Írjon nekünk

Egészség

Méltósággal a halál felé

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

„Az emberi méltóság az utolsó pillanatig megőrizhető” – vallják a hospice-mozgalom képviselői, akik azért küzdenek, hogy segítsék a végstádiumú daganatos betegeket.

Október 9-én rendezték meg a Szent Klára Alapítvány és a Magyar Hospice Palliatív Egyesület támogatásával a Szegedi Hospice Alapítvánnyal együttműködve az országos „Méltóság mezeje” programsorozat szegedi ünnepségét. A Hospice Világnapon kis- és nagydiákok közreműködésével nárciszhagymákat ültettek, melyekből reménység szerint tavaszra színes virágmező nyílik a Szent György téren. A program célja, hogy már gyerekkorban kezdetét vegye olyan tudatos nevelés, mely a szenvedő emberrel való együttérzést, a betegséghez, halálhoz való viszonyt elfogadottá tegye. A nárciszhagymák ültetése, virágzása és elnyílása szimbolikusan ábrázolja az élet kezdetét, virágzását és elmúlását. A nárcisz maga a rákbetegeket gondozó szervezetek gyakori szimbóluma, az élet, a remény, a halál legyőzésének, a szeretetnek, ragaszkodásnak a kifejezője.

Amit adnának

„Azon daganatos betegeknek, akik már aktív onkológiai kezelésben nem részesülnek, nincs megfelelő ellátás Szegeden, mert nincs hospice-osztály, nincs folyamatosan működő otthoni hospice-ápolás, és ezek a betegeknek a számára a krónikus belgyógyászati osztályokon való elhelyezés nem megoldás” – mondta el portálunknak Varga Katalin, a Szent Klára Alapítvány kuratóriumának elnöke, az Onkoterápiás Klinika pszichoonkológusa. Az alapítvány végső célja, hogy Szegeden létrejöjjön egy hospice-ház, és ehhez csatlakozzon egy hospice-mobilszolgálat. „Elkezdtünk működtetni egy ’ügyfélszolgálati irodát’. Fel szeretnénk mérni, hogy mire is van szüksége a szegedi betegeknek és hozzátartozóiknak. Szeretnénk lelki segítséget nyújtani a daganatos betegeknek és hozzátartozóiknak egyéni és csoportos formában. Cél az is, hogy önsegítő csoportok kezdjenek működni. Képzett szociális munkásunk a betegséggel kapcsolatos szociális problémák megoldásában is segítséget nyújt, mint a rokkantjáradékkal, rokkantnyugdíjjal, társadalombiztosítással kapcsolatos ügyintézés – mi nem a betegek helyett intézzük el ezeket a dolgokat, hanem minden segítséget megadunk nekik ahhoz, hogy el tudják intézni” – emelte ki Varga Katalin. Lehetőség lesz mozgásterápiára, a különböző testsémamegváltozással járó betegségeknél az új testkép elfogadására, alakítására irányuló különböző táncterápiákra. Csontáttétes betegeknél az onkológiai kezelést kiegészítő mozgásterápiát és gerinctornát terveznek. Fontos a daganatos betegek táplálása is – teszi hozzá a szakember. „A betegeket és a hozzátartozókat kiscsoportos formában igény szerint megtanítjuk a gyógytápszerek használatára, speciális tápok készítésére, és egészséges egyensúlyt teremteni a gyógyhatású készítmények és a kuruzslók által horribilis áron ajánlott készítmények között szakértő gyógyszerész segítségével” – magyarázta Varga Katalin.

A számok beszélnek

Évente egy kisvárosnyi lakosság, 30-32 ezer ember hal meg daganatban Magyarországon, és csupán 3-4 ezren részesülnek hospice ellátásban. A szegedi klinikán évente 10 ezer beteget kezelnek, ebből évenként 6 ezer az új beteg. A pszichoonkológia forgalma az elmúlt évek során 150-200 fővel nőtt, ezévben túl vagyunk már az 1500 főn – sorolta a számokat Varga Katalin.
„Senki sem intézetben szeretne meghalni – nem is ez a cél –, hanem a saját otthonában, a szerettei körében. A nyugat-európai hospice-mozgalmaknak az az egyik legfontosabb céljuk, hogy minél több beteget otthonukban lássanak el az életük utolsó szakaszában. Ahol viszont nincs hozzátartozó, vagy messze lakik, éjjel-nappal dolgozik, ott egy hospice-ház nagyobb biztonságot nyújt spirituálisan is” – tette hozzá a szakember.

Még az utolsó pillanatban sem egyedül

„Nagy hosszú és rögös út vár ránk” – vallotta be Varga Katalin. „Az ember életében az egyik fix pont a születés, a másik a halál. Ezért is kell foglalkoznunk ezzel a kérdéssel. Sajnos annak ellenére, hogy a szűrővizsgálatok egyre korábban és egyre nagyobb számban fedezik fel a daganatos betegségeket, annak ellenére, hogy az onkológiai kezelés is egyre korszerűbb és hatékonyabb, változatlanul szükséges, hogy a halál közelébe kerülő, gyógyíthatatlan betegek számára megteremtsük a megfelelő életminőség megtartásának lehetőségét, és azt a lelkileg megnyugtató helyzetet, hogy az ember ebben az utolsó pillanatban sincs elszigetelten egyedül.”

Kommentek

Egészség

A rendkívül sok szúnyog miatt rendkívüli beavatkozásra számíthatunk Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

Szerző:

Minden eddiginél nagyobb területen irtják a zümmögőket a héten.

Tovább olvasom

Egészség

Abortuszpárti megnyilvánulások miatt maradt el Vatikán női focicsapatának meccse

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

Szerző:

Már a kezdőrúgás előtt lefújták a meccset.

Tovább olvasom

Egészség

Sportegészségügyi tudományos központ nyílik Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az Intézet a magyar táplálkozás- és sporttudomány nemzetközi szinten is ismert és elismert szellemi központja kíván lenni.

Tovább olvasom

Aktuál