(N)évfordulós naptárunk segítségével kedves Olvasóink mindig tájékozottak lehetnek a „napi történelemből”.
1912-ben ezen a napon született Kádár János (eredetileg Csermanek János, Fiume, 1912. május 26. – Budapest, 1989. július 6.) kommunista politikus.
1948 és 1950 között Magyarország belügyminisztere volt, majd 1952 és 1954 között egy koncepciós pert követően börtönbe zárták. Az 1956-os forradalom alatt részt vett Nagy Imre kormányában, de november 4-én átállt a szovjetekhez, akik a visszaállított kommunista diktatúra vezetőjévé tették. 1956 novembere és 1988 májusa között az MSZMP első titkáraként, később pedig főtitkáraként megkérdőjelezhetetlenül Magyarország első emberének számított. Kádár a 20. századi magyar történelem egyik meghatározó alakja. Személye és a nevéhez köthető politika, a kádárizmus ma is éles viták tárgya. Politikai hitvallása és programalkotó szlogenje, amit manapság is gyakran idéznek: „Minden legyen az, ami. A krumplileves legyen krumplileves, elvtársak!” 1989. július 6-án halt meg, éppen azon a napon, amikor a Legfelsőbb Bíróságon kihirdették Nagy Imre és társai rehabilitációját. Szimbolikus jelentőségű volt, hogy a bejelentés közben a teremben az emberek egymás kezébe adtak egy papírt, amire az volt írva, hogy „meghalt Kádár János”. Az ötvenes évektől a mai napig meghatározta Magyarország képét. Az ő nevéhez fűződik az 1956-os forradalom leverése megtorlással és sortüzekkel, a forradalmi események során „politikailag kompromittálódott” (vagyis a kommunista hatalom számára megbízhatatlannak bizonyult) rendőrségen és honvédségen belüli „politikai megtisztításával”; koncepciós perekkel és több száz kivégzettel. A sok ezer börtönbe zárt mellett több ezer ember vesztette el egzisztenciáját is a rendszerváltásig. Moszkva-barát külpolitikai irányzata megengedte neki, hogy a belpolitikában mérsékelt reformokat engedjen meg. A megtorlás évei utáni enyhülés eseményeiben betöltött szerepe már sokkal ellentmondásosabb, vitatottabb (kemény diktatúrából „legvidámabb barakk”). Bár sosem volt személyesen korrupt, előfordult, hogy a hatalom más tagjainak korrupt ügyleteit elnézte. Kádár János feljegyzéseinek egykorú, hiteles gépelt másolatát a Belügyminisztérium Történeti Irattára titkosítva őrzi. 2007. május 2-án sírját ismeretlenek megrongálták, felbontották, koponyáját és sok csontját elvitték. Felesége hamvai szintén eltűntek a sírból. A megmaradt csontokat május 5-én hajnalban feltűnés nélkül újratemették a budapesti Fiumei úti temetőben. 1966-ban ezen a napon halt meg Tamási Áron (született: Tamás János) (Farkaslaka, 1897. szeptember 20. – Budapest, 1966. május 26.) Kossuth-díjas magyar író, akit az úgynevezett népi írók közé sorolnak.Tamási Áron kisbirtokos, sokgyermekes székely földművescsalád gyermekeként született. Kilencéves korában pisztollyal ellőtte a bal hüvelykujját, ezért a szülők úgy határoztak, hogy taníttatni fogják, mert nem lesz képes elvégezni a gazdasági munkát. 1904-től Farkaslakán járt elemi iskolába, majd 1910-től a székelyudvarhelyi katolikus főgimnázium tanulója volt. 1917-ben hadiérettségit tett Gyulafehérváron. 1918-ban karpaszományos őrvezetőként az olasz frontra került. Ki akart törni az elődök paraszti életformájából, ezért 1918-ban megkezdte jogi tanulmányait a kolozsvári egyetemen. Huszonhat éves korában, kivándorolt Amerikába, ahol alkalmi munkás, de banktisztviselő is volt. Írói önmagát Amerikában találta meg. Ott lebbentek elébe látomásként az elhagyott otthon képei, emlékei, hagyományai. A székely népballadák, népdalok és népi mókák ihlették azokat a novellákat, amelyekből első kötete, a Lélekindulás összeállt. Amerikából küldte haza a kéziratot a kolozsvári kiadóhoz, ahol 1925-ben megjelent. Azonnal felfigyelnek rá a romániai és a magyarországi irodalom is. Erdély hazavárta ezt a mindenkinél erdélyibb hangütésű írót. Ettől kezdve javarészt Erdélyben élt, mígnem 1944-ben Magyarországra települt át. Gyors egymásutánban jelennek meg novelláskötetei. Ezek után következett a főmű: az Ábel-trilógia – ez az önéletrajza burkolt formában. Előbb az Ábel a rengetegben, a talpraesett székely erdőpásztor mesébe illő, mesevarázsú története, majd folytatásai: Ábel az országban és Ábel Amerikában. Ábel megjárja írójának útját: a természet világából eljut a városba, onnét a nagyvilágba. Végül tapasztalatainak eredményeként visszamegy a természetbe. 1980. május 26-án indult a világűrbe a Szojuz–36 űrhajó fedélzetén Farkas Bertalan és Valerij Kubaszov. A Szaljut–6 űrállomáson szovjet űrhajósok fogadták őket.Farkas Bertalan az első magyar űrhajós, aki a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolán végzett, majd 1970-től a szovjet repülőműszaki főiskola növendéke volt. 1972-től 1978-ig a pápai vadászrepülő alakulatánál dolgozott vadászpilótaként, 1978-ban önként jelentkezett űrhajósnak. A Szovjetunió vezette Interkozmosz űrkutatási együttműködés lehetővé tette, hogy a tagországok egy-egy képviselője is eljusson a világűrbe. A magyar űrhajósjelölteket 1977 májusától kezdték kiválogatni a vadászpilóták közül Kecskeméten. A vizsgálatok eredményeképpen négy pilótát választottak ki, akik közül ketten (Farkas Bertalan és Magyari Béla) a Gagarin Űrhajós Kiképző Központban végezték a további felkészülést szovjet kollégáikkal együtt. Mindkét magyar kiváló eredménnyel végezte el a kiképzést, a jelöltek közül a magyar szervezők választották ki Farkas Bertalant az űrrepülésre. A nyolcnapos úton Farkas a magyar kutatóintézetek által tervezett orvosbiológiai, fémtechnológiai, fizikai, távérzékelési és erőforrás-kutatási kísérleteket és megfigyeléseket hajtotta végre. 1980. június 3-án tértek vissza a Földre a Szojuz–35 űrhajó fedélzetén.
