Egyetem

Pedagógusokat köszöntöttek Szegeden

Pedagógusokat köszöntöttek Szegeden

2010. június 2., szerda
Pedagógusokat köszöntöttek Szegeden
A Szegedi Nemzeti Színházban életműdíj átadásával és gyerekek ünnepi műsorával köszöntötték a pedagógusokat. Az idén nyugállományba vonulók a kisdiákoktól egy-egy szál virágot is kaptak. „A tanárok mindig is kiemelt figyelmet és szeretetet érdemeltek a városi intézmények dolgozói közt” – hangsúlyozta Botka László polgármester köszöntőjében. „Szegeden az iskolarendszer bővítésével új osztályok indulnak, jelezve ezzel, hogy a városnak nagy szüksége van a pedagógusok áldozatos, odaadó munkájára. A jövő tanévben már 45 első osztályban több mint 1500 elsős kisdiák fogja megkezdeni a tanulást. „Az oktató-nevelő munka sikerét jelezi az is, hogy a Mi iskolánk – Mi óvodánk programban minden önkormányzati iskola és óvoda eredményesen részt vett” – emelte ki a polgármester az iskolafejlesztés eredményeinek felsorolásai közt. „Bízom benne, hogy a város, a pedagógusok és a szülők közti szoros együttműködéssel és összefogással továbbra is sikerrel lehet ezt a munkát folytatni.” A nemzeti színházban megtartott ünnepi esemény során, a hagyományoknak megfelelően, életműdíjak átadására is sor került. Az oktatási rendszer fontos eleme, hogy az előző pedagógusgenerációk tudására, tehetségére tudnak építeni az utódok. Kiemelkedő érték ez, melyhez a tisztelet, a köszönet és a megbecsülés is csatlakozik. A „Pedagógus Életműdíj” méltó és szép elismerése egy egész élet hivatástudatának, hivatásszeretetének, emberségének, tanításának.

A Pedagógus Életműdíj 2010. évi kitüntetettjei

Lázár Pálné, a Gedói Általános Iskola nyugalmazott földrajz-biológia-rajz szakos tanára, aki 44 évet töltött a közoktatásban, és az ő kezdeményezésére – az országban egyedülálló módon – indult el a rajz szakos képzés, mely mára már hagyománnyá vált a Gedói Általános Iskolában. Máté Eszter, a Tisza-parti Általános Iskola nyugalmazott igazgatója, aki pályafutása során a zsombói, majd ezt követően a Petőfi Sándor Általános Iskolában tanított. 1984-től volt a Tisza-parti – akkori nevén Mező Imre – Általános Iskola tanára, ahol szakmai munkája és személyisége segítette abban, hogy az iskola vezetését 1995-től kezdve nyugdíjazásáig ellássa. Lakatos Ferenc, a Déri Miksa Ipari Szakközépiskola nyugalmazott igazgatója, aki 1972-től dolgozott az iskolában mérnök-tanárként, húsz éven keresztül a gépészeti szak vezetője, majd műszaki igazgatóhelyettesként, 1992-től pedig igazgatóként vezette az intézményt. Mindig nyitott volt a pedagógiai kísérletek, újítások iránt, így részt vett egy új iskolatípus kidolgozásában is és többször kapott megbízást érettségi tárgyak szóbeli tételeinek kidolgozásában is. A Szegedi Tarjáni Óvoda szülői szervezete terjesztette fel Arany Katedra Emlékplakett kitüntetésre Szegedi Istvánné óvodapedagógust, több mint harminc éves lelkiismeretes nevelő munkájáért, az óvónők képzésében nyújtott magas szintű szakmai munkájáért és gyakorlatvezető munkájáért.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.