Közélet

Mécsesekkel demonstráltak a szegedi diákok

Mécsesekkel demonstráltak a szegedi diákok

2011. március 30., szerda
Mécsesekkel demonstráltak a szegedi diákok
Bölcsészhallgatók álltak fénysorfalat az Egyetem utcai kari épületük és a TIK között átvezető gyalogösvényen. A pislákoló mécsesekkel a kezükben a Dél-Alföldi Hallgatói Mozgalom tagjai arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy szerintük méltánytalanul elhanyagolt az egyetemnek ez a területe. A szóvivőjük, Angyal Zoltán történelem-néprajz szakos hallgató elmondása szerint az egyetem épületeinek infrastrukturális hiányosságaira szerették volna felhívni a figyelmet. „Azt tapasztaljuk, hogy főleg a téli, őszi időszakban ezen a kis ösvényen gyakran lehetetlen átkelni a felázott talaj, és a sötét környezet miatt. Tisztában vagyunk azzal, hogy több beruházás is folyik az egyetemen, s az intézmény a lehetőségeihez mérten az esztétikai problémák helyreállításán is dolgozik, és a források bizony szűkösek, ezért is döntöttünk úgy, hogy felajánljuk segítségünket” – tette hozzá a diákok szóvivője, aki szerint közös összefogással megoldható lenne bizonyos munkák elvégzése, mint például a füvesítés, gyalogösvény kialakítása felmerülő földmunkák elvégzése, ezt számos kari példa is alátámasztja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.