Közélet

Szobori búcsú: a szentek legyenek példaképeink + FOTÓK

Szobori búcsú: a szentek legyenek példaképeink + FOTÓK

2012. szeptember 8., szombat
Szobori búcsú: a szentek legyenek példaképeink + FOTÓK

Alig vannak manapság igazi példaképek, majmok, pojácák és bohócok hadát istenítik milliók, ezért is fontos megemlékezni a szentekről, köztük Máriáról is – jelentette ki Kiss-Rigó László megyés püspök Ópusztaszeren, ahol Mária születésnapját ünnepelték a Szobori búcsún.

Egy ősi hagyomány folytatásának szándékával rendezik meg évről-évre a Szobori Búcsút

Mária

születésnapját ünnepelve. A monostornál megyés püspök a jelenlévők mellett azoknak a kisebb közösségeknek, családoknak és településeknek ajánlotta fel a szentmisét, akik képviseltették magukat.

Kiss-Rigó László

hangsúlyozta, a liturgiában csak az Mária és

Keresztelő János

születéséről emlékeznek, a többi szentek egy ünnepe van, haláluk napja, ami megdicsőülésük napja is a keresztények számára. Elmondta, sokan tévesen azt hiszik, hogy azok a szentek, akik fél méterrel a föld fölött lebegtek életük során, vagy okkult jelenségek kísérték mindennapjaikat. Ezzel szemben az igazi szenteknek azok, akiknek sokkal több nehézséggel kellett megküzdeniük, és helytálltak, s a bűn helyett a szeretetet választották. „Azért érdemes a szentekről beszélni, mert ma olyan időket élünk –remélhetőleg nem túl sokáig – amikor nemcsak, hogy szentek nincsenek, vagy alig vannak köztünk, hanem igazi példaképek sincsenek. Nagyon sok majom, pojáca, bohóc létezik, akiket tömegek, milliók, sokszor tízmilliók vagy annál is többen sztárolnak” – jelentette ki a megyés püspök. Kiss-Rigó László megjegyezte, Máriát sem azért tiszteljük, mert ő Jézusnak édesanyja. Felidézte, hogy házasságkötésekor abba a szégyenbe keveredik, hogy nem a férjétől van a gyermek. Jézus születése után pedig a gyermek és a család életét kellett mentenie az állami szervezett gyilkosság elől. Idegenben kellett mindent elölről kezdenie, s életét élnie. A megyés püspök hangsúlyozta, Mária nagyságát nem az adja, hogy ő lett a kiválasztott, hanem ő volt, aki leginkább nyitott szívvel fogadta be Isten szavait, és leginkább együttműködve vele élte életét. A szentektől nem valami olyasmit várunk, mint egy amerikai nagybácsitól, de példájukat követve közbenjárásukat kérhetjük. „A szentek, köztük Mária példája is azt mutatja meg igazán, hogy az emberi élet adott pontján a boldogságindex nem attól függ, hogy mennyit sikerült összeharácsolni, akár becsületesen összegyűjteni, milyen társadalmi megbecsülést, karriert sikerült elérni, hanem elsősorban attól, hogy mennyire sikerült minden külső körülménytől függetlenül együttműködni azzal az isteni szeretettel, ami mindannyiunk számára adott” – fogalmazott Kiss-Rigó László. Emlékeztetett, Máriát nem fájdalmas, búskomor jelzőkkel illetik, hanem boldogságosnak nevezik. A boldogság igazi forrása nem a külső, hanem az a belső körülmény, ami annak a függvénye, hogy mennyire sikerült Isten kegyelmével és szeretetével együttműködni. Ezt mutatják meg a szentek, köztük Mária is, aki bizonyította, nem kötelező bűnben élni. Ha valaki romlott világban él, nem szükségszerű, hogy besározódjon.

Szer Üzenete – a hazaszeretet és hűség példaképeit díjazták Ópusztaszeren

A száztizenöt éves Szobori búcsún a középkori szeri monostor romjai között tartott ünnepi szentmise után az emlékpark által alapított Szer Üzenete díjat idén is két olyan kiválóság kapta, akik a hazaszeretet, hűség példaképei és életükkel hirdetik a magyarság összetartozását. A díj egy, a monostor kerengőjéből előkerült pecsétgyűrű másolata. Az ezüst, íjas pecsétgyűrű, tökéletesen jeleníti meg Ópusztaszer üzenetét: az azon ábrázolt ősi fegyverben rejlő erő egy magasabb rendű küzdelem jelképe. A felfelé mutató nyíl és a megfeszített íj belső feszültségi zónájában található kereszt és Nap-Hold ábrázolások a kereszténység és a nemzeti életösztön akaratát szervezik nemes egységbe. Szer Üzenete díjban részesült Nemeskürty István Széchenyi-díjas és Kossuth-nagydíjas író, irodalom- és filmtörténész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos akadémia doktora, nyugállományú dandártábornok. A másik kitüntetett a Magyar Örökség Díjas Levente Péter, akinek nevétől elválaszthatatlan a derű, a jókedv és a mese, hiszen ki ne emlékeznek Móka Mikire és a Zsebtévére vagy épp az Égből Pottyant Mesékre. „Feleségemmel, Döbrentey Ildikóval amikor 1976-ban úgy döntöttünk, hogy nem disszidálunk, nem hagyjuk el Magyarországot, attól a pillanattól kezdve tudatosan dolgoztunk, míg korábban csak ösztönösen, szüleink példáját követve. Úgy dolgoztunk, hogy aki magyarul ért, azokhoz az emberekhez mi mindhez szólni kívánunk” – nyilatkozta portálunknak. Levente Péter elmesélte, amikor a Ki kopog? című sorozatát megírta neki felesége, azt kérte, hogy a beköszönésben úgy hangozzon, hogy „Jó napot kívánok, szerte, ahol értik a szavunk”. Később tudta meg, hogy Romániában Tőkés Lászlóék sokszorosították ezt az óvodásokhoz szóló sorozatot, s küldték el magyarul értőkhöz. „A családoknak nem lehet elég buzdítást, erőt adni, nem lehet eléggé szolgálatkésznek lenni. A véletlent mi úgy hívjuk, hogy gondviselés, hiszen az ember megkapja azokat a kis útbaigazításokat és napi ajándékokat is, amelyek segítik, hogy tegye a dolgát. Péter úgy áll a színpadra, hogy hófehér ruha van rajta, s a nyakában egy piros és egy zöld törölköző. Anélkül, hogy ezeket didaktikusan értelmezné az emberek nagy része, megértik, hogy miről van szó” – fogalmazott Döbrentey Ildikó. A most kapott Szer Üzenete díjról Levente Péter elmondta, a felelősséget és a kereszt terhét növelte számukra, de még mindig bírják, s dolgoznak a több millió magyarul értő gyermekért.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.