/

Az UTC íjászai az élvonalban + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

„A magyarok nyilaitól ments meg…”

no images were found

Szeged egyik legfigyelemreméltóbb, gyakorlatilag támogatás nélkül, önerőből működő sportegyesületének versenyzői számos olyan eredményt tudnak felmutatni, amit országosan, sőt világszerte is elismernek. Az UTC Íjász Sportegyesület évek óta az ország legtöbb regisztrált tagot számláló ilyen egyesülete, hiszen közel százan járnak rendszeresen a zárt- és szabadtéri edzéseikre. Idén az egyik saját nevelésű büszkeségük, a 16 éves Banda Árpád világcsúccsal szerezte meg fedett pályás Európa-bajnoki címét.

Az íjászat szerves része a magyar kultúrának, így a szegedi íjászok nem titkolt célja az is, hogy minél több emberrel megismertessék az íjászat szellemiségét, és mint olimpiai sportot újra közismertté és elismertté tegyék. A versenysporton kívül kiváló szabadidős tevékenységet is megismerhet az, aki csatlakozik az íjászok egyre népesebb táborához.
Az UTC Íjász Szakosztálya 2000-ben alakult azzal a szándékkal, hogy a régióban íjászattal foglalkozó, közös érdeklődési körű embereket összefogja. Szabadtéri edzéseiket tavasztól késő őszig az UTC Kertész utcai sportpályáján, télen pedig a Cserzy Mihály utca végén található fedett edzőtermükben tartják. A szakosztályban többféle kategóriában is versenyezhetnek, tanulhatnak, így a tagok között vannak olimpiai íjászok, csigás íjászok, vadászreflexíjjal lövők, és történelmi íjjal versenyzők is.
Varga Zoltánnál, az egyesület elnökével beszélgettünk a szegedi íjászatról, a versenyzőik neveléséről, a szakosztály helyzetéről.

no images were found

– Tulajdonképpen milyen emberek jönnek íjásznak?

– Nagyon széles a paletta, hiszen a buszsofőrtől akár a városvezetőig gyakorlatilag mindenki megfordult már nálunk. Ez az a sport, amit nem kell húsz évesen abbahagyni, viszont húszévesen is el lehet kezdeni. Van például egy 84 éves tagunk is, aki az első alkalommal közölte, hogy ő olimpiai bajnok szeretne lenni. Ugyan még nem érte el ezt a címet, de két éve rendszeresen eljön hozzánk. A versenysport szempontjából kell egy bizonyos nyugodtság, mert csak olyan típusú ember tud eredményeket elérni, aki szinte vissza tudja magát lassítani, adott esetben még a szívverését is befolyásolni tudja. Ezenkívül természetesen a megfelelő állóképesség is szempont. Ehhez a sporthoz olyan izmok kellenek, amit máshol nem használ az ember. Például a hátizomnak azokat a szegmenseit használjuk, amiről a hétköznapi ember azt sem tudja, hogy van neki. Az íjászok egy-egy erősítő edzésen kétszáz-kétszázötven lövést adnak le. A lövésnél ez nagyjából egy húsz kilós betontömb elhúzását és megtartását jelenti, ami a nap végére összességében elérheti akár az öt tonna megmozgatását is. És hogy ne legyen elég, a nyílvesszőt is saját magának kell kihúznia, ami ugyanakkora erőkifejtést igényel, mint amivel a vessző becsapódott, így gyakorlatilag mindent kettővel lehet szorozni. Szabadtéri edzéseinken hozzáadódik még a gyaloglás is, hiszen a 70 méterre lévő vesszőfogóig öt lövésenként el kell menni. Ezért kell a jó erőnlét.

– Tavasszal már az UTC Kertész utcai létesítményének szabadtéri íjászhelyén kellene az edzéseket tartani. Ott most valahogy nem ideálisak a körülmények, amit olvasóink a legutóbbi UTC-Mórahalom focimeccsen is láthattak.

– Sajnos egyelőre még valóban nem lehet kimenni, mert nagyon pici víz áll a pályán. Egész télen olyan negyven centi volt, most már „csak” nyolc-tíz centi van ott, ahol mi lőnénk. Ezért várunk még néhány hetet. De ahogy a körülmények engedik, minden szerdán délután öt és este hét között, valamint vasárnaponként reggel nyolctól délig folyamatosan kint vagyunk a Kertész utcában, amikor reggel tíz óra után szívesen látunk minden kezdőt is, olyanokat, akik kedvet éreznek az íjászat iránt.

no images were found

– Hogy néz ki az idei versenynaptár, milyen megmérettetésekre készülnek a versenyzők?

– Ez nagyon összetett, hiszen az íjászatnak eleve nagyon sok válfaja van. Mindegyiknek megvan a válogatott, és az ezekre felkészítő versenye is, ezeken kívül pedig sokszor jövünk össze baráti vagy klubközi országos megmérettetésekre. Banda Árpi most az augusztus végi lengyelországi junior vb-re készül. Ez a viszonylag késői időpont jól jön, mert akkorra már a szabadtéri lövéseket is begyakorolhatja. Másfajta mozgást, célzást, testtartást igényel ugyanis egy rövid, 18 méteres teremverseny, mint egy szabadtéri hetven méteres lövés. Rövidebb távra a vízszinteshez közeli, míg messzebbre egy felemeltebb íjtartással kell lőni. Ezt pedig csak szabad téren tudja gyakorolni. De szabadtéren a széljárásra, a hőmérséklet változásra is fel kell készülni. Egy reggeli kezdésnél belőtt íj esetében a délutáni befejezésig rengeteget tud változni a húr hossza, ami természetesen a röppálya változását vonja magával.

– Mennyire technikai ez a sport és mekkora az emberi tényező?

– Mindkettő igen jelentős, ugyanúgy, mint például az autóverseny esetében. Ott is lehet cross, vagy ép pályaverseny, lehetnek jobban felszerelt autók, vagy épp gyengébbek, de mindegyiket az ember kezeli. Az íjászatban két markánsan elkülönülő íjfajta van, az egyik a csigás íj, a másik pedig a reflexíj. Ez utóbbinak is több fajtája létezik, így van a tradicionális, vadász és olimpiai reflexíj. A húzóerő nincs meghatározva, mindenki olyat használ, amilyet akar, csak néhány versenyszámban van ez korlátozva. A különböző extra felszerelésekre a szabályok szerint már csak ajánlás van, de irányzékból az olimpiai kategóriában csak egyet használhat.

– Az alkalmazott technika, az íjak minősége mennyire befolyásolja az eredményt?

– Nyilvánvalóan nagy szerepe van a technikának, hiszen egy olcsóbb kategóriás íjjal is el lehet indulni egy csúcskategóriás szereléssel szemben, hiszen saját tudásból sok mindent mellé lehet tenni. De van egy bizonyos szint, ami fölött azt a plusz egy-két pontot már nem lehet elérni, ahhoz már a csúcstechnikai is kell. Egy amerikai és egy magyar íjász között az a jelentős különbség, hogy magyar íjgyártó nincs. A tengerentúlon rengeteg különböző gyártó van, akik a versenyzőket szponzorálják. Idehaza ilyenről nem beszélhetünk, nincs gyártó. Az eszközökben viszont nincs eltérés, mert mindent meg tudunk mi is venni, bár ami az USA-ban százba kerül, az Európában kétszáz.

– És ennek a bizonyos „kétszáznak” a megteremtése hogy sikerül?

no images were found

– Ez elég nagy gondot okoz számunkra, de próbálkozunk, csináljuk. Mivel ez egy személyre szabott sport, mindenkinek saját magának kell a felszerelését összeállítania. Így sajnos jellemző módon nemcsak az íjász tudása határozza meg az eredményeit, hanem az anyagi lehetőségei is. Ha jó felszerelést tud magának biztosítani, akkor egy pici előnnyel tud indulni. De például Koreában nagyon erős állami támogatottságú az íjászat. Ott két és fél millió igazolt versenyző van, ami az ország lakosságának jelentős része. Ehhez képest idehaza nagyjából háromezren lehetünk, és ez nagyságrendi különbség. Ráadásul nálunk inkább csak megtűrt, egyfajta fehér foltnak számít ez a sportág, nem is nagyon ismerik. Ennek ellenére mi az ország legnagyobb létszámú, közel százfős íjászklubjaként működünk immár tíz éve, a második klub budapesti, ahol alig vannak ötven. Az állami támogatást, nagyjából tízmillió forintot az országos szövetség kapja, amiből a vidéki klubok gyakorlatilag nem látnak semmit, hiszen minden elmegy a versenyek szervezésére, lebonyolítására, ezért támogatásra már nem jut.

– Nevezhető-e az íjászat valamelyik nemzet sportjának, kik az eredményesebbek?

– A régi mondás szerint a magyarok nyilaitól kellett menekülni, de az akkor a harcról szólt, ez pedig most egy sport. A versenyeket jellemzően a koreaiak, kínaiak, amerikaiak nyerik, de megjelentek az ukránok is. Ez köszönhető a nagyobb sportolói létszámnak, a támogatottságuknak, de elsősorban a szakedzők száma a mérvadó. Magyarországon íjász szakedző négy-öt van, ezzel szemben van nagyjából százhúsz egyesület. Ez így nagyon kevés, a szakemberképzés hiányzik. Talán ennek is köszönhető, hogy 1996 óta nem volt olimpián magyar felnőtt íjászversenyzőnk. Ez persze a kvalifikáción és az anyagiakon is múlik. Voltunk a fiatalokkal olyan eb-n, ahol huszonnégy versenyzőt is vihettünk volna, ezzel szemben csak hárommal tudtunk kiutazni. Az a sportág, amit a hazai olimpiai bizottság is támogat, el tud menni edzőtáborba, ami nekünk sajnos nem adatik meg.

no images were found

– Banda Árpád a klub egyik legeredményesebb versenyzője. Számára milyen célokat tűztek ki?

– Ő már akár a jövő évi londoni olimpiára is tudná magát kvalifikálni, de nem sürgetjük a dolgot. Nem az a cél, hogy kimenjen és esetleg rossz tapasztalatokkal elveszítse a kedvét. Inkább annak vagyunk a hívei, hogy mindig a korosztályos lehetőségeket, versenyeket járja végig. Nagy valószínűséggel viszont ki fog jutni az ifjúsági olimpiára, ifjúsági eb-re, és ha ezek megvannak, akkor már meglesz neki is az a versenytapasztalata, ami egy nemzetközi, olimpiai méretű megmérettetéshez kell. De mellette számos, az utánpótlásban dolgozó versenyzőnk van, így például a legutóbbi csapatbajnoki címet a „csikócsapatunk” hozta el. Itt a junior Banda Árpi és Varga Zsuzsi, valamint az ifi Linszter Sebastián alkotta trió, a felnőtt férfiak közt nagyon komoly, nagyon jó versenyzéssel tudott nyerni. És a többi utánpótlás korú versenyzőnk is szépen hozza a korosztályos eredményeket, világ- és eb-csúcsokat.

– Ilyen eredmények mellett az UTC íjászai is egy „kis-koreát” mutatnak, ahol nagy merítéssel dolgozva, kiváló szakmai háttér mellett remek eredmények születnek, igen szerény anyagi körülmények mellett, állami támogatás és szponzorok nélkül.

– Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nekünk van már két szakedzőnk is, egyikük a fiam, Varga Zoltán, a másik pedig Árpi édesapja, Banda Tibor. Emellett van öt olyan edzőnk, akik megfelelő szakmai előképzettséggel rendelkezik, ami azért nagy szó, mert ugye országos szinten is csak négy-öt szakedző van, nálunk kettő. Ráadásul a dél-alföldi régió szakmai továbbképzéseit mind az edzők, mind pedig a sportolók részére az UTC Íjász Sportegyesület tartja. Tehát szakemberben és jó sportolói „alapanyagban” is kiválóan el vagyunk látva. Ez persze az anyagi lehetőségeinkről nem mondható el, a támogatók, a cégek nem állnak sorban az ajtónk előtt. Viszont országos viszonylatban mindazt, amit itt Szegeden, a saját erőnkből meg tudtunk teremteni, majdhogynem csodálatra méltóként emlegetik. Ez a cégek, önkormányzatok részére tartott bemutatók bevételeiből, a tagok áldozatos munkájából, a tagdíjakból jött létre. Persze ennek ellenére szívesen fogadunk minden támogatót, szponzort, de egyelőre nem nagyon akarnak jönni. Pedig jelentős kiadásaink vannak a nagy létszám miatt is. A lőlapok, a vesszőfogók olyan számban fogynak el egy-egy szezon alatt, amit más íjász egyesületek évek alatt sem tudnak elhasználni. De bízunk a jövőben, bízunk az erőnkben, hiszen mi nagyon jó kis csapatot alkotunk, akik például a tavalyi ópusztaszeri íjásznapon is családostól együtt volt.

no images were found

Előző sztori

Híres házaspárok – a méltó társ

Következő sztori

Labdarúgás: Hüvös-góllal verte az IKV a Mártélyt