A mostari híd újjászületéséről a múzeumban + PANORÁMA, VIDEÓK, FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Magyar békefenntartó Csontváry festménye előtt

A délszláv háború során 1993-ban, egy horvát tank alig két nap alatt semmisítette meg a 426 évig háborítatlanul álló mostari Öreg hidat, melyet Csontváry egyik legismertebb festményén is megörökített. A híd újjáépítési munkálataiban magyar békefenntartók is részt vettek, amiről Nyers József ezredes, a magyar kontingens vezetője a Móra Ferenc Múzeumban a hídról készült alkotás előtt mesélt.

A városról és a hídról az első írásos emlék 1452. április 3-án kelt dubrovniki jelentésben szerepel: „… Két erőd áll a hídon a Neretván.” Nem tudni pontosan, hogy ez az első híd mikor készült, de az biztos, hogy a megépítését I. Szulejmán szultán határozta el 1557-ben. Egy XVII. századi oszmán földrajztudós, Ćatib Čelebi beszámolójából tudhatjuk, hogy Mostarban ekkor még csak egy fahíd állt. Mivel ennek láncai már erősen el voltak használódva, a szultán Mimar Hajrudin építész tervei alapján rendelte el az új kőhíd megépítését.

Az építkezést 1567-re fejezték be, és ekkor a mostari híd volt a legnagyobb egynyílású kőhíd. Íve 30 métert hidal át 24 m magasságban az átlagos vízszint felett. A legenda szerint a híd tervezője és építésének felügyelője, Hajrudin 1566-ban még az állványok lebontása előtt elhagyta a várost, mivel Szulejmán azt ígérte, halállal lakozik, ha a híd összeomlik. Ekkor azonban még elképzelni sem tudták azt a fél évezredet, melyet az Öreg híd túl tudott élni, és fogalmuk sem lehetett arról a technikáról, ami végül lerombolta.

A híd jelentősége

A híd hamar szimbolikus jelentőségűvé vált, amit csak megerősített az a misztikus légkör, ami a következő évszázadokban az építés technikai megoldásait vette körül. A szerkezetét és a köveket rögzítő kötőanyag összetételét sokáig homály fedte. A hídnak az idő folyamán több neve is volt: „Novi” (új), „Szulejmán szultán”, „Veliki” (nagy), de a leginkább elfogadott a „Stari” (öreg) lett.

1992-ben Bosznia-Hercegovina deklarálta elszakadását Jugoszláviától. Ezt követően rögtön kitört a szerb-bosnyák háború, melynek során a 18 hónapos ostrom alatt a város történelmi magja súlyos sérüléseket szenvedett. Ekkor semmisült meg a ferencesrendi monostor, a püspöki palota és 50 ezres könyvtára, valamint tizenkét mecset. A bosnyák hadsereg végül boszniai horvát támogatással megállította a támadást, ám az ostromot követően a horvát katonai szervezet rögtön a bosnyákok ellen fordult. A hidat végül 1993. november 8-án egy horvát tankból kezdték el lőni, de a hajdani török építész olyan jól konstruálta meg a szerkezetet, hogy végül csak másnap, az egyik pillért ért találat után omlott a Neretvába. A szégyenteljes eseményt a horvát katonák gépkarabélyainak „örömsortűzei” követték.

A híd újjászületik

A háború végén 1995-ben az UNESCO felügyelete alatt, Világbanki támogatással azonnal megindult az újjáépítés megszervezése. Ennek során a magyar békefenntartói SFOR alakulat, a Magyar Műszaki Kontingens katonái – a MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred – Nyers József ezredes vezetésével emelték ki a híd darabjait a Neretva folyóból. Mivel Mostar vezetése úgy döntött, hogy az újjáépítés alatt is biztosítani kell a gyalogosforgalmat, a magyar katonák a Hídépítő Zrt. szakembereivel együtt egy ideiglenes hidat is felépítettek a szétszakított városban.

A híd teljes újjáépítésének tervezését, a mérnöki és építészeti munkát a Firenzei Egyetem Építőmérnöki tanszéke és a General Engineering firenzei tervezőiroda végezte. A munkát egyéves felmérési munka előzte meg, hiszen a korabeli híd építéséről rendkívül kevés dokumentum állt rendelkezésre. Az előkészítés ideje alatt tisztázódtak azok a műemléki alapelvek is, amelyek alapján a híd tervezése és újjáépítése zajlott.
A korabeli híd egy világos tónusú, „tenelija” nevű helyi mészkőből épült. Az építőköveket vas csapokkal kapcsolták össze, a csapok a kövekbe vájt furatokba illeszkedtek, a furatokat pedig ólommal öntötték ki. Így egy kő-acél rendszer alakult ki, amely a híd szerkezetét adta. Az újjáépítés során is a korabeli szerkezeti megoldást alkalmazták. A lefektetett műemléki elvek alapján valamennyi fellelt maradvány újrafelhasználásáról egyenként döntöttek, mindez mintegy 45 000 adat elemzését tette szükségessé.

Az ostrom

„Én eredeti állapotában a hidat nem láttam, csak lerombolva” – beszélt a mostari élményekről és a munkáról Nyers József ezredes, a kontingens parancsnoka. „De megdöbbentő volt az a látvány, ami bennünket Mostarban fogadott. Még az ott élőkre is nagyobb hatást gyakorolt a híd lerombolása, mint a sokezer halott és menekült.”

A szűk, csak gyalogosan járható hídnak stratégiai jelentősége nem volt, lerombolása szimbolikus jelentőségűvé vált. A délszláv háború alatt a város elképesztő mértékű kárt szenvedett. 1992-ben a szerb és a montenegrói csapatok támadták a települést, majd 1993 májusától az addig szövetséges horvátok és bosnyákok közt is kirobbant a háború. A két évig tartó konfliktusban az erősebb horvátok gyakorlatilag rommá lőtték a város muszlim oldalát, az ostrom során kétezren meghaltak és 26 ezren menekültek el.

A várost sokan a II. világháborús Drezdához hasonlították, mivel közel ötezer építményt, ipari létesítményt és számos kulturális-történelmi jelentőségű emlékművet tettek tönkre. A két városrész – a horvát és a bosnyák – végső elszigetelésének jelképéül 1993. november 8-án és 9-én horvát tankok lőtték a Neretva medrébe a közel félévezredes Stari most, az Öreg hidat.

A Magyar Műszaki Kontingens

Az Országgyűlés 1995. december 5-én határozatban szabta meg a Magyar Műszaki Kontingens feladatát. A katonáknak a komp- és hídátkelőhelyek berendezéseinek fenntartását, a hidak és utak javítását valamint a felderített műszaki akadályok felszámolását kellett elvégezniük.

Többek között Dobojnál egy Mabey&Johnson típusú hidat is felépítettek, mely a hasonlóak közül a leghosszabb, a legtovább fennálló, és a legtöbb járművet átbocsájtó pontonhíd volt. A misszióban eltöltött hat év alatt 30 hidat építettek fel, köztük a Bosanska Krupa körzetébe felépült pontonhíddal, mely a Magyar Honvédség történetének legtöbb eszközét, közel 150 ezer kerekes és mintegy 80 lánctalpas járművet bocsájtott át.

Így szinte természetes volt, hogy a magyar katonákat bízza meg az UNESCO a mostari híd műszaki előkészítő, mentő, és mentesítő feladataival. Ennek keretében a szentesi egység egyedülálló kiemelőszerkezetet épített, és üzemeltetett a Neretva folyón.

A kiemelés és az építés

Amikor a magyar katonák megkezdték a műveletet, az első kő folyóból való kiemelése is szimbolikus lett akkor, amikor Alija Izetbegović, a független Bosznia-Hercegovinai Köztársaság első államfője is végignézte a katonák munkáját, mely a Magyar Műszaki Kontingens számára felejthetetlen élménnyé vált. A két turnusban folyó munkálatok során a több méter mély, gyors sodrású és igen hideg Neretvából többtonnás köveket emeltek ki a magyar katonai búvárok – az általuk tervezett és felépített speciális eszközzel – az ideiglenesen kialakított tárolókra.

Az embert és technikát próbáló munka során a folyó medréből sikerült kiemelni a híd összes, még épen darabját. Az Öreg hidat alkotó több mint ezer kőtömböt a firenzei egyetem szakemberei dolgozták fel, és tervezték meg az új híd térbeli képét. A tervezés során minden egyes kőtömböt külön-külön meg kellett alkotni ahhoz, hogy az új híd pontosan olyan legyen, mint a régi. Sokáig abban bíztak, hogy az összes kőtömböt fel lehet még használni az új híd építéséhez, de a kiemelésük után derült ki, hogy annyira megsérültek, hogy szinte mindent elölről kellett kezdeni.

Az újjáépítés során egy újabb náció érkezett Mostarba: a törökök. Ezúttal nem hódító szándékkal jöttek a városba, hanem azért, hogy megmunkálják a több mint ezer kőtömböt. A keresztény horvát lakosság ekkor nem nézte jó szemmel a muzulmán törökök érkezését. A feszült hangulatot tovább fokozta az, amikor a török kőfaragók a munka megkezdésekor egy kecskét is feláldoztak.

A kőfaragók két évig dolgoztak a kövek megdolgozásán. Közben német- és orosz hídépítő mérnökök csatlakoztak az újjáépítési munkálatokhoz. Az építési folyamat a kőtömböket összekötő habarcs kidolgozásakor akadt el. A mérnököknek nem sikerült olyan szilárdságú kötőanyagot kidolgozniuk, mint amilyet az eredeti hídépítők használtak. Két évig próbálkoztak, de a tudományuk nem hozott sok sikert. Végül a török kőfaragók nyomására kipróbálták egy ősi receptet. Ennek az alapelemei: citrom, kecskeszőr, csontpor és tojássárgája volt, hiszen akkoriban még nem ismerték a cementet. A mérnökök nem akartak hinni a szemüknek, amikor a tesztek során kiderült, hogy a szakácskönyvbe illő ősi habarcs hozza azokat az eredményeket, ami a híd összetartáshoz szükséges.

A jelképpé vált híd a többéves, nemzetközi munka eredményeképpen – mely 17 millió dollárt emésztett fel – az eredeti helyére, eredeti formájában került vissza. Ez a híd ugyanúgy, ahogy több száz éve, most is a muzulmánok és a keresztények közötti határvonalat és törékeny kapcsolatot jelképezi. Az pedig különleges jelentőséggel bír, hogy ebben magyar katonáknak, a magyar műszaki szaktudásnak, a magyar hídépítőknek, és egy hajdani festőnek, Csontváry Kosztka Tivadarnak is jutott szerep.

A festmény

Csontváry Kosztka Tivadar „Római híd Mosztárban” című festménye a huszadik század elején, eredeti pompájában ábrázolja a lenyűgöző építményt. Az újjáépítési tervek elkészítésekor állítólag ezt a festményt is figyelembe vették, hogy minél pontosabban építhessék újjá a szimbolikus jelentőségű hidat.
A művész sorra kipróbálta a természetábrázolás különféle módozatait: a naturalisztikus, objektív megközelítéstől hamar eljutott a látvány szubjektív átköltéséig. Témaválasztása sem esetleges. Vándorlásai során azokat a nagy hagyományokkal rendelkező helyeket kereste fel, ahol a különleges természeti adottságok az ősi kultúrák emlékeivel együtt nyújtottak felemelő, olykor katartikus élményt a szemlélőnek.

Csontváry 1903 tavaszát Hercegovinában és Boszniában töltötte. Mostar ihletéséből született a Tavasznyílás Mosztárban valamint az Öreg hidat ábrázoló kép is. A smaragd vizű Neretván átívelő hidas látkép az álomszerűbb: kihaltsága, szinte embernélküli csendje talán az emberfeletti feladatokat vállaló festő magárahagyatottságát és társtalanságát is kifejezi. Hiába ragaszkodik a motívumok topográfiai hűségéhez, hiába sűrít kétféle nézőpontot a minél jellemzőbb összkép kialakításához, a fantáziavilág legyőzi az objektivitást, a különös színhangulat álomba transzponál.


Napnyugta Mostarban, Bosznia-Hercegovina

Default thumbnail
Előző sztori

Közösen jótékonykodott a Szedeák és a Szeged Beton + FOTÓK

Következő sztori

A lézerközpont lökést ad Szeged gazdasági fejlődésének

Legutóbbi hasonló cikkek