Írjon nekünk

Gazdaság

Gázerőmű épülne fű alatt?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Az LMP-sek két előterjesztéssel rukkoltak elő

Jó ideje szó van arról, hogy épülni fog Szegeden, a logisztikai központ területén vagy annak közelében egy gázerőmű. A folyamat most – teljesen váratlanul – felgyorsult, olyannyira, hogy a holnapi közgyűlés is tárgyalni fogja.

Az LMP vezetői, Málovics György és Szentistványi István sajtótájékoztatón ismertették ezzel kapcsolatos aggályaikat. A közgyűlési előterjesztések között explicit módon nem szerepel a téma, amolyan ingatlantechnikai kérdésként rejtették el, olyképpen, hogy településrendezési szerződést kötne a város egy céggel, s ez a gázerőmű előkészítésére vonatkozna. Málovics György szerint problematikus az ügy, mert egy ilyen gázerőmű akár évtizedekre is meghatározhatja Szegednek és a régiónak az energiastratégiáját. Ha rálépünk valamilyen technológiai útra, például egy fosszilis, gázalapú energiatermelési útra, és aköré szervezzük az infrastruktúrát, a szakemberképzést, a beszállítói hálózatot, később nagyon nehéz lesz irányt váltani, és – mondjuk – a megújuló energiaforrások felé fordulni – fogalmazott a politikus.  Ez nem olyan lépés, ami 1-2 év múlva korrigálható, igenis meghatározza hosszú távon Szeged és régiója energia-elkötelezettségét. A legnagyobb problémát az LMP-sek abban látják, ahogyan az önkormányzat kezeli – az elmúlt 8 év legrosszabb gyakorlata szerint – a kérdést.

Másfél év teljes titkolózás

Szentistványi István, a párt városi képviselője elmondta, 2008 óta zajlanak háttértárgyalások a gázerőmű megépítéséről, viszont csak 2010 tavaszán jutott a szélesebb nyilvánosság, a képviselők és a civil szervezetek tudtára az eset. Tulajdonképpen másfél év telt el teljes titkolózással. A folyamatban az is problematikus – véli Szentistványi -, hogy elkészítettek egy olyan környezeti vizsgálatot az érintett területen, amely egyetlen szóval sem említi, hogy itt milyen típusú objektum épül majd. A környezeti vizsgálat májusban készült, egy hónappal korábban pedig már szerződés is született, ami az adott területnek a tulajdonviszonyait próbálja rendezni az érintett céggel.
A képviselő azért is tartja veszélyesnek az ügyet, mert a folyamat már elindult és félő, hogy visszafordíthatatlanná válik. A szerződésben számos olyan pont szerepel, amely már most kész tények elé állítja a várost, s a közgyűlés csak komoly következménnyel tudna kihátrálni a projektből.

Kontroll kell

Málovics György ezért beszámolt az LMP azon két előterjesztéséről, amely megszigorítaná az ilyenkor alkalmazandó külső és belső kontrollt. Az egyik előterjesztésük a helyi népszavazásra vonatkozik. Eddig a szegedi választópolgárok 20 százalékának aláírásához kötötték a helyi népszavazás kiírását, az LMP-sek ezt levinnék 10 százalékra. Be is adták módosító indítványukat, amely megváltoztatná az erre vonatkozó rendeletet. Málovicsék bíznak abban, hogy a nagy pártok is támogatni fogják javaslatukat.
Másik észrevételük a közgyűlési előterjesztésekre vonatkozik. Ha megnézzük az önkormányzat honlapján szereplő előterjesztéseket, azokból nagyon sok minden nem derül ki. Például jó lenne tudni – mint jelen esetünkben is -, mivel jár, ha egy földterületet átminősítenek, mikor és kik jegyezték be a tulajdonjogot, hogyan változott a terület értéke stb. Ez nemcsak az ingatlanspekulációk elkerülése végett fontos, hanem azért is, hogy a képviselők tisztában legyenek azzal, miről döntenek, és később is nyugodtan vállalni tudják annak következményeit. Málovics a pénzügyi bizottságban kezdeményezte ezeket a változásokat, s szinte egyhangúlag támogatták is. Az LMP-sek azt is szeretnék, ha a jövőben minden előterjesztéshez ajánlás is készülne, hogy a képviselők tisztán lássák, miről kell majd felelősen dönteniük. Jelenleg szerintük nincs kellőképpen szabályozva az előterjesztések információtartalma, ezért történhetett meg, hogy a képviselők csupán a közelmúltban értesültek arról, hogy a konkrét napirendi pont valójában mit is tartalmaz, és az ingatlanügyeknek álcázott téma mögött tulajdonképpen a leendő gázerőmű megépítése bújt meg.
Véleményük szerint így sokkal könnyebb manipulálni is a döntéshozatalt. Előterjesztésük elfogadása esetén kétségtelenül növekszik majd az átláthatóság, az információszabadság, és a közgyűlési előterjesztések is sokkal informatívabbá válnak.

Hírzóna

A parlament bevezette a nagyszülői gyedet

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A gyermek 2 éves koráig (ikrek esetén 3 éves korig) vehető igénybe, amíg a nagyszülő fizetés nélküli szabadságra jogosult.

Tovább olvasom

Egyetem

Ipari kihívásokra adtak választ az SZTE hallgatói

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Demola Demo Day elnevezésű eseményen mutatták be a különböző ipari kihívásokra adott innovatív megoldásaikat a programban részt vevő SZTE-s hallgatók. A 4 csapat 8 héten át dolgozott két ipari esettanulmányon, amelyet a program zárásaként az SZTE központi épület dísztermében mutattak be az ipari partnereknek.

Tovább olvasom

Hírzóna

A Gazdasági Versenyhivatal 1,2 milliárd forintra büntette a Facebookot

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A cég jogsértést követett el, amikor ingyenesként hirdette szolgáltatását nyitóoldalán és súgóközpontjában.

Tovább olvasom

Aktuál