Szórakozás

Csütörtök: Madárparádé a Mars téren

Csütörtök: Madárparádé a Mars téren

2010. augusztus 18., szerda
Csütörtök: Madárparádé a Mars téren

Csütörtöktől vasárnapig rendezik meg Szegeden a 45. Nemzetközi Díszmadár Kiállítást, ahol több mint 400-féle madár lesz látható. Bio-nappal folytatódik a Szeri Szabadegyetem, ismét érdekes programokat kínálnak a Szent István Napok Vásárhelyen, különleges hangverseny lesz a szentesi Szent Anna templomban, és az államalapítás ünnepe alkalmából ünnepi műsort rendeznek Sándorfalván. Továbbra is érdemes kilátogatni a VIII. Nemzetközi Grill Fesztiválra, a Közéleti Kávéházban pedig az erőről hallhatnak „meséket”.

Szeri Szabadegyetem

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban

szerdától szombatig első ízben rendezik meg a négynapos

nyári szabadegyetemet és diáktábort

, amelyen

a test és a lélek harmóniája lesz a fő téma

. A Szeri Kempingben sátrat verve, érdekes előadásokat hallhatnak a történelem, szociológia, néprajz és a vallás területéről, s a lelki, szellemi egészség megőrzése mellett a fizikai épség, egészséges táplálkozás, környezetvédelem is középpontba kerül. A jókedvet és a derűt esténként koncertek fokozzák. Minden napnak más a mottója.

Csütörtök: Bio-nap.

A részletes programot a

www.opusztaszer.hu/index.php/page/szabadegyetem/hu.html

oldalon találják meg.

Szent István Napok Vásárhelyen

Az államalapítás ünnepe Hódmezővásárhelyen

szombatig változatos programokat kínál az érdeklődőknek.

Csütörtökön

a

Pódiumszínpadon

(Galériaudvar) 15 órakor A Kisgömböc – bábjáték, 16 órakor Bohócparádé I., 15-17 óráig Játszóház.

A Kossuth téri nagyszínpadon

17 órakor a Városi Fúvószenekar térzenéje, 19 órakor Király Viktor koncertje. 21 órakor a Sheket Zenekar koncertje. Részletek a

www.hodmezovasarhely.hu/cikkek/allamalapito-szent-istvan-kiralyunk-unnepe-4799

oldalon.

Hangverseny Szentesen

„Ó Szent István dicsértessél”

címmel

hangverseny

lesz a

szentesi Szent-Anna templomban

Szent István

Napja tiszteletére. A fellépő művészek névsorát és a részletes programot a

www.programok.del-alfold.istenhozta.hu/-o-szent-istvan-dicsertessel-/4611

oldalon olvashatják.

Államalapítási ünnep Sándorfalván

Az államalapítás ünnepe alkalmából

ünnepi műsort rendeznek Sándorfalván, a Szabadság téren. A program

: a Sándorfalvi Városi Énekkar fellépése. Beszédet mond:

Kakas Béla

, polgármester

. „Magyarban él a nóta“-

zenés műsor. Énekel:

Kurina T. Irén és Kurina Laura

. Zongorán kísér:

Kurina Miklós.

Prímás:

Rácz Lajos

. Bőgő:

Báder Béla.

Konferanszié:

Gera Ferenc.

Rossz idő esetén

a rendezvényt a

Budai Sándor Kulturális Központban

(Ady Endre u. 7.) tartják meg.

Közéleti Kávéház

Az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar II. sz. épületében

(Rákóczi tér 1. fsz. tárgyaló) csütörtökön 18 órakor

Mesék az Erőről... Fénygeometria.... Élet erők, vonalak, terek.

Vendég:

Dezső Csaba Péter

, archeikus sorsképelemző. Háziasszony:

Princz Katalin

pszichotronikus tanítvány, reiki mester. A

Közéleti Kávéház

programjainak részleteit a

www.netrend.szeged.hu

oldalon olvashatják.

VIII. Nemzetközi Grill Fesztivál

Páratlan élményben részesülnek mindazok, akik vasárnapig kilátogatnak

a Huszár Mátyás rakpartra, a VIII. Nemzetközi Grill Fesztiválra

. Nem csupán szórakoztató programok sokasága ez, sokkal inkább, egy a grillezést és annak fortélyait bemutató rangos nemzetközi eseményt ismerhetnek meg.

A fesztivál részletes programját

a

www.stefaniacatering.hu

oldalon olvashatják.

45. Nemzetközi Díszmadár Kiállítás Szegeden

Csütörtöktől vasárnapig rendezik meg

Szegeden a Mars tér 14. szám

alatt a

45. Nemzetközi Díszmadár Kiállítást.

A kiállításon - melyen német, belga, holland, szlovák, román kiállítók is részt vesznek -

több mint 400-féle madár lesz

.

Ünnepélyes megnyitó

csütörtökön 11 órakor.

Nyitva tartás

: csütörtökön 11-18 óráig, pénteken és szombaton 8-20 óráig, vasárnap 8-13 óráig. A kiállítás ideje alatt

madárbörze

is lesz.

A Belvárosi mozicsütörtöki műsora

Zsigmond Vilmos terem:

14 órakor:

Kutyák és macskák 2. 3D - A rusnya macska bosszúja

- színes, szinkronizált amerikai családi vígjáték. Rendező:

Brad Peyton.

16 és 20 órakor:

Ragadozók

- színes, szinkronizált amerikai sci-fi, thriller, rendező:

Antal Nimród.

18 órakor:

Az utolsó léghajlító 3D

- színes, szinkronizált amerikai kalandfilm. Rendező:

M. Night Shyamalan.

Balázs Béla terem:

16.15-kor:

Bogyó és babóca - 13 mese

- színes, magyar animációs film, rendező:

M. Tóth Géza, Antonin Krizsanics.

17.45-kor és 20.15-kor:

A tetovált lány

- színes, feliratos svéd thriller, rendező:

Niels Arden Oplev.

Csőke József terem:

17 órakor és 19.30-kor:

Élek és szeretek

- színes, feliratos, spanyol filmdráma, rendező:

Álvaro Pastor, Antonio Naharro.

A filmekről bővebben a

www.belvarosimozi.hu

oldalon olvashatnak.

Csütörtök esti bulik

A Millenniumi Kávéházban

csütörtök este 19 órakor

Indigó koncert.

A Casablanca kávézóban

csütörtökön 19 órakor

Retro Party

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.