Kultúra

MedvEst lesz Szegeden

MedvEst lesz Szegeden

2010. március 8., hétfő
MedvEst lesz Szegeden

A medvéket, macikat, brumikat járják körbe azon az esten, melyet Szegeden tartanak a Művészettel az Oktatásért Kutatócsoport szervezésében (MűOK) kedden.

A bundásokról minden kiderül a MedvEsten, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző kara, Tanító és Óvónőképző Intézetében - mondta el az MTI-nek

Magonyné Varga Emőke

a kutatócsoport szervezője. Alkalmazkodva az intézet profiljához az érdeklődés középpontjába a mai plüss macik témaköre került, kérdésként fogalmazódik meg, hogy milyen többlet lehetőségekkel szolgálhatnak a pedagógusoknak, hogyan tudják felhasználni a mindennapokban, de téma lesz a medve kultúrtörténete is. Így a medvétől, mint egykori kultúrtörténeti állattól a mai mackóig vezet a konferencia témája. A program tudományközi, művészetközi területeket érint. Lesznek biológiai előadások, zenetörténeti, szimbólumtörténeti fejtegetések és irodalmi válogatás is. Az előadók a tanító és óvóképző intézet hallgatói közül kerülnek ki. A műsorban a medvefajtákat például verses, népmesei formában is bemutatják. A medvét, mint szimbólumot finnugor dal, mongol eredetmonda vagy koreai mese által ismerheti meg a közönség. A műzenei blokkban felcsendül

Haydn

82. C-dúr szimfóniájának IV. tétele, illetve

Schumann

Medvetánca is. Megelevenedik majd Micimackó és Dörmögő Dömötör. Kiderül, miként vélekedik a medvetáncról

Babits Mihály, József Attila

és

Bartók Béla

, vagy miként ihlette meg

Weöres Sándort

és

Arany Jánost

az állat. A műsort kiegészítő programként játékmackó-kiállítás kíséri. A közelmúltban alakult MűOK-nak ez az első rendezvénye és a jövőben több témát is hasonló intenzitással terveznek körüljárni. Így fontos lesz a kultúrtörténeti háttér és az oktatási folyamatban való hasznosíthatóság - tette hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.