Istenszülő megkoronázása című ikont és Dinko Davidovnak a szentendrei szerb emlékekről írt könyvét mutatják be a Szentendrei Egyházi Múzeumban a szeoba (vándorlás) emléknapján, szombaton.

Vukovics Koszta művészettörténész, a múzeum gyűjteményvezetője elmondta az MTI-nek, hogy az 1795-ben rézlemezre festett ikont a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával restaurálták és a gyűjtemény részeként, de különálló helyen állítják ki mint az év műtárgyát egészen jövő novemberig.

A szentkép készítője, Jovan Grabovan vándor ikonfestő a 18. század második felében működött a régióban és a szakemberek valószínűnek tartják, hogy a Szentendre izbégi városrészében álló szerb templomnak készítette ezt az ikont. A szerb egyházi gyűjteményben három Grabovan-kép található, de Jovan Grabovan alkotta a székesfehérvári szerb templom ikonosztázát is – mondta el a gyűjteményvezető. Az emléknap másik eseménye Dinko Davidov Belgrádban élő művészettörténész, akadémikus Szentendre című, szerb nyelvű albumának bemutatója lesz. A vajdasági születésű kutató a 60-as évek végétől tanulmányozta a magyarországi szerb egyházművészetet, alapműve a Magyarországi szerb ikonok című kötet – jegyezte meg.

Szentendréről szóló, 1982-ben kiadott könyvének átdolgozott, kibővített változatát mutatják be most. A kötetben történeti bevezető és a templomok monografikus leírása olvasható. Az akadémikus a 70-es években magyarul is publikált tanulmányokat az Ars Hungarica című periodikában. A múzeum kiadásában olvasható Davidov népszerű ismeretterjesztő könyve a szentendrei szerb ortodox templomokról magyar nyelven is – tette hozzá Vukovics Koszta.

Lásztity Péró, a Szerb Intézet vezetője az MTI-nek elmondta, hogy 2004 óta emlékezik meg a Magyarországon élő szerbség a szeobáról, a vándorlásról, benne az 1690-es évről, amikor a szerbek a török elől menekülve Csarnojevics pátriárka vezetésével elérték Szentendrét és a bécsi udvar a szerb menekülteknek november 19-én hivatalosan engedélyt adott a letelepedésre. Az emléknapot a Fővárosi Szerb Önkormányzat szervezi mindig ehhez a dátumhoz közeli szombaton és a résztvevők hajóval teszik meg az utat a Dunán Budapesttől Szentendréig.

Előző sztori

A nagyobb vasútállomásokon is lesznek kormányablakok

Következő sztori

Vízilabda: eldöntetlen maradt a titánok harca + FOTÓK