Gazdaság

Nyomozás indult a Hód-Mezőgazda Rt. privatizációja ügyében (FRISSÍTVE)

Nyomozás indult a Hód-Mezőgazda Rt. privatizációja ügyében (FRISSÍTVE)

2011. március 4., péntek
Nyomozás indult a Hód-Mezőgazda Rt. privatizációja ügyében (FRISSÍTVE)

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda Gazdaságvédelmi Főosztálya a Hód-Mezőgazda Rt. privatizációja ügyében, Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos és Lázár János, Hódmezővásárhely fideszes polgármesterének feljelentése nyomán. A február 22-én indult nyomozásról Budai Gyula pénteken tájékoztatta az MTI-t.

Az elszámoltatási kormánybiztos és

Lázár János

február 15-én jelentette be, hogy feljelentést tett a Hód-Mezőgazda Rt. 2004-es privatizációjával kapcsolatban az Országos Rendőr-főkapitányságon ismeretlen tettes ellen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette elkövetésének gyanúja miatt.

Budai Gyula

az akkori sajtótájékoztatón közölte: vizsgálata azt állapította meg, hogy a Hód-Mezőgazda Rt. privatizációja során több mint egymilliárd forint kár érte a magyar államot. Lázár János polgármester, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője emlékeztetett, a hódmezővásárhelyi képviselő-testület 2004-ben azt kérte az akkori kormánytól és a vagyonkezeléssel megbízott szervezetektől, hogy ne értékesítsék a társaságot, ám megkeresésük eredménytelen volt. A 2010-es kormányváltás után a politikus azt kérte

Orbán Viktor

miniszterelnöktől, vizsgáltassa meg a város szerint indokolatlan privatizációt, és az elszámoltatás keretében adjanak választ arra, miért, mennyiért adta el az állam a céget, milyen arányban van egymással a vételár és a megszerzett vagyon, hogyan jártak el a dolgozókkal, betartották-e a privatizációs törvényt, kik voltak a vásárlók. Megjegyezte azt is, hogy az "elmúlt évek szocialista kormányzásának gyümölcseképpen" az ügy dokumentációjának egy része eltűnt. Lázár János azt mondta, ha elrendelik a nyomozást, akkor az, az ÁPV Rt. akkori aláíróira, illetve az ÁRV Rt. akkori igazgatóságára, felügyelőbizottságára és a tulajdonosi jogokat gyakorló pénzügyminiszter személyére alapos információkkal szolgál majd. Az ügy részleteiről szólva Budai Gyula azon a tájékoztatón kifejtette: a Medgyessy-kormány tíz agrártársaság tőkeemeléssel történő privatizációjáról döntött, amelynek részeként az ÁPV Rt. 2004 áprilisában hagyta jóvá a Hód-Mezőgazda Rt. állami tulajdonú részvénycsomagjának értékesítését. Az értékesítésre egyetlen cég adott be érvényes pályázatot, a KHD Invest Kft., a vételár 1,7 milliárd forint volt, ami a kormánybiztos szerint lényegesen alacsonyabb a valós értéknél. Hozzátette, három értékbecslés készült az ügyben, ebből azonban csak kettőt találtak meg; azt, amely alapján meghatározták a vételárat, a pályázati anyaggal együtt eltűnt. Mint mondta, a KHD Invest a pályázat benyújtása előtt két héttel alakult, a privatizáció lezárultát követően pedig a kft. két tagjának - a Lineár 2004 Kft.-nek és a Mezőgazda-Invest Kft.-nek -, amely a munkavállalók többségét tömörítette, a tagsági viszonya azonnal megszűnt. Azért kellett "bevinni" a dolgozókat a tranzakcióba - folytatta -, hogy a pályázat során a dolgozói létszámra a legmagasabb pontszámot kapja a KHD Invest. A Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója február 16-án közleményben reagált a sajtótájékoztatón elhangzottakra. "Bármely érdeklődő számára elérhető módon meghirdetett, nyilvános pályázati eljárás során a vásárlásra érvényes ajánlatot nyújtottunk be, ezt a bírálók sikeresnek ítélték" - írta Antal Gábor az MTI-hez eljuttatott közleményben. A zrt. vezérigazgatója egyúttal reményét fejezte ki, hogy az eljárás mielőbb alátámasztja: a társaság megvásárlásakor, valamint az azt követő időszakban a működtetése során semmiféle bűncselekményt, visszaélést, jó erkölcsbe ütköző magatartást nem követtek el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.