Egészség

Vírus és baktérium is okozhat agyhártyagyulladást

Vírus és baktérium is okozhat agyhártyagyulladást

2012. augusztus 6., hétfő
Vírus és baktérium is okozhat agyhártyagyulladást

Lassan két hete téma az agyhártyagyulladás, a Balaton Soundon járt 17 éves lány halála óta. Két másik megbetegedést is regisztráltak azóta, s jóllehet az érintettek szintén jártak a Balatonnál, nem volt kapcsolat közöttük. Tény azonban, a betegség honos lett Magyarországon.

Az ÁNTSZ oldala úgy jellemzi a meningococcus baktérium által okozott agyhártyagyulladást (meningitis), hogy „ritka betegség, az utóbbi időben évente átlagosan 35-40 megbetegedést jelentettek Magyarországon”. Főként a téli és tavaszi hónapokban fordul elő, 2012-ben január és március között 38, áprilisban 3, májusban 5, júniusban és júliusban 1-1 megbetegedésről szerzett tudomást a népegészségügyi szolgálat, közöttük nem volt járványügyi kapcsolat. Csongrád megyében ebben az évben két Neisseria meningitidis (más néven meningococcus) által okozott megbetegedés fordult elő – tájékoztatott

Tombácz Zsuzsanna

megyei tiszti főorvos. Először januárban, egy 19 éves fiatalembernél diagnosztizálták a kórt, most júniusban pedig egy óvodás kisgyermek fertőződött meg. Szerencsére mindketten gyógyultan, maradványtünetek nélkül mehettek végül haza.

Figyelem! Életet menthet a korai felismerés

Az ÁNTSZ tájékoztatója szerint a bakteriális fertőzés lappangási ideje 2-10 nap. Az agyhártyagyulladás tünetei lázzal, levertséggel, fejfájással kezdődnek. Idősebb gyermekeknél illetve felnőtteknél kezdetben gyakran hányinger, magas láz, fejfájás, levertség, a későbbiekben tarkómerevség, fénykerülés, eszméletvesztés is jelentkezik. Gyanú esetén azonnal orvoshoz kell fordulni. A betegség súlyosabb formája a vérmérgezés. Ilyenkor – még az agyhártyagyulladás kialakulása előtt – a véráramba került kórokozók hihetetlen gyorsasággal szaporodni kezdenek, és a hajszálerek elzáródásához vezetnek, a fontos szervekben illetve a bőrön bevérzések, majd szövetelhalások alakulnak ki. Az agyhártyagyulladás és a vérmérgezés súlyos betegség, amely néhány óra vagy 1-2 nap alatt fejlődik ki. A betegség kezelése antibiotikummal történik. A korai felismerés a beteg életét mentheti meg. További részletek ITT.

A vírus és a baci

Tombácz Zsuzsanna elmondta, létezik vírus és baktérium által okozott agyhártyagyulladás is. Előzőről sokat hallhatunk a kullancsok kapcsán, ez a kullancs-encephalitis, azaz az élősködő által terjesztett agyhártya-, illetve agyvelőgyulladás. Ekkor a kullancs mint vektor által közvetített vírus okozza a megbetegedést. Tünetében mind a vírus, mind a bakteriális meningitis hasonló. Mint ismeretes, a kullancs által terjesztett betegség ellen létezik védőoltás, melyet három részletben adnak, alapesetben az első oltás után 1, majd 9-12 hónapra kell beadni következőket az alapimmunizáláshoz. Az első ismétlőoltás három-, a többi ötévente esedékes.

Neisseria-ABC

A baktériumnak több típusa ismert. A B-típus ellen nincs védőoltás, a vakcina az A-, C-, Y- és W-típusok ellen immunizál. Magyarországon leggyakrabban a C fertőz, illetve sajnos a B-típusú baktérium is előfordul (a júniusi Csongrád megyei megbetegedés is ilyen, jóllehet enyhe formájú volt. A gyermek ráadásul C ellen be volt oltva. A szakember szerint az oltás közvetetten abban segíthetett, hogy könnyebben vészelte át a B-típust). Az immunizáláshoz egy védőoltás szükséges, majd 3-5 évente újraoltás. Van olyan oltóanyag, ami A, C, Y és W ellen is véd, és van kifejezetten csak a C ellen, ez utóbbi viszont hosszú hatású. Az A-típus inkább külföldön fordul elő, Magyarországon a C a leggyakoribb.

A fiataloknak javasolt az oltakozás

Bár a megyei adatok ezt nem mutatják, országosan az látható, hogy a serdülők és fiatal felnőttek körében a Neisseria meningitidis baktérium által okozott agyhártyagyulladások száma növekvő tendenciát mutat. Magyarországon sajnos honos lett ez a megbetegedés – összegzett a megyei tiszti főorvos. „Serdülők és fiatal felnőttek körében javaslom, akár most, augusztusban, hogy éljenek az oltási lehetőséggel” – nyilatkozta portálunknak Tombácz Zsuzsanna. Mint mondta, különösen ajánlott a vakcina a serdülő gyerekeknek, főként azoknak, akik most nyolcadik befejezése után új közösségbe, középiskolába kerülnek, illetve a leendő egyetemistáknak is. A Neisseriát a fiatalok tünetmentesen is hordozhatják a torkukban, orrukban, ha valakinek meggyengült az immunrendszere, elkaphatja és megbetegedhet. A megyei tiszti főorvos hangsúlyozta, természetesen nem tömegoltásról van szó, hiszen járványügyi érdekből nincs erre szükség, de például amelyik szülő úgy gondolja, hogy gyerekénél sokszor fordulnak elő légúti megbetegedések, valami miatt gyengült az immunrendszere, gyengébb védekező képességgel rendelkezik, sokszor beteges, akkor az új környezetbe kerülés miatt a szakember mindenképpen javasolja az oltást. A betegség cseppfertőzéssel terjed, a nyál közvetíti köhögéskor, tüsszentéssel vagy csókolózással.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.