Gazdaság

Év végén fellendül a virslipiac

Év végén fellendül a virslipiac

2010. december 30., csütörtök
Év végén fellendül a virslipiac

Mintegy ötöde-hatoda biztosan az év végi "virsliszezonban" talál vevőre a Magyarországon elfogyasztott virslinek, bár idén a szokásosnál kisebb forgalom volt tapasztalható - derül ki az MTI által megkérdezett szakértők beszámolóiból.

A virsli iránti kereslet idén kismértékben csökkent - tájékoztatta az az ACNielsen Piackutató Kft az MTI-t. A Nielsen adatai szerint 2010 első felében összesen kevesebb virslit adtak el a kiskereskedelemben, mint a múlt év azonos időszakában. Értékben 2 százalékkal, mennyiségben 5 százalékkal kevesebb értékesítést regisztrált a piackutató. A féléves forgalom még így is meghaladta a 12 milliárd forintot, illetve a 12 ezer tonnát. A Nielsen szerint az egyik legkedveltebb húskészítmény a virsli: éves piaca értékben meghaladja a 27 milliárd forintot, illetve volumenben 27 ezer tonna körül alakul. Tavaly az ünnepi szezonban mintegy 5.700 tonna virslit adtak el, több mint 5 milliárd forintért. Ez 17 százalékkal több, mint az egy évvel korábbi november-decemberi időszakban. A Nielsen adatai szerint a virsliárak csak kis mértékben emelkedtek, az egyik évről a másikra. Az egy kilogrammra jutó, mennyiségi eladással súlyozott átlagos fogyasztói ár 1.064 forintot ért el tavaly novemberben, ez 3 százalékkal magasabb, mint az előző év tizenegyedik hónapjában Csak decemberben 3.800-4.000 tonna virsli fogy a magyar piacon - mondta

Szántó Zoltán

, a mennyiséget tekintve a piacból 6 százalék körüli, értékben pedig 8,3 százalékos részesedésű Pick Szeged Zrt. termékmenedzsere az MTI-nek. Kifejtette: a Pick által gyártott virslik mintegy 90 százaléka magas minőségű. A virsli minőségénél a hústartalom a leginkább a döntő, bár a Magyar Élelmiszerkönyv előírásai szerint a virsli hústartalma legalább 40, fehérjetartalma legalább 10, víztartalma legfeljebb 70, zsírtartalma legfeljebb 25 százalék kell hogy legyen. Hozzátette: a magyar virslipiacon a korábban megszokott sertésvirsli már csak mintegy 40 százalékot képvisel, egyre nagyobb teret hódítanak ugyanis a baromfivirslik, amelyek hozzávetőleg már a 60 százalékát "hasítják ki" a piacnak. Az utóbbi két évtized baromfiipari fejlesztéseinek köszönhető ez a változás - mondta

ifj. Dupsi Ferenc

, a csirkefeldolgozással foglalkozó hernádi Her-Csi-Hús Kft. értékesítési vezetője az MTI-nek. Elmondta: a Her-Csi-Hús ebben az évben növelte is baromfivirsli értékesítését, és a cégnél "elmozdultak" az alacsonyabb árfekvésű termékek irányába. A baromfi-feldolgozó cég az év folyamán havonta 50 tonna virslit értékesít, ennek négyötöde az alacsonyabb árkategóriába tartozik. Az év végi "virsliszezonban" a Her-Csi-Hús is a szokásosnál általában 20 tonnával többet ad el, de idén a megrendelések kisebb mennyiségre vonatkoztak, mint tavaly. A Her-Csi-Hús prémium terméke, a színhúsból készült füstölt bécsi virsli fogyasztói ára 1.200 forint, míg az alacsonyabb árkategóriájú, adalékanyagokat is tartalmazó termék 400-500 forint kilogrammonként. Az idén 10 milliárd forint körüli árbevételű Her-Csi-Hús értékesítésének 80 százalékát a baromfi feldolgozás és értékesítés adja, a fennmaradó 20 százalékot pedig a továbbfeldolgozás jelenti. A továbbfeldolgozott húskészítmények 25-30 százalékát - azaz a teljes értékesítés 5-6 százalékát - teszi ki a virsli.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.