A Dömötör torony állagmegóvási munkálatainak első szakasza kezdődött meg pénteken, emelődarus autóval vonultak ki a munkások a területre, a törött cserepeket cserélik, a peremrészek kiesett tégláit pótolják.
Szeged város címzetes főjegyzője, Mózes Ervin arról tájékoztatta portálunkat, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal korábban úgy határozott, hogy a Dömötör tornyon három ütemben kell elvégezni állagmegóvó munkálatokat. Idén az első ütem feladatait, a cserepek pótlását, kicserélését, vakolást, hiányzó téglák pótlását kell elvégezni, jövőre pedig másik két ütem előírásait. Az önkormányzat úgy döntött, hogy zárt pályázaton, az egyházak részére meghirdeti eladásra a műemléket. Az eladásról a közgyűlés döntött 2012 májusában, s a közgyűlési határozat szerint a zártkörű pályázaton a katolikus egyház és legalább kettő vagy három katolikus „belső egyházi jogi személy” vesz részt. Így valószínű, hogy jövőre a további felújítási munkálatokat az új tulajdonos végzi majd el.
A városüzemeltetés iroda vezetője, Molnár László a további részletekkel kapcsolatban elmondta, hogy a most elvégzendő munkálatokkal – melyekkel november 1-jéig végeznek – a vizesedést akadályozzák meg, mert a cserepek, a párkány sérülései miatt beázott a torony. Az örökségvédelmi hivatal a második ütemben a teljes felújítás terveinek elkészítését írta elő, ennek 2013 novemberéig kell elkészülnie, a harmadik ütem pedig a teljes felújítás munkálatait jelenti, ezt 2014 novemberében kell befejezni.
no images were found