Írjon nekünk
Gazdaságvédelmi akcióterv

Közélet

2011-ben több pénz a honvédelemre

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Másfél ezer új katonával bővítené a honvédség állományát a kormány, és ez még csak a kezdet. Négy év múlva, a parlamenti ciklus végére 7-8000 kiképzett tartalékost vonnának be a rendszerbe – írja a Magyar Hírlap Online.

Simicskó István honvédelmi államtitkár kedden a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen tartott előadást. Elmondta, hogy mivel a honvédség jelen állásban nem képes védelmi feladatait teljes egészében ellátni, mind a bővítésre, mind az önkéntes tartalékos szervezet kialakítására feltétlenül szükség lesz. A létszámemelést a tervek szerint a jövő évi költségvetés kontójára fedezik. Simicskó István szerint annak fenntartása nem kerül sokba, és lesz rá keret.

Hadászati hiányosságok

Az államtitkár kitért arra, hogy az elmúlt két évtizedben számos hagyományos fegyvernemi kultúra megszűnt, ami súlyos gondot okoz. Ahhoz, hogy 2014-re bevethető legyen a hat-nyolcezer főnyi önkéntes tartalékos, a tárca január elsejével hozzáfog a keretek feltöltéséhez. Jövőre 1500 tartalékos bevonását tervezik, 2012-től pedig a katasztrófavédelmi feladatok ellátásával kiegészülve már 4-5000 ember kerülne a honvédséghez. A teljes létszámot a kormányciklus végére kívánják elérni, a tartalékosok ekkorra a hivatásos bakákkal együttműködve kell, hogy elvégezzék feladataikat. Simicskó István az angol modellt hozta fel példaként, amit a honvédség igényeihez és lehetőségeihez kell igazítani. A feltételeket a jövő év elejére tervezik kidolgozni.

Közélet

Az új uszodában állíthatják ki az elhíresült vasalódeszkát

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Szegedi vállalkozó nyerte meg az ikonikus tárgyat.

Tovább olvasom

Hírzóna

Bajba került a vásárhelyi állatvédő egyesület

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az összefogás segíthet.

Tovább olvasom

Közélet

Tápai: Átgondolatlan politikai magánakció eredménye a rakpart lezárása

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

A Fidesz frakcióvezetője úgy véli, egységes belváros-koncepcióra van szükség.

Tovább olvasom

Aktuál