Közélet

Megkezdődött Zagyva György Gyula büntetőpere

Megkezdődött Zagyva György Gyula büntetőpere

2012. szeptember 19., szerda
Megkezdődött Zagyva György Gyula büntetőpere

Megkezdődött a Budapest Környéki Törvényszéken szerdán az a per, amelyben Zagyva György Gyula jobbikos országgyűlési képviselőt kétrendbeli, személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve, társtettesként elkövetett zaklatás vétségével vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség. A másodrendű vádlott, a Magyar Sziget Fesztivál rendezője esetében ugyanezt a vádat fogalmazta meg főügyészség.

A vádirat szerint 2010 augusztusában Verőcén, a Magyar Sziget Fesztiválon

Zagyva György Gyula

- a másodrendű vádlottal együtt - egy zárt faházban két táborlakó "felügyelete" mellett megalázóan bánt a Hetek című lap két munkatársával. Az elsőrendű vádlott kötekedő, gyűlölködő kijelentéseket tett, és karikás ostorral hadonászva fenyegette, félemlítette meg őket, miközben azt mondta, "nekik annyi lesz", ha a történteket megírják vagy beszélnek róla. Mindkét férfi tagadta az ellenük felhozott vádakat. A tárgyalás kezdetén

Borbély Attila

tanácselnök bíró kényszerszünetet rendelt el, mert Zagyva György Gyula ügyvédjén keresztül - az Országgyűlés emberi jogi bizottságának ülésére hivatkozva - kérte a másfél órás késés elfogadását. A szerdai vádbeszédben elhangzott: több becsmérlő, fenyegető, szidalmazó kijelentés mellett Zagyva azt mondta az "ellenséges tábort képviselő" újságíróknak, hogy legszívesebben "széttépné és felkoncolná" őket. A képviselő beszélgetés közben egy karikás ostorral hadonászott, azzal egy alkalommal az egyik újságíró felé ütött, de nem találta el a sértettet. Az ügyész úgy fogalmazott: a két vádlott célja az volt, hogy félelmet keltsen, és ez meg is valósult. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) feliratú pólóban megjelenő honatya tagadta a neki tulajdonított mondatokat, és nem ismerte el bűnösségét, csak úgy, mint a szintén a HVIM vezetőségéhez tartozó másodrendű vádlott sem. A per során bemutattak egy 26, illetve egy 3 perces hangfelvételt, amelyet a két újságíró a táborban, majd a faházban rögzített egészen addig a pillanatig, amíg a két vádlott, a Magyar Sziget Fesztivál főszervezője, illetve rendezője ki nem kapcsoltatta velük a diktafont. A tárgyaláson a sértettek mellett jelen volt jogi képviselőjük,

Dániel Péter

is. A tárgyalás a tanúkihallgatásokkal folytatódik majd.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.