Közélet

Fejlesztik az önkormányzatok közigazgatási rendszereit

Fejlesztik az önkormányzatok közigazgatási rendszereit

2010. január 30., szombat
Fejlesztik az önkormányzatok közigazgatási rendszereit

Régiónként másfél milliárd forintos uniós forrásból folytatódhat a hazai önkormányzatok informatikai és közigazgatási rendszereinek elektronizálása és összehangolása - írta a Népszava.

A lap szombati számában azt írták, a közigazgatási eljárások korszerűsítése és az internetes ügyintézés bevezetése már 2006-ban megkezdődött, az önkormányzati rendszerek fejlesztésére 2006-ban 2,9 milliárd forintot, 2007-ben pedig 3,3 milliárd forintot fordíthattak a települések. Statisztikák szerint az elektronikus ügyintézés lehetőségével a lakosság főleg az adóügyek tekintetében él, tavaly az adózók öt százaléka választotta ezt az ügyintézési formát. Közüzemi szolgáltatónál a lakosság három százaléka, önkormányzatnál az emberek egy százaléka intézkedett on-line. Az e-ügyintézés terén a Győr-Moson-Sopron megyeiek járnak az élén, őket követik a Csongrád, majd a Hajdú-Bihar megyeiek. Legkevésbé a Borsod-Abaúj-Zemplén megyeiek használnak internetet ügyeik kezeléséhez.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.