Közélet

Szolgálatba álltak a honvéd palotaőrök

Szolgálatba álltak a honvéd palotaőrök

2012. január 7., szombat
Szolgálatba álltak a honvéd palotaőrök

Schmitt Pál köztársasági elnök jelenlétében szolgálatba álltak a honvédség palotaőrei szombaton a budai várban, a Sándor-palota előtt.

A köztársasági elnök beszédében rámutatott: szombattól a 75 fős palotaőrség veszi át a Köztársasági Elnöki Hivatal protokolláris őrzését.

Schmitt Pál

elmondta: noha a palotaőrég létrehozása ebben a formában újszerű, a magyar őrhagyományok igen erősek és komoly múltra tekintenek vissza. Példaként említette a magyar királyi testőrséget, amely a védelmi erőn felül képviselte a magyar államiságot, a korszakokon és személyeken túlmutató, közösségi értékrendet. A beszédet megelőzően a palotaőrök felvonták a köztársasági elnök főparancsnoki lobogóját, és megkezdték az őrséget. Ezentúl óránként tartanak őrségváltást, délben pedig fegyveres alaki bemutatót is. A 32-es Nemzeti Honvéd Díszegység katonái a Belügyminisztériumhoz tartozó Köztársasági Őrezredtől vették át a Sándor-palota protokolláris őrzését. Az őrezred egyébként korábban átadta a Szent Korona őrzését is a honvédségnek. Az eseményen jelen volt

Hende Csaba

honvédelmi miniszter és

Benkő Tibor

vezérkari főnök is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.