Közélet

A trianoni békeszerződés ellen tüntettek Budapesten

A trianoni békeszerződés ellen tüntettek Budapesten

2012. június 3., vasárnap
A trianoni békeszerződés ellen tüntettek Budapesten

A trianoni békediktátum aláírását a világtörténelem legnagyobb, a magyar nemzet ellen elkövetett gaztettének nevezte a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) elnöke vasárnap Budapesten, az 56-osok terén más radikális jobboldali szervezetekkel közösen tartott tüntetésen; Toroczkai László azt is hangoztatta, "csak az lehet magyar, akinek fáj Trianon".

A Regnum Marianum-kereszt mellett álló veterán Csepel típusú teherautó platójáról szónokolva

Zagyva György Gyula

, a Jobbik országgyűlési képviselője arról beszélt mintegy másfélezer ember előtt, hogy a határon túli magyarok könnyített kettős állampolgárságának megadása körül kettős mércét alkalmaznak, mert - állítása szerint - a radikális szervezetekhez köthető emberek igényeit nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva utasítja el a köztársasági elnök. A képviselőnek - mint mondta - legalább húsz ilyen esetről van tudomása, ezért azt követelte, "ne kegyként osztogassák" a fideszes politikusok azt, ami alanyi jogon járna. Közlése szerint ezt a lehetőséget a radikális szervezetek harcolták ki több mint egy évtizede tartó felvonulásaikkal, tüntetéseikkel és társadalmi nyomásukkal. A beszédeket követőn a tüntetők - kiemelt rendőri biztosítás mellett - vármegyés, jobbikos, árpádsávos és nemzeti színű zászlókat, valamint az egykori vármegyék neveit tartalmazó táblákat magasba tartva, "vesszen Trianon!" felkiáltással vonultak előbb a szerb, majd a román és a szlovák külképviselet elé, hogy az elcsatolt részeken élő magyaroknak területi autonómiát követeljenek. A rendőri sorfal között a szélsőséges nézeteket valló Betyársereg és a Pax Hungarica Mozgalom, valamint a különféle gárdista szervezetek és hungarista csoportosulások egyenruhás és egyforma pólót viselő tagjai, szimpatizánsai vonultak. A Városligetben és az 56-osok tere környékén mintegy ötszáz rendőr áll készültségben. Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította a nemzeti összetartozás napjává az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló törvény kimondta: a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, amelynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.