Gazdaság

Megújuló energia: Miskolc lekörözi Szegedet

Megújuló energia: Miskolc lekörözi Szegedet

2009. augusztus 12., szerda
Megújuló energia: Miskolc lekörözi Szegedet

Geotermikus erőmű épülhet Borsod megye székhelyén

Miközben szakértők szerint Szeged az egész kontinenst tekintve talán a legkiválóbb hőtani adottságokkal rendelkezik, s kézenfekvő lenne termálkincsének kiaknázásával ellensúlyozni az orosz gázpiactól való függőséget, ráadásul a fűtési költségek jelentős mértékben csökkenhetnének, a csongrádi megyeszékhely továbbra sem mozdul. Miskolc viszont - úgy hírlik - előrelátóbb: geotermikus erőmű épülhet ott, mely csaknem teljes egészében fedezheti a több mint 170 ezres város távhőigényét.

Geotermikus erőművet épít Miskolcon a PannErgy Nyrt., illetve a Miskolci Hőszolgáltató Kft.-vel közösen alapított projekttársasága, legalább 50 millió eurót invesztálnak a térségben található geotermikus energia hasznosításába - járta be az elmúlt napokban a magyar sajtót

Horuczi György

, a PannErgy üzletfejlesztési igazgatójának nyilatkozata. Bár a PannErgy később közleményben jelezte, Horuczinak nem volt felhatalmazása, hogy nyilatkozzon a miskolci fejlesztésről, a részletek mégis érdekesen lehetnek a szegedi olvasók számára is.

Alacsonyabb árú és fenntartható távhő Miskolcon?

A

gazdasagiradio.hu cikke

szerint a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett PannErgy Nyrt. a korábban megkötött előszerződésben meghatározottak szerint izlandi stratégiai partnercégével, a MANNVIT-tel, illetve annak Egyesült Államokban és Kínában működő alvállalkozójával elvégezte Miskolc környékének részletes geofizikai, geológiai felmérését. Kiderült, Miskolc térségében legalább négy olyan nagy kiterjedésű mező található, ahonnan geotermikus energia nyerhető ki. Ennek túlnyomó hányada kommunális és ipari hő előállítására, kisebb része villamosenergia-termelésre hasznosítható. A négy mezőből ráadásul annyi energia nyerhető ki, amely csaknem teljes egészében fedezné Miskolc távhőigényét, kiválthatná a jelenlegi fűtőerőművek szénhidrogén-felhasználását. A geotermikus energia hasznosítására alapított Miskolci Geotermia Zrt.-t a napokban jegyezte be a bíróság a PannErgy Nyrt. 90 százalékos és a miskolci önkormányzat tulajdonában lévő Miskolci Hőszolgáltató (Mihő) Kft. 10 százalékos részesedési hányadával. A projekttársaság a szükséges környezetvédelmi és vízjogi engedélyek beszerzését követően kezdheti meg Miskolc térségében a geotermikus kutak fúrását. Az előzetes tervek szerint 25-27 ilyen kútból, 2000-2500 méter mélységből hozzák a felszínre a forró vizet, illetve a gőzt, amelyből fűtési és ipari hőt, illetve villamos energiát állítanak elő. A lehűlt vizet zárt kutak rendszerében visszasajtolják az eredeti rétegekbe, a kedvező hőáram miatt így lényegében örökké fenntartható energiaátadó rendszer jön létre. Horuczi György elárulta: a geotermikus energia hasznosítása két éven belül megkezdődik Miskolcon, alacsonyabb árú és fenntartható távhőt biztosítva a város lakóinak.

Szeged érdektelenségbe burkolózik

A SZEGEDma.hu korábban több cikkben foglalkozott a szegedi geotermikusenergia-kinccsel. Megyénkben

több településen is használják a termálenergiát

: Hódmezővásárhelyen például a használati melegvíz és a fűtési energia 75 százalékát biztosítják ezáltal, Mórahalmon pedig a gyógyfürdőt, az egészségházat és a polgármesteri hivatalt fűtik ily módon. Szegeden más a helyzet.

Básthy Gábor

, a Szegedi Hőszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója októberben úgy nyilatkozott portálunknak: nem lát fantáziát a távfűtésre használandó geotermikus energiában, mert igen költséges a víz visszasajtolása. Szakemberek viszont úgy látják: az orosz gázpiaccal szembeni kiszolgáltatottságunkat csak úgy lehet kivédeni, ha mielőbb az alternatív energiaforrások felé fordulunk. A szegedi InnoGeo Kft. ügyvezetője, a Szegedi Tudományegyetem oktatója,

Kóbor Balázs szerint

Szeged számára legkézenfekvőbb megoldásként a termálenergia kiaknázása kínálkozik. Nincs ugyanis Európában még egy ilyen jó hőtani adottságokkal rendelkező vidék, mint a miénk. Éppen ezért fontos lenne - figyelmeztetett -, hogy a város és annak közintézményei ne adják oda ingyen vagy aprópénzért Szeged hőpiacát, miközben erre a projektre akár 30-50 százalékos állami támogatás igényelhető. A decemberi közgyűlésen a fideszes

Kohári Nándor

- a SZEGEDma.hu cikkeire is hivatkozva - kijelentette: Szegednek élnie kellene termálhőkincsével, s Mórahalomhoz, Hódmezővásárhelyhez és Makóhoz hasonlóan át kellene térnie a geotermikus energia hasznosítására.

Botka László

polgármester azt ígérte, a 2009-es évben egyeztetnek a távhőszolgáltatóval, illetve széles körű tanácskozást hív össze az ügyben. Néhány héttel később a rendezvény érdeklődés hiányában gyakorlatilag kudarcba fulladt, érdemi előrelépés pedig azóta nem történt. Nem úgy, mint Miskolcon...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.