Gazdaság

Csökkenő áruszállítás - növekvő utasforgalom

Csökkenő áruszállítás - növekvő utasforgalom

2011. november 28., hétfő
Csökkenő áruszállítás - növekvő utasforgalom

Az idei harmadik negyedévben az árutonna-kilométerben mért áruszállítási teljesítmény - a nemzetközi szállításnak köszönhetően - 2 százalékkal nőtt, miközben 6 százalékkal kisebb tömegű árut szállítottak, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.

Az év első kilenc hónapjában a helyközi személyszállításban az utasforgalom lényegében nem változott, míg az utaskilométerben mért teljesítmény 2 százalékkal nőtt 2010 első három negyedévéhez viszonyítva. Ebben az időszakban a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma 6,8 millió főre, 9 százalékkal emelkedett a 2010 első háromnegyed évihez képest. A Magyarországon első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik száma az évek óta tartó visszaesést követően 21 százalékkal - 55 ezer darabra - nőtt az egy évvel korábbihoz képest, ezek 35 százaléka használt gépkocsi volt. Az idei év első három negyedévében a szállított áruk tömege 196 millió tonna volt. A vasúti szállítás 2 százalékkal növekedett, míg a közúti 8, a belvízi szállítás 23, a csővezetékes szállítás pedig 1 százalékkal csökkent. Az árutömeg 71 százalékát közúton, 17 százalékát vasúton szállították. Belföldön a közúti fuvarozás részesedése még meghatározóbb, 89 százalékot ért el. Az árutonna-kilométerben mért teljesítmény 39 milliárd árutonna-kilométer volt, 2 százalékkal emelkedett. A vasúti szállítás teljesítménye 2, a közúti 3 százalékkal nőtt, a csővezetékes 1, a belvízi pedig 16 százalékkal csökkent. Az áruszállítási összteljesítményből a közúti 69, a vasúti 17, a csővezetékes 10, míg a belvízi szállítás 4 százalékkal részesedett. A nemzetközi áruszállítás volumene és árutonna-kilométerben mért teljesítménye is 5 százalékkal nőtt. A belföldi áruszállítás volumene 11, teljesítménye 6 százalékkal csökkent. A közúti áruszállítás volumene 8 százalékkal mérséklődött 2010 I-III. negyedévéhez képest. A belföldi szállítás volumene 12 százalékkal esett vissza, míg nemzetközi forgalomban 19 százalékkal nagyobb tömegű árut szállítottak. A teljes árutömeg 19 százaléka lépte át az országhatárt, szemben az előző év azonos időszaki 14 százalékkal. A közúti áruszállítás árutonna-kilométerben mért teljesítménye 3 százalékkal nőtt, a növekedés a nemzetközi szállítás 8 százalékos növekedésének tudható be, míg a szállítási teljesítmény belföldi viszonylatban 6 százalékkal visszaesett. A közúti áruszállítási teljesítmény 71 százalékát a szállítási ágazatba sorolt vállalkozások teljesítették. A társas vállalkozások és az egyéni vállalkozások részaránya 89-11 százalék volt. Az előző év azonos időszakához képest az egyéni vállalkozások teljesítménye 5 százalékkal visszaesett, míg a társas vállalkozásoké 5 százalékkal növekedett. A vasúti áruszállítás volumenben mért teljesítménye belföldön 7 százalékkal mérséklődött, nemzetközi viszonylatban 5 százalékkal nőtt 2010 azonos időszakához képest. A nemzetközi szállításon belül volumenében a legtöbb árut - 39 százalékot - a behozatali forgalomban szállították. Árutonna-kilométerben mérve a belföldi teljesítmény 18 százalékkal csökkent, a nemzetközi szállítás növekedése 5 százalékot tett ki. 2011. I-III. negyedévében a belvízi áruforgalom volumene 23 százalékkal, az árutonna-kilométerben mért teljesítménye 16 százalékkal mérséklődött. A légi áruszállításban a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér összes áruforgalma 51,7 ezer tonna volt, ami 7 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A belföldi távolsági személyszállítás terén - a szállított utasok számát tekintve - az autóbusz-forgalom súlya a meghatározó: 78 százalékot tett ki. A nemzetközi szállításban 56 százalékos részesedésével a légi közlekedésé volt a vezető szerep, a vasút 27 százalékos, az autóbusz pedig 17 százalékos hányadot képvisel. A nemzetközi vasúti személyszállításban az utasok több mint 50 százaléka beutazó volt. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 71 országgal bonyolított le utasforgalmat. Az utasforgalmat összesen 83,9 ezer, az előző évinél 5 százalékkal több járattal realizálta. A legnagyobb forgalmat lebonyolító légitársaságok a MALÉV, a Wizz Air, a Lufthansa, az EasyJet, a KLM, a Swiss és a Travel Service volt. A helyi személyszállítás utasszáma és az utaskilométerben mért teljesítménye is 1 százalékkal nőtt 2010 első háromnegyed évéhez képest. A legmagasabb - az utasszámot tekintve 55 százalékos, az utaskilométert figyelembe véve 58 százalékos - részaránya az autóbusz-közlekedésnek volt. Az autóbuszon utazók 48 százaléka Budapesten közlekedett. 2011. első három negyedév folyamán az első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik száma 55 ezer volt. Az Opel, a Volkswagen és a Ford márkák adták együttesen az elsőként forgalomba helyezett személygépjárművek harmadát. Az első alkalommal regisztrált személygépjárművek 35 százaléka volt használt gépkocsi. Mindez azt is jelenti, hogy a személygépjármű-park öregedése tovább folytatódott - közölte a KSH.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.