Úton-útfélen

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A gond csak az, hogy ilyenből – mármint járható útból – alig van nekünk: (agyon)jártból és járatlanból annál több.

Most, hogy megalakult az új magyar kormány, végre el lehet indulni. Nem mintha eddig nem lehetett volna, de az ezt megelőző, az átmeneti, közel egy évig topogott egy helyben – úgymond válságot kezelt –, nem találván a szocialista-liberális kormányzás posványából kivezető utat. Ebből a dagonyából kell most kimozdítani, kitolni az ország megrekedt, sereghajtóvá vált szekerét. S hogy ezek nem csupán nagy szavak, hogy a hasonlat életszerű, bizonyítja a tehetetlenséget, „teszetoszaságot” megelégelő – minden korábbinál egyértelműbb – választói akarat, mely számosan, a bakra Orbán Viktort helyezvén e szekér elé, mögé és mellé állt; belátván, hogy a „túros? hátú” közös lovakat (mit lovakat: gebéket!) is kifogta magának valaki a kormányrúd elől! Annyi elvesztegetett év után elérkezett a közös akarat ideje: közös erővel kitolni a kátyúból e kocsit. Már csak egyértelműen meg kell határozni az irányt, merre is induljunk – s ha kijutottunk e cuppogó sártengerből –, mely járható utakat válasszuk.

A gond csak az, hogy ilyenből – mármint járható útból – alig van nekünk: (agyon)jártból és járatlanból annál több. Pedig az elmúlt időszakban nagy lázzal, dérrel-dúrral, nagy pénzekért épültek e hazában mindenféle utak: autópályák alagúttal, ki nem fizetett alvállalkozókkal, híddal, viadukttal, valamint bekötő- és ipari, meg bicikliutak számolatlan uniós pénzből!

Szóval, az már most látszik, hogy szükség van magyar útra, nem csak átvitt értelemben. Magyar útba magyar beton, arra magyar aszfalt: magyarul, még mindig van mit építeni itt, kérem, mert nem az autópálya az egyetlen pálya munkaadásra. Az alsóbbrendű utakon sem alsóbbrendű emberek közlekednek (csupán). Nem is olyan rég egy államtitkár száguldott le ügyintézni egy megyénkben lévő, a puszta kellős közepén álló falucskába: nem akarva kerülni, bízva a GPS elektronikus térképének adataiban a sofőr a rövidebb(nek tűnő) hatodrangú utat választotta. Úti céljától csupán egy-két kilométerre járt, mikor elfogyott az út alóla, illetve nem is az út kígyózott tovább (mély traktornyomok formájában), hanem az aszfaltcsíknak veszett nyoma… Egyszer volt pénz, belekezdtek az útépítésbe, de időközben kiderült, mégsem lesz elég ide az Isten pénze sem… Erről az útról még annyit, hogy még jó ideig nem ér majd be Királyhegyesre, hiszen rövidest elkészül az E43-as ottani szakasza, lejáróstul. Pedig amennyit kiloptak abból, talán jutott volna mellesleg oda is.

Mondom, az utak fontosak – hogy menni, haladni lehessen a közös szebb jövő felé –, miképpen az is, hogyan építjük azokat. Hogy a munkájukat tisztességgel elvégző alvállalkozók hogyan jutnak pénzükhöz? Na erre sem árt majd odafigyelni! De épp a napokban derült fény egy olyan estre, amikor a jó szándékú útépítőt büntették meg, mert saját pénzéből, önszántából, mintegy ajándékul aszfaltozott le három utcát Sümegen.

Történt, hogy a várat birtokló magánvállalkozó csárdája parkolóját pormentesítette, de végül kevesebb aszfaltba került a művelet, mint számolta: gondolt egyet, és a maradékot (a lakók és az önkormányzat megkérdezésével) arra az utcára terítette, melyben testvére lakik. Igen ám, de megint csak elszámolta magát, a fránya aszfalt a fél utcára sem volt elég, hozatott még néhány millióért annyit, hogy a szomszédos két kis utcára is jutott. Bár a történtek önmagukban is említésre méltóak, nem lennénk Magyarországon, ha valaki – természetesen névtelenül – fel nem jelentette volna a jótékonykodó vállalkozót, hogy engedély nélkül épített utat! A Nemzeti Közlekedési Hatóság – mit volt mit tennie – annak rendje és módja szerint lefolytatta a vizsgálatot, és megállapította, hogy “ugyan nem engedély nélkül, de az érvényes építési engedélytől eltérően épült meg a három utca”. A Papp család ajándékaszfaltozása valóban több ponton is eltért az önkormányzat három éve kiadott engedélytől… A hatóság végül – méltányosságból – eltekintett a bírság kiszabásától, és „csak” a 97 ezer forintos eljárási illeték megfizetésére, valamint a fennmaradási és az ideiglenes forgalomba helyezési engedély beszerzésére kötelezte Pappékat, ami további százezreket tesz ki! Rédei Zsolt fideszes polgármester erre csak annyit mondott, hogy: “minden lakossági kezdeményezést szívesen támogat, ugyanakkor az is fontos, hogy a segítséget nyújtók betartsák a jogszabályokat, hiszen ellenkező esetben anarchiába fulladna minden.” Anarchiába! Hát azt nem akarunk! Elég volt belőle?

Az ajándékozó vállalkozó azzal védekezett, hogy ő nem utat épített, csupán pormentesítette azt egy aszfaltréteggel. És pont ez volt a baj, mert az a nem szakszerű építés miatt hamar fel fog töredezni a hatóság szerint.

S ha már a Balaton környéke került szóba, ugyan milyen minőségűnek ítélte ugyanez e a közlekedési felügyelet az évekig épült balatoni bicikliutat, mely mire körbeérte a tavat, úgy felrepedezett, hogy mára majd felén teljességgel alkalmatlan a biztonságos kerékpáros-közlekedésre? Kit terhel a felelősség ezért? A kispórolt anyag költségét kinek a zsebében keressük? Lesz-e aki – nem névtelenül – ez ügyben is feljelentést tesz?

Úton-útfélen ilyen és ehhez hasonló kérések sorjáznak országszerte, Szegedről meg nem is beszélve! Milyen úton-módon számoltatjuk el azokat, akik a közös út járhatóságát tették ilyen rögössé számunkra? S ha ezek útban vannak nekünk, vajon – ha kell, úttalan utakon is, de – útban vagyunk feléjük?

Default thumbnail
Előző sztori

Hátország: győzött az FK-serdülő, Szécsié a 250.

Default thumbnail
Következő sztori

A civilek bírálták az IKV-t

Legutóbbi hasonló cikkek