Boldogasszony anyánk - Szűz Mária mennybevétele

Augusztus tizenötödikén ünnepelte a katolikus egyház Nagyboldogasszony napját, amikor is Szűz Mária mennybevételéről emlékezik meg. Boldogasszony az ősi magyar hitvilág természetistennője, akinek a kereszténység Szűz Máriájával való azonosítása – még ezer évvel ezelőtt – Szent Gellért, az első csanádi püspök prédikációinak hatására terjedt el a magyarság körében. A szegedi nagytáj falvaiban a régiek Boldogasszony ágyának nevezték a gyermekágyat (sőt, nagyon ritkán a betegágyat is). Ehhez több sajátos népszokás is kapcsolódott.

„Boldogasszony anyánk, régi nagy pátrónánk…” Ezekkel a szavakkal kezdték a régi idők magyar katolikusai nemzeti imádságukat.

Kölcsey Ferenc

–

Erkel Ferenc

megzenésítette – Himnusza előtt ugyanis a Boldogasszony anyánk kezdetű népének volt a magyarság himnusza, amelyben kérték a megváltó

Jézus Krisztus

édesanyját (egyben a katolikus hagyomány legfőbb segítő közbenjáróját): „ne feledkezzél el szegény magyarokról”. Augusztus tizenötödikén ünnepli a katolikus egyház Nagyboldogasszony napját, amikor is

Szűz Mária

mennybevételéről emlékezik meg. A magyar ősvallás és a részben arra alapuló újkori népi hiedelemvilág Boldogasszonyhoz kapcsolódó néphagyományait a dél-alföldi Tisza–Maros-szögben kutatta még a tizenkilencedik század végén a kiváló néprajztudós és katolikus pap,

Kálmány Lajos

(1852–1919). Az 1880-as években az akkor szőregi segédlelkészként szolgáló Kálmány Lajos Szőregen, Újszentivánon és Ószentivánon (azaz a ma magyar–szerb határátkelőként is ismert Tiszaszigeten) végzett néprajzi gyűjtőmunkát. Itteni gyűjtésének eredménye a Boldogasszony, ősvallásunk istenasszonya (1885) című írása. Ebben kifejtette, hogy Boldogasszony az ősi magyar hitvilág természetistennője, s akinek a kereszténység Szűz Máriájával való azonosítása – még ezer évvel ezelőtt – Szent Gellért, az első csanádi püspök prédikációinak hatására terjedt el a magyarság körében. Kálmány Lajos – aki Móra Ferenc szerint „az utolsó magyar sámán” volt – kutatásai szerint a Nagyboldogasszony Mária anyja (vagyis Szent Anna), a Kisasszony pedig Szent Anna másik, egész életében szűzen maradt és gyermektelen lánya (azaz Máriának, Jézus anyjának testvére). Újabban a néprajzi szakirodalom vizsgálta a kérdést, és ezt a magyarázatot a tudálékos adatközlő asszonyoknak tudta be. Akik szándéka az volt, hogy nagyot, különlegeset mondjanak, olyat, amilyet a néprajzi gyűjtő azelőtt még nem hallott. Ezzel akarhattak érdekesnek tűnni vagy örömet szerezni a gyűjtőnek. Valójában persze Nagyboldogasszony napja (augusztus 15.) Szűz Mária mennybevételének ünnepe, a szeptember 8-án tartott Kisboldogasszony (régi nevén Kisasszony napja) pedig Mária születésének emléknapja. Mindkét ünnep tartalma tehát Jézus anyjára vonatkozik, az egyik életének kezdetére, a másik befejeződésére emlékezteti a katolikus híveket. A katolicizmus dogmatikája – és a keleti egyházak évezredes hagyománya – ugyanis úgy tartja, hogy Szűz Mária nem halt meg, teste nem enyészett el, hanem élete végén teste és lelke a mennybe vétetett. A szegedi nagytáj falvaiban a régiek Boldogasszony ágyának nevezték a gyermekágyat (sőt, nagyon ritkán a betegágyat is). Ehhez több sajátos népszokás is kapcsolódott. Az elnevezés nem a környékbeli szláv vagy német elnevezésből ered, a gyermekágyat ugyanis a Szeged környéki újszentiváni szerbek Materni krevetnek, a helyi németek pedig Das Kindbettnek hívták.