Mars tér: kérdések a káoszban + VIDEÓ
A várossal perben álló kereskedők pavilonjait advent éjjelén
bontatta szét, szállíttatta el a piac üzemeltetője
, s mára, alig másfél hónap alatt tényleges munkaövezetté alakult át a parkoló, valamint az Anna és az Irén csarnokok közötti terület. Piaci körsétánkkal először a hátsó bejáratnál próbálkoztunk, ahol egy információs tábla segíti a piacra igyekvőket, merre is az arra – ám utóbb kiderült, hogy bizony nem arra. Ha az Irén vagy az Anna csarnokok valamelyikébe, a Csillag börtön felől közelítve szeretnénk eljutni, akkor a parkoló felé kell mennünk, át az új elrendezésű árusítóhelyek melletti „ösvényen”, a kerítés mentén, majd tovább a húsos csarnok mellett - csakhogy ott szembesülünk azzal, hogy nincs "mellett". A tábla hiába jelzi az utat, a csarnok azon részét ugyanis teljesen szétszedték, kerítéssel azt is lezárták. Csak a csarnok két oldalsó be- és kijáratát használva juthatunk el célállomásunkra, néhol igen balesetveszélyes körülmények között. A másik irányból indulva az ember még tanácstalanabb, mert a kerítésen át a távolban, a parkoló kocsik mögött látja az árusokat, de látja azt is, hogy a csarnok mellett nem tud elmenni. „Látom, önök a piac felől jönnek, merre lehet odajutni? Meg kell kerülnöm az egész teret?” – kérdezi egy idős néni tőlünk, miközben mi az információs táblát fényképeztük. Vele együtt indulunk vissza a piacra, zöldséget veszünk és kérdezősködünk.
Akár 800 ezer forint egy asztalért
„Csak kérdések vannak, de tömegével” – mondja Irénke, akinél a burgonyát szoktam vásárolni. „Nekem megvan a véleményem arról, hogy kinek volt ez az egész jó, de nem mondom el, nem akarom, hogy megírja” – folytatja, és hiába kérlelem tovább, nyugtatgatom, hogy a teljes nevét, ha kéri meg sem írom, hiába. Nem akar bajt – teszi hozzá. Mikor licitálni lehetett az asztalokra, ő már látta, hogy a pénzről szól az egész, ami pedig itt a Marson megy, az nem a kisemberek, hanem a nagyok érdekeinek kedvez – fűzi tovább sejtelmesen mondatatait. „Fél év múlva lehet, hogy már 50 kilométerrel arrébb viszem az árut…” – mondja, miközben visszaadja az aprót.
Az épülő nagycsarnok közel 400 asztalára 2009 júniusában tartottak egy licitet, ahol a legnagyobb összeget ajánló árusok kaphatták a legjobb helyeket. Sokak szerint ez már egy bújtatott áremelés volt, holott többször elhangzott, hogy a nagycsarnok felépítésével nem fog változni az asztalbérlet, amely a licit idején egyébként havi 17 ezer 800 forintra, féléves bérlet esetén 89 ezer forintra rúgott. „Én licitáltam, a 65. voltam a sorban, több mint ötvenezret fizettem” – árulta el az egyik kereskedő, akitől egy kiló sárgarépát vettem. „Én ismerem azt a zöldségest, nézze, ott árul a sátor végénél, aki 800 ezer forintot adott az asztalért, de nem fog erről nyilatkozni, biztos lehet benne” – tudtuk meg Nagy Ágnestől, aki elmondta azt is, hogy ő bizony nem tudott licitálni, és nem is akart. Ő megvette fél évre az asztalhelyet, amely most 97 500 forint volt. Az továbbra is kérdéses, mi lesz a sorsa, ha felépül az új csarnok; egyébként számára kétséges, hogy egy őstermelőnek akad több százezer forintja, amivel a legjobb asztalhelyeket megvásárolhatja. „Így legalább lehet majd tudni, hol árulnak a viszonteladók és hol az őstermelők” – hajol közelebb mosolyogva Ágnes szomszédja. Arról pedig már ketten mesélnek, hogy micsoda tülekedés volt itt hajnalban, kapunyitáskor, mikor a parkolóban az új asztalhelyeket elfoglalták. A kofák szinte szaladtak, olyan volt az egész, mint egy burleszkfilmben.
