Írjon nekünk

Kultúra

Színház, tánc és zene szeptemberben a Régi Zsinagógában

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szegedi vonatkozású zenei csemegével veszi kezdetét szeptember 10-én, hétfő este a MASZK Egyesület Őszi Kollekciója az ALTERRA Kortárs Előadóművészeti Központban, vagyis a szegedi Régi Zsinagógában.

Szeptember 10-én, hétfőn este fél nyolctól a szegedi születésű Oláh Annamari énekében gyönyörködhetnek mindazok, akik ellátogatnak az Őszi Kollekció nyitó programjára. A Meszecsinka (a bolgár szó jelentése holdacska) „etnopop életünk egyik legvonzóbb színfoltja”. A zenekar 2011-ben közel száz versenytársat maga mögé utasítva nyerte meg a Folkbeats tehetségkutató verseny világzenei nagydíját, egy amerikai turnét. Idén májusban pedig megjelent első nagylemezük, melyet hallgatva „A bensőséges, sanzonos pillanatok éppúgy beszippantanak, mint a sodró, már-már rockandrollos menetek; mindent áthat egy olyan sűrű és tapintható atmoszféra, amiben a zenei nyelv összetevőin túl az európai összkultúra esszenciája szólal meg.”

Szeptember 14-én, pénteken az Urbán András rajongóknak kedveznek a szervezők: a „kőkemény családi színház” olyan problémákat mutat fel, amelyekről mindaddig nem szívesen beszélünk, gondolkodunk, amíg nem érint minket közvetlenül. Holott a kábítószer és a függőség, az erőszak és a családon belüli erőszak, a szexuális másság és a diszkrimináció így vagy úgy jelen vannak a közvetlen közelünkben. A Dogs and drugs című előadást, amely „Szórakoztató, mert nincs szentség. Igaz, mert nem hazugság… Valódi.” 16 éven felüli kamaszoknak, szülőknek és jövendőbeli szülőknek ajánljuk továbbgondolásra. A „gyaníthatóan valami új felé mutató” produkció tavasszal a Vajdasági Hivatásos Színházak Fesztiválján, nyár elején pedig a Magyar Színházak XXIV. Kisvárdai Fesztiválján vendégszerepelt. Egyetlen magyar nyelvű előadásként válogatták be a szeptemberben 46. alkalommal megrendezésre kerülő belgrádi Bitef nemzetközi színházi fesztivál versenyprogramjába.

Könnyedebb szórakozást kínál a 12 és 70 év közöttieknek Berger Gyula és csapata Enter! (Windows 2012) című digi-dilije. A számítógép a mindennapjaink része, gyors és hatékony munkaeszközünk vagy engedelmes segítőtársunk a kapcsolati hálónk építésében, a világ dolgaiban való tájékozódásban és egyre inkább az ügyintézésben, máskor viszont a gép ellenszegül és könyörtelenül érezteti kiszolgáltatottságunkat. A Zéró Balett szeptember 21-ei produkciója különleges élményhez juttatja nézőit, akik számítógépes parancsok segítségével irányíthatják az előadást: ők komponálják a színpadi eseményeket, így a szórakoztató közös játék során nézőink bepillantást nyerhetnek a koreográfia készítés vegykonyhájába is, és átélhetik a közös alkotás felszabadító örömét. „Az előadás ritkán átélhető, nagyon intenzív és közvetlen kapcsolatot teremt előadó és közönség között, amely rengeteg tapasztalattal szolgál mindegyikük számára.”, ezért elsősorban a középiskolás korosztálynak ajánlják, Sorvezető beavató színházi nevelési program első őszi produkciójaként.

Bár a Régi Zsinagóga kapuit a THEALTER FESZT végén bezárt, nyáron is folyt a munka: szeptemberben két ősbemutatóval is várják a látogatókat. Elsőként Hajnóczy Péter egyfelvonásosát, A herceget állítja színpadra Balog József, a Szegeden jól ismert és kedvelt Harsányi Attilával a címszerepben.„Nem volt kérdés, hogy a fiatalabb színész generációból Harsányi Attilát láttam hercegként azon a tavaszi estén, az alig megvilágított belvárosi utcán. Láttam a sötétben álló alakot, amint Ábrahám történetén keresztül egyenesen az Urat szólítja.” A MASZK Egyesület produkciója elsőként szeptember 18-án lesz látható.

Szeptember 27-én a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és a szegedi MASZK Egyesület koprodukciójában mutatják be a Pass-port Európa című előadást. A Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program támogatásával létrejövő előadássorozat harmadik része nem az első kettő legjobb jeleneteiből születik meg, hanem azok tapasztalataira épül. A májusban, illetve a júliusi THEALTER FESZT keretében bemutatott első két produkció a multietnikus világgal, a határ két oldalán élő emberek viszonyával, a vajdasági magyarok és a magyarországiak kapcsolatával foglalkozott, míg a most bemutatásra kerülő harmadik rész megpróbálja színházi eszközökkel megfogalmazni az európaiságot, körüljárni a határokkal való behatároltság és a határ nélküliség érzését. Az új előadásban a Kosztolányi Dezső Színház színészei mellett a szabadkai Népszínház két szerb színésze, valamint két szegedi színész szerepel, a rendező Urbán András.

Az ősz is a megújulás jegyében zajlik a MASZK Egyesületnél: igyekeznek egyre jobban kiszolgálni közönséget a színvonalas programokon kívül is. Folytatni szeretnék a MASZK Híradó adásait, hogy azok is értesüljenek a szegedi eseményekről, akik nem tudnak velük lenni, és továbbra is kínálják pártoló tagsági kártyájukat, valamint az azzal járó előnyöket. Nézőik szeptembertől premierbérletet is válthatnak, amely szintén kedvezményt jelent a jegyváltáskor.

Kommentek

Hírzóna

Nyolcvan művész alkotásait válogatták be a jubileumi szegedi Nyári Tárlatra

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Nyolcvan művész alkotásait válogatta be a zsűri a jubileumi, negyvenedik szegedi Nyári Tárlatra, így a meghívott alkotók munkáival együtt száznál is több festmény, szobor és grafika fogadja május 24-től a látogatókat a Reök-palotában – írta a szervező Szegedi Szabadtéri Játékok sajtóreferense. Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Félmilliót ad a Médiatanács a szegedi filmfesztivál közönségdíjas alkotásának

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Még másik három magyar filmszemle-győztest is díjaz.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vers- és novellaíró diákok versenyeztek Vásárhelyen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Rékasi Károly fia is megmérette magát.

Tovább olvasom

Aktuál