Szórakozás

Csütörtök: Regényes Rembrandt

Csütörtök: Regényes Rembrandt

2010. szeptember 29., szerda
Csütörtök: Regényes Rembrandt

A Reökben Regényes Rembrandt címmel Barabás Tibor: Éjjeli őrjárat című életrajzi regénye alapján készült előadást láthatnak a nézők. A Csárdáskirálynő nyilvános főpróbájára várják a diákokat a színházba, St. Martin ad koncertet a Dómban, és három fiatal marosvásárhelyi képzőművész közös tárlata nyílik meg az RKI Szegedi Fiókintézetében. Folytatódnak az SZTE Őszi Karrier Napok, Fontos Sándor festőművészre emlékeznek a Közéleti Kávéházban, a Grand Caféban pedig az Irodalmi Jelen szerkesztőségi estjét tartják.

Színielőadások

A Reökben

csütörtökön 19 órakor

Regényes Rembrandt –

előadás

Barabás Tibor: Éjjeli őrjárat

című életrajzi regénye alapján, három részben. Előadja – előolvassa - elővezeti:

Balog József.

Első rész:

Rembrandt a festők között

. A programról részleteket a

www.reok.hu/index.php/programok

oldalon olvashatnak.

A JUGYU Klubban

csütörtökön 19 órakor

Rögtönzéses Játékok

- a

Ritka Holló Színtársulattal

. A társulat a JUGYU Klubban tartott

I. SZÍNházi ESteken 2.

helyezést ért el. A lelkes fiatalokból álló csapat improvizációs játkokkal is foglalkozik, így most egy improvizációra épülő előadással igyekeznek megnevettetni az érdeklődőket. Részletek a

http://www.jugyuklub.hu

oldalon.

A Szegedi Nemzeti Színházban

(Vaszy Viktor tér 1.) csütörtökön 19 órakor

Kálmán Imre: Csárdáskirálynő

– nagyoperett két részben - nyilvános főpróba egyetemistáknak. Rendező:

Tasnádi Csaba

. A főpróba az SZTE gólyatáboraiban nyert belépőkkel, valamint a fennmaradó helyeken SZTE diákigazolvánnyal tekinthető meg.

St. Martin koncert

A Szegedi Dómban

csütörtökön 19 órakor

St. Martin ad koncertet

. A rendezvényt a 48. Közgazdász Vándorgyűlés szervezte.

Noé – Te mit mentenél meg? - Interaktív kiállítás

Csütörtökön 18 órakor

NOÉ – Te mit mentenél meg?

címmel három fiatal marosvásárhelyi képzőművész,

Bantta Annamária, Molnár Krisztina és Molnár D. Dénes

közös tárlata nyílik

meg az

RKI Szegedi Fiókintézetében

. Az emberiség számos globális veszélynek van kitéve a Földön. Biztonságosabb helyet kellene keresni, de felmerül a kérdés: mit mentsen meg ebből a világból? A három művész képzeletben Noé bőrébe bújik és megmutatja, hogy mit mentene meg a világból, ha azt most az özönvíz fenyegetné.

Közéleti Kávéház

Csütörtökön 17 órakor a

Zrinyi Ilona Általános Iskolában

Fontos Sándor festőművész emlékezete

(1920-1991) Vendég:

Tandi Lajos

újságíró, a Szeged c. folyóirat főszerkesztője. Beszélgetőtárs:

Polner Zoltán

költő. Házigazda:

Majzik István

, a Bába és Társai Kft. ügyvezetője, kiadó. A

Szegedi Szépírás

októberi számának bemutatása Csütörtökön 17.30-kor a

Korzó Zeneházban

(bejárat a Feketesas u. felől)

Vendégek Kardos Gábor és barátai.

Házigazda:

Ordasi Péter

főiskolai tanár, karnagy. További részletek a

www.netrend.szeged.hu/sites/civilcafe/Tartalom/szeptember2010.htm

oldalon.

Csontváry Szentesen

Csütörtöktől december végéig

Csontvárytól Szőnyig

címmel képzőművészeti

kiállítás

látható a szentesi

Koszta József Múzeumban.

A tárlatot csütörtökön délután fél 5-kor

Ibos Éva

művészettörténész nyitja meg.

Algyő Napja 2010

Az Algyő Napja

ünnepi programsorozat keretében

Algyőn

csütörtökön 17 órakor az

Algyői Faluházban Boldizsár Mária fotókiállításának

megnyitója

lesz. A tárlatot átadja:

Nagy Károly

festőművész. 18 óra kor

ugyanitt

, az emeleti klubteremben könyvbemutató: az

Algyő népélete az 1900-as évek elején

című újonnan megjelent kötet bemutatója.

Előadások a TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport szervezésében

A

Magyar Földrajzi Társaság Szegedi Osztálya és az SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoportja

idén ősszel is előadóüléseket szervez, melyeken érdekes tájakat, földrajzi jelenségeket mutatnak be a meghívott előadók. Az

SZTE TTIK Gazdaság- és Társadalom-földrajzi Tanszék

nagyelőadó termében (Egyetem u. 2. III. em.) csütörtökön 17 óra

Fábián Tamás:

Durmitori meglepetések, montenegrói oldalpillantásokkal.

SZTE Őszi Karrier Napok

Az SZTE TIK - III. szemináriumi teremben

csütörtökön 9.30-kor

Életvezetési Tanácsadó Központ Tréningje

. A tréninget

Stresszoldó technikák

címen az

Életvezetési Tanácsadó Központ

tartja. 12 órakor a II. emeleti közösségi térben

Ösztöndíj-tanácsadás

. 14 órakor

CV tanácsadás.

A vers vajon mi? - Az Irodalmi Jelen szerkesztőségi estje Szegeden

A

Grand Caféban

csütörtökön 19 órakor

A vers vajon mi?

címmel a rohamosan fejlődő, nagy olvasottságnak örvendő

www.irodalmijelen.hu

portál szerkesztői bemutatják a honlapot, a szerkesztési elveket, a technikai újításokat, eddigi eredményeiket és új könyveiket. Az esten részt vesz

Böszöröményi Zoltán

(főszerkesztő, író),

Boldog Zoltán

(a kritika rovat szerkesztője),

Mányoki Endre

(a képzőművészeti egyetem tanára, szerkesztő), és

Weiner Sennyey Tibor

(szerkesztő, költő).

Csütörtöki moziműsorok

A Grand Café mozi teremben:

21 órakor:

Tetro

- feliratos amerikai-olasz-spanyol-argentin film, rendező:

Francis Ford Coppola.

A

Grand Café

műsorairól részleteket a

www.grandcafe.szeged.hu

oldalon olvashatnak. A

Belvárosi mozi csütörtöki

műsora

:

Zsigmond Vilmos terem:

14, 16 és 18 órakor:

Sammy nagy kalandja - A titkos átjáró - 3D

- belga animációs film. Rendezte:

Ben Stassen.

20 órakor:

Tőzsdecápák

- amerikai filmdráma. Rendezte:

Oliver Stone.

Balázs Béla terem:

15.30-kor:

Tőzsdecápák

- amerikai filmdráma. Rendezte:

Oliver Stone.

18.15-kor és 20.15-kor:

Nők férfiak nélkül

- német-osztrák-francia filmdráma. Rendezte:

Shirin Neshat.

Csőke József terem:

17 órakor és 19.30-kor:

Mese a szerelemről

- francia filmdráma. Rendezte:

Stéphane Brisé.

A filmekről részleteket a

http://www.belvarosimozi.hu/mozi-msor.html

oldalon olvashatnak.

Csütörtök esti bulik

A Millenniumi Kávéházban

csütörtök este 7 órakor

Mérai bál

. Zenél:

Patyi Zoltán

és zenekara, táncot tanít:

Deák Veronika és Varga Sándor

.

A Bálint Sándor Művelődési Házban

(Temesvári krt. 42.) csütörtökön 16 órakor

Szeptemberi vigasság.

A JATE Klubban

csütörtökön 22 órakor

BTK-s és ZMK-s Est.

Johnnie Walker-Cola akció! Házigazda:

Dj. Egon

. BTK-soknak és ZMK-soknak ingyenes!

A SZOTE Klubban

csütörtökön 22 órakor

Fogászavató

Patkós doktorral.

A Fészek Klubban

csütörtök 19 órakor

Bermuda Rock Band, Besorolás Alatt koncertek

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.