Közélet

Nincs több extra kedvezmény a multiknak

Nincs több extra kedvezmény a multiknak

2011. február 8., kedd
Nincs több extra kedvezmény a multiknak

Szakít a Nemzetgazdasági Minisztérium azzal az előző kormányokra jellemző gyakorlattal, amely az uniós átlaghoz képest sokkal nagyobb arányban támogatott több Magyarországon működő nemzetközi nagyvállalatot - jelentette ki a Magyar Nemzetnek Becsey Zsolt, a tárca külgazdasági ügyekért felelős államtitkára.

A napilap cikke ismerteti, hogy az új befektetési szerződésekben már olyan korrekt, mindkét félnek előnyös feltételeket garantálnak, amelyek a multik esetében a korábbiakhoz képest csökkentik az állami támogatások arányát. Az elv egyszerű: csak az a multi kaphat támogatást, amelyik garantálja a magyar beszállítók alkalmazását, s annál többet, minél több hazai vállalkozást tud bevonni a termelésbe. Egy munkahelyre azonban így sem áldozna ötmillió forintnál nagyobb összeget az állam, s a támogatásnak öt év alatt meg kell térülnie. A korábban megkötött gyanús megállapodásokkal kapcsolatban

Becsey

elmondta: jelenleg kilenc szerződést vizsgálnak, és összesen másfél milliárd forintot már vissza is fizettettek a kedvezményezettekkel, ennek ellenére egyik fél sem vonult ki az országból - írja a Magyar Nemzet. Az új befektetésekkel kapcsolatban az államtitkár leszögezte: idén már több mint 26 projekt vonatkozásában folytatnak előrehaladott tárgyalásokat, ezek révén még a legborúlátóbb esetben is legalább ötezer új munkahely jön létre - olvasható a napilapban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.