Vélemény: Rendőrök a könyvtárban

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nem tudom feltűnt-e a város döntéshozóinak, hogy az egyetemnek vannak klubjai, de az ifjúságnak nincs „háza”! Az IH már véletlenül sem ifjúsági ház többé: flancos rendezvényközpont, melyet a korábban oda járó, saját korosztályi kulturális intézmény nélkül maradt városi fiatalság, ha beengednék, bizony rövid időn belül lelakna, és akkor nem lehetne termékbemutatókat, konferenciákat, bálokat és céges bulikat tartani a nyugdíjas találkozók és polgármesteri beszámolók mellett.

Nem tudom, láttak-e már rendőrt a könyvtárban? Nem, ez most nem egy vicc kérdőmondata. Gondolom a rendőr is jár a könyvek tárába, s nem csak Agatha Christie-t olvasgat ott vagy otthon. Én a múltkoriban láttam is kettőt a Somogyi első szintjén, de azok a daliás termetű, markos legények egyenruhában, szolgálatban voltak, a dolgukat végezték. Egy tizenhat év körüli fiatalemberért jöttek, s azzal együtt távoztak. Nem hallottam, miről beszélgettek, kérdezősködni meg utóbb nem tartottam ildomosnak a könyvtáros kisasszonyoknál, mégis sejtem, mi és miért történhetett. A srácot már látásból ismertem, könyvtárba járt iskola helyett, délelőttönként órákig nyomta – néha több – társával a most divatos, úgynevezett valósidejű online szerepjátékok egyikét-másikát. A diákzsargonnal élve: „rá volt kattanva” a dologra, nem levelezett, chatelt senkivel, videókat sem nézet – mint korosztályából annyian –, nem keresett a leckéhez információkat, de még csak randioldalakra sem jelentkezett be. Ha bejött a könyvtárba, azt az idő elütése, a számítógépes játékprogram miatt tette, épp csak cigizni ment ki óránként a Dóm térre. Amúgy ismerem ezt a szenvedélyhez nagyon közelálló érzést, tucatnyi éve magam is akár napokra magamra zártam az ajtót, hogy a computer előtt ülve, annak képernyőjén, egy rajzolt valóságban civilizációt építsek Sid Maiernek köszönhetően. Magánügy. Ezek az ifjak azonban iskola helyet jártak a könyvtárba, játszani. A játék hevében – tippeket, praktikákat osztva meg egymással – bizony gyakran zavaróan hangosak voltak. A személyzet ezt elégelhette meg, s a portás bácsi szava sem volt már fegyelmező hatással rájuk. Ennek folyományaként kerülhettek képbe a rendőrök. Nem is nagyon látom azóta e társaság tagjait a könyvtárba járni, elvesztettük őket, kivéreztek a kultúra oltárán. Pedig talán már csak nüánsznyi kellett volna ahhoz, hogy egyszer felüssenek egy-egy könyvet, hogy azokat hónuk alá csapva elinduljanak a Dugonics téri padok irányába, a tavaszi napsütésbe. Mert tegyük hozzá, a téli zimankó kivételével, ezek az évfolyamok délutánra felszívódnak a város közterein flangálva.

Nem tudom mostanában merre jár a könyvtárt messze kerülő kamasz, lehet, megemberelte magát, de az is lehet valamelyik közeli kocsmába. Mert bizony az órák végeztével elözönlik a várost a felsőbb osztályosok, de az utcán kívül nem találnak a maguk igényeiknek és lehetőségüknek megfelelő programot, marad a csikkek pöckölése, a parkokban ücsörgés egy üveg körbeadásával, vagy a kocsmák, mert azok némelyikében legalább van csocsó vagy biliárd, meg olyan pultos, aki gondolkodás nélkül kiszolgálja őket, mert a borravalónak nincs szaga…

Nem tudom, feltűnt-e a város döntéshozóinak, hogy az egyetemnek vannak klubjai, de az ifjúságnak nincs „háza”! Az IH már véletlenül sem ifjúsági ház többé: flancos rendezvényközpont, melyet a korábban odajáró, saját korosztályi kulturális intézmény nélkül maradt városi fiatalság, ha beengednék, bizony rövid időn belül lelakna, és akkor nem lehetne termékbemutatókat, konferenciákat, bálokat és céges bulikat tartani a nyugdíjas találkozók és polgármesteri beszámolók mellett. A tinidiszkó, melynek korábban ez az intézmény szolgált helyszínéül, kiment a divatból, most a tinik járnak az egyetemi klubokba, mert beengedik őket, s nem este 10-ig, de reggel 6-ig maradnak, ha nem tovább. Ennél a pontnál lehetne elővenni a szülőket, hogy miért hagyják csemetéiket az utcán kóborolni, miért nem ellenőrzik őket, íratják be valahová táncolni, sportolni, zenélni. Csakhogy tudjuk, egyre kevesebb a sportklub, a tömegsport lehetőség, sorra zártak be az elmúlt években a kultúra fellegvárai: a Bartók, a „Jugyu”! A gyorséttermek ugyan beválnak alkohol- és cigarettamentes melegedőként is, de semmiképp nem pótolják ezeket. Pedig teli van a belváros üresen álló IKV-ingatlanokkal, melyek kis jó szándékkal, nem túl nagy beruházással ingyenesen vagy tagságival igénybe vehető ifjúsági terekké alakíthatóak lennének. Némi felnőtt felügyelettel, tanácsadással és persze költségmentes internethasználattal. Mert az interneten a játékokon kívül ott a tudásbázis is és a komplett szórakoztatóipar a virtuális közösségekkel együtt. Nem tudom, mennyibe kerülne egy ilyen hely tető alá hozása, de nem ebbe menne tönkre a város. Kevesebb utcabútor, több figyelem a felnövekvő generációkra – ez lehetne az új jelszó a városháza tornya alatt! De úgy sejtem, nem lesz az! Nekünk térkő kell! S ha már így van: legalább tessék péntekről szombatra, szombatról vasárnapra korareggel, délelőtt végigsétálni csodás sétálóutcáinkon: az eltakarítatlan éjszakai élet nyomai mindenütt.

De visszatérve a bibliotékára, ahonnan mondandómat indítottam, mely menedéket adott a cudar hidegben néhány iskolakerülőnek és strébernek egyaránt. A napokban avatták fel a földszinten, a főbejárat melletti, teljesen felújított teremben berendezett „Internet-teret”, ahol 14 jól felszerelt számítógép várja az internetezőket, akik a könyvtár tagjaiként egy órán át barangolhatnak a világhálón. Magam is nagy örömmel éltem e lehetőséggel, mindaddig, míg egyik nap szóltak, mostantól jobban odafigyelnek, ki hányszor ül a könyvtár különböző szintjein kihelyezett gépek elé. Napi egy megkezdett óra személyenként, ez a szabály, én már aznap éltem e lehetőséggel. Korábban is élt e szabály, de ha láthatóan volt több szabad gép, senki nem szólt érte, ha az ember másodjára is fel kívánt csatlakozni a világhálóra. Most, mivel nem lehet a gépeken „lógni” naphosszat, a problémásnak tetsző ifjak is kikoptak a könyvtárból, nem kell fegyelmezni őket, de könyvet sem kell – még véletlenül sem – kiírni számukra a recepción. Ők nem találták meg a helyüket, én cserébe kevesebbet internetezhetek, hiába vannak olyan időszakok a napi nyitva tartás során, amikor van erre szabad kapacitás, sebaj, a wi-fi-használatot még nem korlátozták, bár ezen az alapon ezt is megtehetnék.

A könyvtárban amúgy jó múltkoriban bűnügyi bemutatót és játékos krimivetélkedőt tartottak a rendőrök bevonásával, jó kis szombati családi rendezvény volt. Egyáltalán, egyre több kulturális program, zenés délután, előadás, kiállítás, színhelye a Somogyi-könyvtár, ami dicséretes, de ezek a programok nem válthatják ki a bezárt városi, megyei közművelődési intézmények feladatát. Mi több, kimondottan zavaróak tudnak lenni, ha az ember az olvasóban például egy hetilap jegyzetére próbál koncentrálni, s miközben a háttérben valami egészen más témában tartanak ismeretterjesztő előadást, jól kihangosítva. Persze az olvasóköröknek is szép hagyományai vannak mifelénk, belefér. De az, hogy szabályszerűen kihasználatlanul álljanak rendelkezésre multimédiás, internetre kötött számítógépek egy XXI. századi könyvtárban, az nem feltétlenül. Az ifjúsági ház nélkül maradt fiatalokat – kényszerűen – sikerült időkorlátok közé szorítani, a többi „olvasóval” együtt, mert néhány művelődési intézmény nagyon hiányzik e városból, s ezek funkcióit egy könyvtár nem tudja profiltisztán átvenni rendületlenül. Nagyon nincs ez így rendben Szegeden!

Előző sztori

Labdarúgás: kimaradt KITE-helyzetek, vereség Kecskeméten

Következő sztori

Labdarúgás: remek Volán-iksz Makón