A Balczó-jelenség – egy tudatos életrend + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy öttusázó, akit a sport vezetett rá a nagy útra, tíz világbajnoki és három olimpiai aranyéremmel minden idők legnagyobb ikonja sportágának, s aki évtizedek óta tart előadásokat hitről, Istenről és az emberről. Balczó András Szegedre látogatott a napokban.

Balczó már 34 éve járja az országot, hullámzó az embereknek a kedélye, mint mondta, ahogy a dolgok rendeződni látszanak, egyre kevesebb felkérés jön, és érdekes, amint rosszabbra fordul a társadalmi helyzet, úgy gyarapodik az invitálások száma. „Kicsit olyan szomorú öröm ez számomra, mint a temetkezési vállalkozónak a pestisjárvány” – kezdte el előadását a többszörös világ és olimpiai bajnok öttusázó, aki a sport első érintésénél ütötte fel életkönyvét.

„Amit az Isten akar, hogy csináljunk, ahhoz minden eszközt megad” – kezdte kitárni a kiváló sportember életének egy szeletét, a sport kezdetét, a mögötte megbúvó lelkületet, s az akkor még távoli Istent. „Nálam az út a kegyelem felé a sporttal kezdődött. Eleinte csak abban voltam biztos, hogy öttusázni fogok. Később előkerült a lélek kérdése is a boldogságról, erre is a sport nyelvén feleltem. Úgy gondoltam, hogy ha öttusában nyernék egy világbajnokságot, akkor ezt a boldogságot tőlem senki nem veheti majd el el, történjék bármi, ez megmarad nekem a szívemben. Azt képzeltem, hogy ez az érzés kicsit itt van a rekeszizmomban, kicsit az értelmemben. Egészen 1962 július 1-ig nem foglalkoztam Istennel, ekkor értesültem a Duna-parton arról, hogy apám meghalt, három másodpernyi döbbenetet egy nyugodt, rezzenéstelen, békés állapot követett, ekkor éreztem először, hogy van Isten” – idézte fel a múlt első transzcendens élményét Balczó.

A félreértelmezett boldogság

no images were found

Továbbra is a boldogság keresése állt ekkoriban az ifjú öttusázó gondolatainak középpontjában. Sorra nyerte a világbajnokságokat, összesen tizet, de nem találta meg azt az érzést, amit pályafutásának kezdetén elképzelt. „Úgy éreztem, nem kaptam meg a jussomat. Ekkor még nem tudtam, hogy milyen tévedés az amikor valaki azt hiszi, hogy a vágyai teljesülésével megkapja a boldogságot. Az egy elveszett ember, aki a halál állapotában van. Az 1972-es olimpián tudtam ezt meg, egy isteni állapotba kerülvén. Egy szerényebb képességű ellenfél ellen vívtam, igazán jól ment, csakhogy megcsillant a szemem előtt az aranyérem, és jött a görcs, a teher nyomni kezdett. Egyre többet talált be az ellenfél, és ekkor egy belső fordulattal átgondoltam a vereség lehetőségét is – én akkor is ugyan az az ember maradok, sokat dolgoztam, hogy itt lehetek, szemrehányást nem tehet nekem senki, nincs mitől félnem. És ekkor jött a megszabadulás, már nem féltem, a derű, az igazi lemondás állapotába kerültem. A félelem szikrája is kiment belőlem, könnyedén vívtam, mintha nem is ugyan az az ember lennék, ekkor már tudtam azt is, hogy ezt a lelkületet kerestem, és ezt azonosítottam én a boldogsággal” – mesélt életének egy másik meghatározó élményéről a Nemzet Sportolója.

„Mindenki átélheti ezt a kegyelmi állapotot, de a gőg és büszkeség elzárja az embert ettől az állapottól. Le kell szállni a trónról, és ha ezt megtesszük, akkor rögtön elfoglalja a neki járó helyet az Isten, és akkor ő fizetni kezd, ez pedig díj pedig, az áthatottság, amiről beszéltem, és nem holmi aranyérem” – emelte ki.

Az alkunélküliség állapota

no images were found

„Mikor befejeztem a sportot, azt gondoltam, a kötelességem, hogy a sportág szakmai irányítója legyek. Tíz évig vártam, de azokat a lépéseket nem tettem meg, amik ebben segítettek volna, nem léptem be a pártba, nem pedáloztam. A tíz évből az utolsó hat évben belovagló voltam, ez amolyan portás állás volt az öttusa berkeiben. 1983. szeptember 13-án egyszer csak ismét elért az a bizonyos öröm és derű. Éreztem, hogy vége, el kell jönnöm, nem tudom hová, de onnan el. Eldöntöttem, hogy az életem hátralévő részében az öttusa sportággal foglalkozni nem fogok” – így Balczó, aki szellemi szabadfoglalkozású státuszt kaphatott elkerülvén a munkakerülő megjelölést, ami a szocializmusban büntetendő kategóriának minősült. Kósa Zoltán 1976-ban készítet róla egy filmet Küldetés címmel és ezzel járták az országot előadásról, előadásra.

„Az országnak a legmélyebb baja az, hogy az emberek nagy része nem hajlandó magát teremtménynek gondolni, ez régen is baj volt, most is az. Az egész média arra van ráállva, hogy hazudjon össze-vissza, és állandósítsa ezt a gyökértelenséget. A tudatlanságot karban kell tartani az országban. Szinte már apáról fiúra száll ez a képesség. Nincs megoldásom a válságban lévő társadalom számára. Aki azt remélik, hogy jön egy jól működő államforma, és beszállunk majd, mint egy liftbe és az felemel minket, tévednek. Össznépi megoldást nem látunk. Az embernek belül, magával kell rendeznie a világot, az Istent a pontszerző, vagy a kieső helyekről a trónra kell emelni. És ebben nincs alku, az alkunélküliség, a hiteles ember állapota, a boldogság maga”

no images were found

Default thumbnail
Előző sztori

Hasznos tanácsok a téli depresszió ellen + VIDEÓ

Következő sztori

Ezen a napon… - február 18. + FOTÓK, VIDEÓ

Legutóbbi hasonló cikkek