Kultúra

THEALTER U21 plusz – fiatal tehetségek seregszemléje + FOTÓK

THEALTER U21 plusz – fiatal tehetségek seregszemléje + FOTÓK

2012. október 11., csütörtök
THEALTER U21 plusz – fiatal tehetségek seregszemléje + FOTÓK

A 22 éves, idén „kiváló művészeti fesztivál” minősítést elnyert THEALTER történetében második alkalommal jelentkezik a Fesztivál U21 plusz. A programsorozat középpontjában idén is az utánpótlás, a fiatalok, a művészeti gimnazisták és egyetemisták, valamint a pályájuk kezdetén álló elhivatott színházcsinálók állnak.

A minifesztivált a szentesi Horváth Mihály Gimnázium végzőseinek zenés hangulatkeltése nyitja október 11-én, csütörtökön este hatkor, a Régi Zsinagógában. A szervezők a kezdetektől nagyon fontosnak tartották, és lehetőségeinkhez mérten segítették a fiatal, pályakezdő alkotókat. Az elmúlt évben rendezték meg a THEALTER „kistestvérét”, melynek tematikája a nyári nagyfesztivált követve kifejezetten a színházi utánpótlás bemutatását célozta. A tavalyi fesztivál világosan rámutatott arra, hogy mind a szakmabeliek, mind a közönség részéről nagy az érdeklődés egy ilyen koncentrált bemutatkozás iránt, s ez megerősítette azt az elképzelést, hogy az őszi THEALTER U21 pluszt szeretnék hagyománnyá, önmagában is jelentős ügyet szolgáló fesztivállá fejleszteni. „A THEALTER múltja és jellege is kötelez minket, hogy ezt a nagyon fontos ügyet felvállaljuk, tovább vigyük” – olvasható a MASZK Egyesület közleményében. A THEALTER U21 plusz fesztivál az Utánpótlás showcase alcímmel fut. A cél, hogy ez az őszi fesztivál a színházi szakma – és egyre inkább a rokonművészetek – fontos és innovatív, évente visszatérő találkozójává váljon egy egyetemi városban. „Szeretnénk elérni, hogy ez a rendszeres találka inspirálóan hasson a bemutatkozó ifjú alkotókra, képzési intézményekre, a pályaválasztás előtt álló, vagy éppen 'csak' a létrejövő produktumokat élvezni kívánó laikus közönségre egyaránt. Egyfajta tehetségbörzeként kívánunk funkcionálni, ahol a szakmabeliek is lehetőséget kapnak arra, hogy a friss erőkkel ismerkedjenek, a fiatalok pedig arra, hogy tapasztalatot cseréljenek, új módszereket, metódusokat ismerjenek meg az itt töltött néhány nap során.”

A minifesztivál nyitódarabja a szentesi Horváth Mihály Gimnázium 12.D osztályának ma is élő, jól ismert problematikát feldolgozó előadása. A halálra táncoltatott leány című színpadi ballada a 2012-es Országos Diákszínjátszó Találkozón arany minősítést kapott, elnyerte a legjobb rendezés és koreográfia díját, e mellett Mészáros Martin színészi munkájáért különdíjban részesült. Ugyanezen a napon, 20 órától a KoMa Társulat frissen bemutatott produkciója, az Athéni Timon is látható lesz Szegeden. Shakespeare ritkán játszott darabja alapvető emberi értékek válságáról szól, felveti az egyéni és közösségi, társadalmi felelősségvállalás kérdéseit – így ma is aktuális problémát jár körül. A HMG irodalmi-drámai tagozatosainak előadásait láthatja a közönség október 12-én 18 órától: a 10.D osztály Családi pótlék, valamint a 11.D Igazi hősök című előadásai a tagozat szakmai táborában készültek, és korábban nem csak az Ördögkatlan nézői, de a szentesi közönség előtt is megmérettettek. A HMG végzős diákjaiból alakult Hóbort Társulat is ezen a napon, 20 órakor mutatja be a Rejtő Jenő azonos című regénye inspirálta Csontbrigád című produkciót. Október 13-án, szombaton fél héttől a diákszínjátszásból már kinőtt, de a színház iránt elkötelezett fiatalokból néhány éve alakult, máris jelentős sikereket elért Trainingspot Társulat mutatkozik be a szegedi közönségnek. Legújabb produkciójuk, a Hangállam a társulat egyedi színházi-zenei nyelvén megszólalva egy balesetet szenvedett gimnazista víziójában megjelenő különös helyszínre kalauzolja a nézőket.

Este nyolc órától visszatérő vendég lép fel, a Picaro Társulat Az utolsó Csárdáskirálynő című produkciója „a lángokból is feltámadó, elpusztíthatatlan, örök Színház életerejét bizonyítja”. A fesztivál zárónapján két alkalommal lesz látható a

Venyedikt Jerofejev

Moszkva-Petuski című regénye alapján készült Téli utazás. A tavalyi fesztiválon nagy sikerrel bemutatkozó, idén negyedéves kaposvári hallgatók vizsgaelőadásának rendezője

Jeles András

, díszlettervezője

Perovics Zoltán

. „Szeretnénk minél több nézőhöz eljutni, minél több fiatalt is elérni a programsorozattal, ezért kaptak helyet a fesztivál kínálatában osztályterem színházi előadások is. A KoMa Athéni Timonját a szentesi gimnázium, a Szegedi Nemzeti Színház fiatal művészeiből alakult Mobil Front Műhely Szophoklész Antigoné című művét adaptáló tantermi tragédiáját pedig a szegedi Szabad Waldorf Általános Iskola és Gimnázium és a Szegedi Gazdasági Középiskola Vasvári Pál Tagintézménye diákjainak is bemutatjuk – így a fesztiválprogramba becsatlakozik másik nagyon fontos vállalásunk, a Sorvezető beavató színházi nevelési program is.” A programokról a

fesztivál honlapján

és

Facebook-oldalán

tájékozódhatnak az érdeklődők.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.