Közélet

Kozma: pénz nélkül nem lehet közoktatást fejleszteni

Kozma: pénz nélkül nem lehet közoktatást fejleszteni

2011. november 10., csütörtök
Kozma: pénz nélkül nem lehet közoktatást fejleszteni

A pedagógus állások húsz százalékának megszűnésével és a társadalmi rétegek közti szakadék kiszélesedésével járhat az új köznevelési törvény - mondta Kozma József MSZP-s képviselő csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján. Az oktatási bizottság Fidesz-KDNP-s elnöke úgy reagált: az intézmények stabil működése a legfontosabb szempont.

"Ki neveli a közt?" címmel tartott sajtótájékoztatóján az új köznevelési törvény kapcsán fejtette ki aggályait

Kozma József

szegedi MSZP-s képviselő. "Illúziót kelt az, aki úgy gondolja, hogy a közoktatást átalakítani, fejleszteni pénz nélkül is lehet. A mostani költségvetés azonban mind a magánszemélyek, mind pedig az állami intézmények elszegényedéséhez vezethet" - mondta a képviselő, aki kiemelte: a jövő nemzedékek nevelését megteremtő rendszer egy szociális válsággal küszködő országban minden eddiginél nagyobb kihívásokkal kell, hogy szembenézzen. Az adórendszerben mintegy 600 milliárdos átcsoportosítás van már ma is beállítva, amit a képviselő szerint a szegény emberektől csatornáztatnak át a gazdagabbak felé. "Ez a hatalmas mértékű elvonás nemcsak a közoktatási intézmények működését, de az elszegényedett családokat is ugyanúgy érinti, hiszen gyerekeinek nevelése ezekben az intézményekben zajlik.

A minőségi munkát meg kell fizetni

"Nincs a kormányon kívül senki jelenleg Magyarországon, aki ne mondaná, hogy ezt a törvénytervezetet vonják vissza" - állította az MSZP városi elnöke, aki átgondolatlannak tartja a köznevelési törvénytervezet számos pontját. Szerinte a hiányosságok és az alapvetően rossz koncepció arra vezethető vissza, hogy a kormány egyoldalúan hozta meg a döntéseket, nem konzultált a törvényről szakemberekkel, illetékesekkel. Kozma József szerint motiválni kellene a pedagógusokat a munka mennyiségi és minőségi növeléséhez. "Minőségi oktatáshoz minőségi pedagógusi munkára van szükség, a minőségi munkát pedig tisztességesen meg kell fizetni. Az oktatók kötelezően ellátandó órakerete, terhei megnövekednek, a szűkös anyagi keret miatt pedig pedagógusok tömeges elbocsátására lehet számítani. Szakemberek szerint akár húsz százalékuktól is meg kell, hogy váljanak az iskolák" - mondta a szocialista politikus. "A legszigorúbb minőségi követelmények pártján vagyok: legyenek magas elvárások, de akkor a törvény ezeket pontosan fogalmazza meg" - szögezte le. A 16 évre levitt tankötelezettség miatt több lesz az utcán csellengő fiatal, akiből majd állástalan, motiválatlan ember lesz, ez a probléma pedig sokkal nagyobb volumenű, mint amilyennek elsőre tűnik.

Benne volt már a levegőben

Pocsai Blanka

Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő, az Oktatási Bizottság elnöke portálunknak reagált az elhangzottakra: szerinte az elsődleges szempont az iskolák, intézmények zavartalan működése. "Gyakorló pedagógusként látom a félelmet, az aggodalmat, amit a köznevelési törvény véleményezése vált ki az emberekből. A túlórák, a helyettesítések eltűnnek az elkövetkezendő időszakban, a kötelező órájuk növekedésével kell, hogy ellássák ezt a feladatot. A pedagógusok még nem tudják, hogy ez a gyakorlatban miként fog működni. Sok múlik még azon, hogy milyen körülmények vannak az adott iskolákban, milyen igény van felzárkóztatásra, illetve hogy ezeket a délutáni elfoglaltságokat a túlórák terhére milyen szakos ellátottságú pedagógusok fogják végezni." A képviselő szerint sok, a törvénytervezetben leírt változtatás időszerű volt már: nagyon sok olyat fogalmaz meg ez a köznevelési törvény, ami egyszerűen benne volt a levegőben. "A napi rutin, a napi gyakorlat kívánta ezeket a módosításokat, ezeket kimondva vagy kimondatlanul, de mindenki várta már. Az intézmények stabil működése lesz ezután is az elsődleges, legfontosabb szempont" - tette hozzá az Oktatási Bizottság elnöke.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.