Bulvár

Tanyatűz Zsombón – KÉPEKKEL

Tanyatűz Zsombón – KÉPEKKEL

2009. szeptember 29., kedd
Tanyatűz Zsombón – KÉPEKKEL

Avagy a tűz néha túl messze van

Igencsak nagy tűzre gondolhatott az, aki a dorozsmai úton láthatta a nagy sebességgel robogó három tűzoltókocsit. Szerencsére a régi bölcsesség szerint most nagyobb volt a füstje, mint a lángja. A lánglovagok útja ezúttal egészen a zsombói tanyavilágig vezetett, ahol közel ezer négyzetméteren égett egy tanyaudvar. A gazda "gondos" keze által az udvar száraz füvén meggyújtott háztartási szemét lángja átterjedt az egész udvarra, majd a kerítés melletti disznóólra, és azon átlépve a környező száraz aljnövényzetre. A riasztás magas szintjét a bejelentő okozhatta, hiszen "égnek a tanyák Zsombón" telefonhívására indultak útnak Szegedről a tűzoltók. És most itt álljunk meg egy pillanatra. Szegedről indultak! A nem egész tíz kilométeres távolság sok tekintetben akár Szeged kertvárosává is avathatja Zsombót, sőt sok szegedi itt talált magának új otthont. Van itt minden, ami egy takaros faluban az élethez kell: orvosi rendelő, gyermekorvos, körzeti megbízott, faluház, kisebb nagyobb boltok, vendéglők, kiskocsmák. Csak épp egy nincs: tűzoltóság. Sem önkormányzati, sem önkéntes. Ami mellesleg nem is kötelező. Csúcs Áron jegyzővel az eseményt követő beszélgetésben kiderült, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. taxatíve felsorolja a helyi önkormányzat jogait: „A települési önkormányzat köteles gondoskodni az egészséges ivóvízellátásról, az óvodai nevelésről, az általános iskolai oktatásról és nevelésről, az egészségügyi és a szociális alapellátásról, a közvilágításról, a helyi közutak és a köztemető fenntartásáról; köteles biztosítani a nemzeti és az etnikai kisebbségek jogainak érvényesülését.” Ezek alapján valóban nincs mindenhol önkormányzati tűzoltóság, de ez az Ötv. alapján nem is kötelező! De térjünk vissza a község gondjaihoz. Sok más önkormányzati feladat mellett a helyi tűzoltóság megteremtése és esetleges fenntartása szinte elképzelhetetlen: az állandó forráshiány, a központi elvonások, a pluszfeladatok minden anyagi és emberi erőt elvonnak ettől a területtől. Konkrét esetről a jegyző nem tudott beszámolni, de a szabályozás szerint nagyobb tűzesetnél a 105-ös segélyhívóra beérkező telefon után a tűzoltók hivatalból értesítik a környékbeli önkormányzati illetve önkéntes tűzoltókat. "Sok mindenre szükségünk lenne még Zsombón, de a meglévő feladatok ellátása is nehézkes, sőt a 2010-es elvonások tükrében egyre lehetetlenebbnek tűnik." "És tűz is régen volt" - mondta ezt már egy helyi kiskocsmában sörözgető idősebb bácsi. "A rendszerváltás táján szűnt meg a falusi tűzoltóság, az épületet más célra hasznosították: körzeti megbízotti iroda, falugazdász székhelye, állatorvosi rendelő létesült benne. A régi Zsuk tűzoltókocsit eladták." Tűzoltóság Forráskúton illetve Szatymazon van. Az igaz, hogy tűz a faluban rég volt, legalábbis akkora, aminek megfékezéséhez a lánglovagok segítsége kellett volna. De mi van akkor, ha a falu ég? Segítenek-e a környékbeli falvak, községek? Vagy csak Szegedre lehet számítani? Egy biztos, a mostani eset elgondolkodtató: a gazda saját udvarán, tűzgyújtási tilalom idején égette a szemetet. Szerencsére a szomszéd portáról sebtében előhozott slaggal sikerült valamelyest meggátolni a tűz tovaterjedését, de lehetett volna valóban nagyobb gond is. És akkor Szeged kicsit messze van! Most, ma a zsombóiak megköszönhetik a szegedi tűzoltók munkáját. A számlát majd vélhetően a gazda kifizeti, a disznóólat újra fel lehet építeni, a fű ismét kinő. De ettől még nem lesz Zsombónak tűzoltósága.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.