Menczer Gusztáv, a Gulágot megjárt milliók egyik szerencsés túlélője a kommunizmus áldozatai tiszteletére rendezett szegedi megemlékezés vezérszónoka volt. Beszélgetésünk az ünnepség után készült.

– A mai fiatalok keveset tudnak a kommunizmusról. Mi az a legfontosabb információ, tudás ezzel kapcsolatban, amit az ifjaknak mielőbb át kellene adni?

– Véleményem szerint nem kommunizmus, hanem bolsevizmus. Amit mégis feltétlenül tudni kellene erről a korról, azt néhány szóban összefoglalhatjuk: embertelenség, igazságtalanság, gyilkosságok.

– A mai tankönyvekből talán még mindig nem eleget olvashatnak a fiatalok erről az időszakról…

– A legelső az lenne, hogy visszaállítjuk azt a szemléletet, mely szerint a tananyagnak hangsúlyosabban kellene magába foglalnia a közelmúltat is. Fel kell hívni a fiatalok figyelmét arra, hogy ami történt, és amit elődeink tettek, az soha többé ne ismétlődhessen meg.

– Létezik-e valamilyen hasonlóság a politikában, a politikusokban a mostani és az akkori kort illetően?

– Szerintem a politika ma túl van értékelve. Amikor én fiatal voltam, akkor is volt politika, de mi nem foglalkoztunk vele. Ma az emberek, nem tudom, miért – nincs mit tenniük –, túlzottan sokat bíbelődnek a politikával. A politika tudomány, abba kontárul beleszólni, bekiabálni nem szabad. Ellenben jó politikusokat választani feltétlenül szükséges.

– Kelet-Európában, Magyarországon mi volt a bolsevizmus legnagyobb bűne?

– Az, hogy elvette az emberek önállóságát, igába hajtotta őket, és csak profitált belőlük. Az elnyomott népek nyomorúságát én nem csak a bolsevizmus számlájára írom, tekintettel arra, hogy a nyugati országok nagyon szépen asszisztáltak mindehhez. Kétségtelenül vesztes ország vagyunk, de nem tettünk semmivel sem többet, mint Ausztria. Ausztriának semmi baja nem lett. Ez a történelmi igazságtalanság.

– Miért csak nyolcvanéves kora után kezdte el írni emlékiratait?

– 16 évig voltam a kárpótlási kollégium elnöke. Mindaz, ami a tudomásomra jutott, erkölcsi szempontból nem volt megírható. Amikor 1995-ben abbahagytam a munkám, nekiláttam, és megírtam a könyvem.

– Hiányzik könyvéből a keserűség, a bosszúvágy. Hogyan tudta ezt ilyen elegánsan, szépen elkerülni?

– Szándékosan tettem, nem szeretem azokat a visszaemlékezéseket, amelyekből csöpög a vér.

– Egy helyen azt olvastam, hogy Gorbacsov bocsánatot kért öntől. Hogyan történt az eset?

– Gorbacsov politikát csinált. A temetőben voltunk koszorúzni, ott történt, Gorbacsov mindenkitől bocsánatot kért akkor, de ez inkább amolyan gesztus volt a részéről.

– A Szovjetunióban, majd később Oroszországban rehabilitálták a munkatáborok egykori áldozatait.

– Igen, erről beszédemben is megemlékeztem. Olyan törvényt hoztak 1991-ben, amely rehabilitálta a munkaszolgálatra hurcolt áldozatokat. Oroszországban ma sokkal nagyobb a tisztelet a múlttal szemben, mint Magyarországon.