Égett az erdő Ásotthalomnál + FOTÓK + HANG

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

no images were found

Tegnap, nem sokkal három óra előtt érkezett a riasztás: ég az erdő Ásotthalom mellett! A helyszínre kiérkező tűzoltók felvették a harcot a lángokkal. Két vízsugár segítségével rövid időn belül sikerült eloltani a lángra kapott fenyőfagallyakat, aljnövényzetet. Az oltásban a helyismerettel rendelkező erdészek is segédkeztek.

Szerencsére ez csak egy gyakorlat volt, ahol az elméleti tudnivalók mellett gyakorlati bemutatón is részt vettek a dél-alföldi megyék tűzoltóságainak és katasztrófavédelmi igazgatóságainak azon munkatársai, akik az esetleges erdőtüzek oltásirányítását végzik.
A Dél-alföldi Erdészeti RT. és a Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezésében lezajló kétnapos rendezvényen a tűzmegelőzéssel és az oltással foglalkozó szakemberek ismerhették meg egymás szakterületét, frissíthették fel tudásukat.
„Nagyon fontos az oltásnál, hogy a kiérkező tűzoltóegységek mivel szembesülnek. Ha aljnövényzet-tüzet, avartüzet, vagy épp koronaégést kell el eloltani, mind-mind más beavatkozást igényel” – mondta el portálunknak Kószó Sándor tűzoltó alezredes a Csongrád megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgató helyettese. „Az erdészeti szakemberek segítségével ezeknek az ismereteknek a szinten tartását végezzük most. Az erdészek jól ismerik az adott terület biomasszáját, domborzati viszonyait, így ők tudják a leghasznosabb információt adni egy-egy erdőrészről.”
Csongrád megyében az ásotthalmi területen van a legnagyobb összefüggő erdőterület. Az idei évben a csapadéknak köszönhetően nem volt jelentős erdőtűz, azonban a veszély mindig fennáll. Az idei konferencián elsősorban a tanyás területeken élő emberek mentését beszélték meg, amely mindig elsőbbséget élvez, és ezt úgy kell végrehajtaniuk a tűzoltóknak, hogy közben az erdőtüzet is a leggyorsabban, leghatékonyabban tudják oltani.

Hallgassa meg a Kószó Sándor tűzoltó alezredessel készített hanganyagunkat!

no images were found

Előző sztori

Eszközfejlesztő műhely nyílik Mórahalmon mozgássérülteknek + HANG

Következő sztori

Megalakult a csongrádi képviselő-testület