Bulvár

Tizenhárom évre ítélték a lányával fajtalankodó újteleki férfit

Tizenhárom évre ítélték a lányával fajtalankodó újteleki férfit

2011. március 17., csütörtök
Tizenhárom évre ítélték a lányával fajtalankodó újteleki férfit

Többször is fajtalankodott saját tízesztendős lányával, majd az esetet felismerő feleségét is bántalmazta egy újteleki férfi, akit emiatt jogerősen tizenhárom év fegyházbüntetéssel sújtott csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla.

A büntetett előéletű férfi 2008 októberétől lakott feleségével és három gyermekével a Bács megyei Újteleken. A karácsony előtti napon a férfi - kihasználva, hogy felesége és középső gyereke nem volt otthon - tízéves lányát a fürdőszobába hívta, és arra kérte, vetkőzőn meztelenre. A vonakodó lányt azzal fenyegette, elvágja a torkát. Miután a lány engedelmeskedett a férfi kétszer is fajtalankodott vele, majd újból megfenyegette, ha bárkinek említést tesz a történtekről megöli. A vádlott 2009 augusztusáig többször is fajtalankodott gyermekével. A vádlott feleségének nyáron feltűnt, hogy a lány viselkedése megváltozott: magába forduló lett, egyre többet van egyedül, nem érdekli semmi. Miután faggatni kezdte gyermekét, a lány elárulta mit tett az apja. Amikor az asszony férjénél rákérdezett a történtekre, a vádlott őt is megfenyegette. 2009. szeptember 9-én hajnalban a férfi egy párnával fojtogatni kezdte közös ágyukban alvó feleségét. A felébredő sértett könyörgésére azt suttogta neki: „Meg fogsz halni”, majd a menekülni és védekezni próbáló asszonyt puszta kézzel is fojtogatta. Az asszony elvesztette eszméletét, az orrából és a szájából folyt a vér. A szakértői vélemény szerint a nyaki erek és légutak elszorítása következében beálló eszméletvesztés, az agy átmeneti oxigénhiányos állapota közvetlen életveszélyes állapotot okozott a nőnél. A férfi abbahagyta az asszony bántalmazását, és másnap reggel elengedte bevásárolni. A nő előbb édesanyjához, majd a rendőrséghez fordult segítségért. A nyomozók a vádlottra a háza melletti kamrában, egy széken állva, kötélen lógva találtak rá. A férfi – aki az ítélőtábla előtt visszavonta enyhítés érdekében bejelentett fellebbezését – a szexuális bűncselekményeket az eljárás során beismerte. A táblabíróság nevelése alatt álló, tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett erőszakos közösülés, folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak és életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és jogerősen tizenhárom év fegyházbüntetéssel sújtotta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.