Sport

A női és a férfi kosarasokhoz is új kapitányt keresnek

A női és a férfi kosarasokhoz is új kapitányt keresnek

2011. szeptember 9., péntek
A női és a férfi kosarasokhoz is új kapitányt keresnek

A női és a férfi kosárlabda-válogatottat irányító mindkét szakember, azaz Székely Norbert és Mészáros Lajos is távozik posztjáról - derült ki a magyar szövetség pénteki elnökségi ülésén.

Az MKOSZ tájékoztatása szerint mindkét szakvezetői helyre nyílt pályázatot írnak ki, melyen az eddigi kapitányok éppúgy jelentkezhetnek, mint külföldi szakemberek. A pályázat előkészítésével

Sterbenz Tamás

főtitkárt bízták meg. A testület megköszönte az eddig szövetségi kapitányként dolgozó

Székely

, illetve szakmai igazgatóként tevékenykedő

Mészáros

munkáját, s a továbbiakról később egyeztetnek majd velük. Mészáros Lajost 2008 júniusában nevezték ki a szakmai igazgatói posztra, míg Székely 2009 novemberében került a női együttes élére. A nyáron előbb júniusban a női csapat, majd augusztusban a férfi együttes bukta el az Európa-bajnoki pótselejtezőt, s maradt le az Eb-ről. A nők csoportjukat megnyerték, ám a németek elleni párharcban alulmaradtak, míg a férfiak a három csapatos csoport utolsó helyén végeztek hat vereséggel, s búcsúztak az Eb-álmoktól. Hétfőn az MKOSZ szakmai bizottsága elfogadta a szakemberek pótselejtezőről készített jelentését, az elnökségi ülésen azonban - egyhangúlag - a pályázat kiírásáról döntöttek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.