TÖK: Tarjániak a tarjániakért

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

no images were found

Ismerős mindenkinek az a szituáció, mikor két ember beszáll a liftbe, talán bólintanak, vagy még azt sem, s utaznak szótlanul felfelé a 8. és a 10. emeletre. A közösség szétbomlásának szomorú szimbóluma e kép, de a tarjániak úgy döntöttek, hogy változtatnak ezen. Kothencz János barátai segítségével megalapította a Tarjáni Önkéntes Kört (TÖK), amely közösségformáló programok szervezésével emberibb és emberközelibb légkört igyekszik varázsolni a panelek közé.

„Egy kis csapat, egy mozgalom vagyunk, amelynek feltett szándéka, hogy itt Tarjánban, a paneldzsungel közepén megértesse az emberekkel, hogy a szolidaritásnak is van helye” – mesélt az alapító, a TÖK vezetője. „Nagyon sok olyan ember él itt, főleg idősebbek, vagy szociálisan hátrányos helyzetben élő családok és csemetéik, akiknek komoly igénye van erre a karitatív szemléletmódra. És mi, mint eképpen gondolkodó emberek úgy döntöttünk, hogy érdemes lenne komolyabban tenni a dolgunkat, ezért két éve létrehoztuk a Tarjáni Önkéntes Kört (TÖK). A mozgalomban 150-160 fő dolgozik, jelentős részben tarjáni lakosok. A körzet országgyűlési képviselője Bodó Imre barátom is sokat segíti a munkánkat.”
De miért is van szükség a mozgalomra – tettük fel a kérdést, melyre Kothencz azt monda, hogy nézzük meg más szociokultúrákat – például a falvak esetét –, ahol azt tapasztalhatjuk, hogy egy jóval nagyobb területen jóval kevesebb ember él, mint itt akár egy négyzetkilométeren is, mégis sokkal közelebbről ismerik egymást. „Igazi közösség éli mindennapjait, a szó tradicionális értelmében” – tette hozzá. „Ezzel szemben a panelházas városnegyedekben azt látjuk, hogy jelentősen kisebb területen, akár egy háztömbön belül is, az emberek idegenkednek egymástól, szinte félnek a kapcsolatteremtéstől. Lassan teljesen elszemélytelenedik a lakókörnyezet.”

Önbecsülés és közösség élet

„Ezen kíván változtatni a TÖK” – folytatja Kothencz. „Erre a szemléletre építjük programjainkat. Van zöld tagozatunk, Oláh Rita vezetésével, ők felelnek a környékbeliek környezettudatosabb gondolkodásáért, túrák szervezéséért. Az indulófélben lévő nyugdíjas szerveződésünket Végh József koordinálja, Szekeres István vezetésével pedig működik a közbiztonsági tagozatunk, ők a játszótereken a szülők bevonásával, együttműködésével ügyelnek a gyermekek biztonságára. Számos olyan egyéb rendezvényt is szervezünk – mint például a tarjáni karácsonyt, vagy tavasszal majd a tarjáni húsvétot –, ahol az emberek találkozhatnak, beszélgethetnek, közelebb kerülhetnek egymáshoz. Talán ha a háztömbben lakók eljárnak ilyen programokra, előfordulhat az is, hogy köszönnek egymásnak a liftben, akár beszélgetést is kezdeményeznek.”
A TÖK vezetője szerint szót kell ejteni a Tarjánban élők önbecsüléséről is, akik sokszor azt hiszik, hogy ők egy kilúgozott, alsó középosztálybeli, a szegénységi küszöb határán élő embercsoport, és ami hozzájuk nem jut el, az csak az eltávolodásukat erősíti a hétköznapi normától. „De szó sincs erről, meg kell érteniük az itt élőknek, hogy ők ugyanolyan fontosak, egzisztenciális hátterüktől függetlenül, mint bárki más ebben a városban” – magyarázta a mozgalom alapítója. „Az önbecsülés, és a közösségi élet formálásában van fontos szerepe annak, hogy a tradicionális, összetartozást erősítő szimbólumainkat – mint a karácsony, húsvét – itt próbáljuk meghonosítani a panelek között. Egy feldíszített karácsonyfa a sétálóutcán, ahol presszók, bankok, butikok és átmenő forgalom van, nem sokat jelent az ünnep mélységét tekintve. Ezt inkább a lakóhelyen, egymás társaságában kell megélnünk, ahol kerületenként 4-5 ezer ember él.”

Otthonunk Tarján

„Szerencsére szépen duzzad a közösség” – folytatta Kothencz. „Több mint 1200 ember vett részt a karácsonyi rendezvényünkön és még este 9-kor is beszélgettek egy-egy forralt bor társaságában. Együtt, egymással, és mindenképpen közösségben – erről szól a TÖK. Ez egy teljesen nyitott mozgalom, úgy tapasztaljuk, hogy a panelek között a tradicionális, maradandóbb értékekre, mint a polgári értékrend, a keresztény szellemiség, nagyon is szükség van. Az a szomorú, hogy a politika nem érezteti az emberekkel, hogy hosszútávon számít rájuk. Sajnos az aktuális politikai éra a szó legszorosabb értelmében csak használja az embereket, minthogy együttműködjön velük. Mi pedig többségében azért vagyunk itt Tarjánban – és Tamási Áron is erről beszélt –, hogy valahol otthon legyünk benne. Tarján is ugyanúgy válhat otthonául bárkinek, mint egy pazarabb, akár kertvárosi lakóközösség.

Előző sztori

Kosárlabda: húszpontos Szeviép-vereség Isztambulban

Következő sztori

A doni áttörésre emlékeztek – FOTÓK