Közélet

Biopolisz Park és Komócsin

Biopolisz Park és Komócsin

2010. november 22., hétfő
Biopolisz Park és Komócsin

Avagy a hagyományőrzők nyilatkozata

A Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület tiltakozik az ellen, hogy az önkormányzati választásokon megbukott MSZP-SZDSZ egyes többségi képviselőket is megtévesztve folytatni akarja Szeged építészeti örökségének a szegedi 3. huszárezred emlékművénél megkezdett tudatos és gátlástalan rombolását – áll az egyesület szerkesztőségünkbe eljuttatott levelében.

A városvédők szerint a „Biopolisz Park – Egyetemi városrész közterületeinek rehabilitációja” című projektjavaslat, amit

Botka László

és társai benyújtottak a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez a Dugonics téren és az Árpád téren helyreállítás helyett nyílt törvénysértések árán is meg akarja semmisíteni a műemléki jelentőségűvé nyilvánított belváros eredeti arculatának a Komócsin-korszakban még meghagyott maradékát is. A fejlesztési programhoz csatolt tervek szinte mindenben ellentétesek a területre még érvényes szabályozási tervvel, amit egyelőre még nem sikerült a kommunista éra „modernizáló” szellemében módosítani. A nyilatkozat szerint a szegedi belvárost műemléki jelentőségű területté nyilvánító hatályos rendelet szerint „a műemléki jelentőségű terület kijelölésének célja Szeged belvárosa 1879. évi árvíz után kialakult jellegzetes településszerkezetének, egységes historizáló épületállományának, városképi, építészeti és történeti értékeinek a megőrzése”. A nyílt levélben olvasható, hogy Botka László és társai a kulturális örökségvédelmi hivatal sajnálatos asszisztálásával ezt a jogszabályt sértették meg akkor, amikor szétverték az egyetem jogi kara előtt a huszár emlékmű körüli parkfelületet, ami a védetté nyilvánított historizáló városkép része volt.

Ki akarja Komócsint?

„Ugyanezt a jogszabályt akarják tudatosan megsérteni azzal, hogy a Dugonics téri park historizmus korában kialakult területét meg akarják csonkítani és nem akarják helyreállítani az Árpád téren a Komócsin-korszakban megszüntetett, az egyetem mai központi épületének kertjéhez tartozó zöldfelületet, ami korábban a kommunista rendszerben lerombolt országzászlónak adott helyet, nem engedik helyreállítani a teret határoló háztömb harminc éve szétroncsolt északkeleti homlokzatsorát. Felháborítónak tartjuk, hogy miközben a Dugonics téren és az Árpád téren mindent szét akarnak verni, ami az ő fogalmaik szerint „burzsoá” historizáló városképből még megmaradt, súlyos milliókat akarnak áldozni a kommunista éra olyan emlékműveinek fenntartására, mint az értelmét vesztett villamosváró-épület, és minden eszközzel akadályozzák, hogy a Nagyáruház Komócsin-korszakbeli arculata megváltozhasson. Tiltakozunk az ellen is, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) befogadjon olyan pályázati anyagot, ami a Mars tér beépítését és a Huszár emlékmű törvénysértő áthelyezését és méltó környezetének szétverését is magában foglaló ún. „városrehabilitációs projekt” pályázati anyagához hasonlóan valótlanságokat tartalmaz. Hamis az a beállítás, hogy a közvélemény helyesli a projektben bemutatott tervet. A pályázati anyag 10.2.4 pontjában közölt „jegyzőkönyv” a valóságot durván meghamisítva csak az önkormányzat képviselőinek kinyilatkoztatásait tartalmazza, a hozzászólók éles kritikáját elhallgatja. Nem igaz az, amit a pályázati anyag 6.3.2.1 pontja állít, hogy az átalakítás célja a (száz évvel ezelőtti) „századfordulós hangulat” visszaidézése! Az előző századforduló idején kialakított térkialakítás helyreállítását éppen az a még érvényes betartandó szabályozási terv írja elő, amit a terv az építési törvényt is megsértve tudatosan semmibe vett! Egyesületünk és a múlt értékes örökségét tisztelő szegedi polgárok nem a Belváros közterületeinek rendbetételét ellenzik! Az olyan építési munkák ellen tiltakozunk, amelyek nem megőrzik és helyreállítják építészeti örökségünket, „az egységes historizáló városképet”, hanem egyes emberek hiúságát és destruktív „önmegvalósítását” szolgálva annak maradékát is „modernizálják” és szétrombolják. Elvárjuk, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség akadályozza meg azt, hogy hazánk és az Európai Unió más államainak adófizető polgárainak pénzét értékeink megóvása és helyreállítása helyett azok gátlástalan pusztítására használják fel” – olvasható

v. Szilágyi Árpád

elnök aláírásával jegyzett nyilatkozat, melyhez csatolta az egyesület az NFÜ vezetőjének ez ügyben írt felhívását is, amit külön cikkünkben

ITT

olvashatnak.

Tekintse meg a századelő Dugonics teréről készült képösszeállításunkat!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.