Sport

Jótékonysági futás az árvízkárosultakért

Jótékonysági futás az árvízkárosultakért

2010. július 16., péntek
Jótékonysági futás az árvízkárosultakért

Július 16-án, pénteken délután 16.30-tól egy jótékonysági futóversenyt rendez a Gyálaréti Napraforgó Futóklub. Az egyesület az árvízkárosultakon szeretne segíteni azzal, hogy az ezer forintos nevezési díj 75 százalékát felajánlja a Magyar Vöröskeresztnek. Három kategóriában indulhatnak a mozogni vágyók, nevezni 14.30-tól lehet a gyálaréti művelődési házban.

A verseny célja: testedzési, sportolási, versenyzési lehetőség biztosítása a futás iránt érdeklődőknek nemtől és korhatártól függetlenül, valamint a figyelem felhívása a mozgás fontosságára, az egészséges életmódra, a szabadidő hasznos eltöltésére, a sportkapcsolatok, sportbarátságok kialakítására, ápolására kiemelten Délikert városrész lakosságára, a helyi, a szegedi és a környező települések, valamint a határon túli, elsősorban a vajdasági és az erdélyi amatőr futókra, a szabadidősport kedvelőire, egyben a Napraforgó Futóklub lehetőségeivel és sajátos eszközeivel segítve az árvízkárok felszámolását. A verseny fővédnöke: Nógrádi Zoltán országgyűlési képviselő és Sasvári Krisztina, Magyar Vöröskereszt Csongrád megyei igazgatója. Védnökök: Bartáné Tóth Mária, a DÉLIKERT önkormányzati képviselője és Csicsai Antal, a DÉLIKERT Kulturális Egyesület sorsos elnöke. A verseny rendezője: a Napraforgó Futóklub és DÉLIKERT Egyesület Versenyközpont: Szeged-Gyálarét, Művelődési Ház A verseny ideje: 2010. július 16. 16.30.

Versenyszámok, a rajt ideje:

OVIMARATON - kb. 0,1 km rajt: 16 óra 30 perc együttFUTÁS - kb. 0,7 km rajt: 16 óra 40 perc Gyálai-kör - kb. 4,0 km rajt: 17 óra 00 perc A versenyen részt vehetnek: mindazok (férfiak és nők 3 és 99 év között), akik a versenykiírásban meghatározott határidőig jelzik részvételi szándékukat, elfogadják a versenykiírásban foglaltakat és befizetik a nevezési díjat és az alább található nevezési lapon nevük, lakcímük megadásával, aláírásukkal igazolják, hogy a nevezési díj 75%-át önként felajánlják a Magyar Vöröskereszt részére, a 2010 évi árvízkárok enyhítése céljából.

Nevezési feltételek, nevezési díjak:

Nevezés csak a helyszínen a nevezési lap kitöltésével. A versenyre, támogatóként az a személy is benevezhet, aki a futásban nem vesz részt. Az OVIMARATON résztvevői nevezés és nevezési díjfizetés alól mentesülnek. Nevezési díjak: egységesen mindkét versenyszámra 1000, azaz egyezer forint, amely összegből nevezésenként, a minimális szervezési és lebonyolítási költségeken levonásával legalább 750 forintot adnak (utalnak) át a Magyar Vöröskereszt részére. Helyszíni nevezés: 2010. július 9-én 14 óra 30 perctől a versenyközpontban. A versenyen semmilyen nevezési díjkedvezmény nem érvényesíthető A nevezési díjért járó szolgáltatások: díjazás és frissítés A verseny díjazása: (szimbolikus) Az OVIMARATON minden résztvevője ajándékot kap. Az együttFUTÁS versenyszám abszolút verseny (női és férfi) 1.-3. helyezett részére érem A Gyálai – kör versenyszám abszolút verseny (női és férfi) 1.-3. helyezett részére érem, a korosztályok győzteseinek szimbolikus ajándék.

A versennyel kapcsolatos egyéb tudnivalók:

A nevezés és a rajtszámok átvétele a helyszíni nevezés ideje alatt – legkésőbb az adott versenyszám kezdete előtt 10 perccel lehetséges – a versenyközpontban. Kérjük, hogy amennyiben lehetséges kitöltött nevezési lapot hozz magaddal! Az együttFUTÁS és a Gyálai-kör versenyszám résztvevőinek frissítés csak a célban. A versenyen mindenki saját felelősségére, egészségi és edzettségi állapotának ismeretében vesz részt. A rendezők a verseny ideje alatti orvosi jelenlétről gondoskodnak. A verseny közúton zajlik, ahol a KRESZ gyalogosokra vonatkozó szabályainak betartása minden résztvevő számára kötelező. A verseny eredményei és a rendezvény fényképei 2010. július 19-től megtekinthetők a www.nafuklu.hu oldalon. A verseny helyszíne, a versenyközpont a 74. sz. autóbusz gyálaréti végállomásától 20 m-re található. (Az autóbuszok a Bartók térről indulnak minden óra 20, 40, 60 perckor.) A helyszínen lehetőség lesz az árvízkárosultak javára pénzbeli adományok, valamint tartós élelmiszer, tisztító és tisztítószerek átadására. Egyéb tartós fogyasztási cikk felajánlása esetén, a helyszínen egyeztetésre kerülhet sor. A verseny napjára érvényes kedvezményes belépőjegy vásárolható a mórahalmi fürdőbe a helyszínen. A verseny útvonala: együttFUTÁS: Művelődési Ház Előd utcai oldala – jobbra körforgalom – jobbra Koszorú u. – jobbra Gyálaréti út – jobbra Zágon u. –jobbra Előd u – Művelődési Ház Gyálai – kör: Művelődési Ház Előd utcai oldala – jobbra körforgalom – 2. kijáraton jobbra Előd u. – jobbra Zátony u. – jobbra Gyálaréti út – jobbra Napraforgó u. – jobbra Előd u. – Művelődési ház Előd utcai oldala – jobbra körforgalom – 2. kijáraton jobbra Előd u. – jobbra Zátony u. – jobbra Gyálaréti út – jobbra Napraforgó u. – jobbra Előd u. – Művelődési ház

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.