Gazdaság

Ötödével nőtt a lakásforgalom az idén

Ötödével nőtt a lakásforgalom az idén

2012. július 31., kedd
Ötödével nőtt a lakásforgalom az idén

A tavalyi első félévben regisztrált 41.700 lakás adásvételhez képest az idei első félévben 20 százalékkal nőtt a forgalom - közölte az Otthon Centrum (OC) ingatlan franchise hálózat kedden az MTI-vel.

Az év egészében azonban kisebb lesz a lakásforgalom növekedése az OC becslése szerint. Az első negyedévben tapasztalt jelentős keresletbővülés ugyanis, amelyet a végtörlesztés váltott ki, nem tartott ki a második negyedévre a lakáspiacon. A lakásárak minimálisan tovább csökkentek az idén. Budapesten a használt tégla lakások átlagosan 274 ezer, a panelesek pedig 176 ezer forintba kerültek négyzetméterenként. A nyugati országrészben 183 ezer, illetve 123 ezer forint a két fajlagos ár. Idén az első félévben átlagosan csaknem 13 százalékkal csökkent a piacra lépéskor elképzelt ár az alku során az adásvételig. Ebből 5,5 százalékot tett ki az eladó árcsökkentése, míg 7,5 százalékot a vevő alkudott le a szerződéskötéskor. A téglalakások közül Budapesten a 11 milliós 40-50 négyzetméteres lakások, a keleti megyékben a 6 milliós 50 négyzetméteres, valamint a 9 milliós 50-60 négyzetméteres, a nyugati országrészben pedig a 8 milliós 50 négyzetméteres és a 13 milliós 60 négyzetméteres lakások vonzották a legtöbb érdeklődőt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.