Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Közélet

LMP: még szélesebb civil részvételt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Az LMP a közgyűlési rendeletalkotások folyamatokba szeretne szélesebb körű társadalmi részvételt, mert bár ezzel kapcsolatban készült egy előterjesztés a pénteki közgyűlésre, de az a párt szerint továbbra sem szolgálja a nyilvánosságot, a civilek véleményezési jogát.

A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvényre hivatkozva egy polgármesteri rendelet az önkormányzati SZMSZ-t módosítaná, ami a civilek, az átlagpolgár véleményezési lehetőségét teremtené meg a közgyűlési rendeletalkotások folyamatában. Ám az LMP szerint Szegeden ez csak részben valósulna meg. A törvényben „Általános egyeztetés” névvel szereplő, a jogszabályok tervezeteinek internetes felületen történő véleményeztetését igyekszik a szegedi közgyűlés is bevezetni, ráadásul az előterjesztés kizárólag a már megszövegezett rendelettervezetekre vonatkozik és (pusztán terjedelménél fogva is) semmilyen helyi sajátosságot nem tartalmaz. Ezzel szemben a társadalmi egyeztetésről szóló törvény kimondja, hogy rendelkezéseit nem csak a szövegszerű javaslatokra, hanem már egy korábbi fázisban, a szabályozási koncepció megalkotásánál is alkalmazni kell. Másrészt (mindkét fázisban) ismeri az „Általános egyeztetés” mellett a „Közvetlen egyeztetés” intézményét is.

Formalitás maradhat a részvételi demokrácia

“A polgármester előterjesztése értelmében lényegében egy internetes fórum nyílna meg, miután az előterjesztést, ahogy eddig is, két héttel a közgyűlés előtt közzétették a város honlapján” – mondta el Málovics György, az LMP Csongrád megyei koordinátora, hozzátéve, hogy pártjuk hat pontban változtatna az előterjesztésen. Szeretnék, ha nem csak a kész előterjesztés kommentálására nyílna lehetőség, hanem már a szabályozási koncepció folyamatába, a tervezési szakaszba beleláthatnának a civilek. Az LMP szerint a véleményező beazonosítására szükség lenne lakcímhez is, és a moderálás szabályait is konkrétan meg kell határozni. Azon kívül a hozzászólásokat visszakereshetővé kell tenni. Hosszú távon pedig kívánatos lenne a város költségvetésének tervezésébe is bevonni a széles közvéleményt, kidolgozni, hogy a javaslatokat milyen formában lehetne hatékonyan feldolgozni, felhasználni.

Az LMP véleménye szerint a részvételi demokrácia jóval többet jelent az előterjesztésben foglalt intézkedésnél. Szentistványi István, a párt önkormányzati képviselője szerint, ha a közgyűlés az eredeti formában fogadja a polgármester előterjesztését a nyilvánosság bevonásával kapcsolatban, akkor a részvételi demokrácia puszta formalitás lesz csak, s lényegében semmi sem változik.

Tovább olvasom

Hírzóna

Ősszel tárgyalhatja a parlament az új bortörvényt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Szerző:

Alapjaiban változik meg a szőlő-bor ágazat adminisztrációja.

Tovább olvasom

Közélet

Értelmezhetetlen járdasziget töri meg az út folytonosságát a ligetnél

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Erre vajon mi szükség volt?

Tovább olvasom

Közélet

Jó ütemben halad az ország egyik legmodernebb arénájának építése

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Szerző:

A 2021 őszére tervezett átadás után az ország egyik legmodernebb multifunkcionális rendezvénycsarnokát vehetik birtokba a szegediek.

Tovább olvasom

Aktuál